Kategória: Zene

Verdi három ritkán hallható műve az Erkel Színházban

Három ritkán játszott Verdi-opera hallható november 29-től három egymást követő estén az Erkel Színházban, ahol a 200 éve született alkotó Giovanna d’Arco, A haramiák és a Luisa Miller című zenedrámája kerül színre. A különleges projekt művészeti vezetője és karmestere Selmeczi…

Müller Péter Sziámi zenekara, az …And Friends a Gödörben

A fővárosi Gödör Klubban, a Színház- és Filmművészeti Egyetem buliján lép fel szombaton Müller Péter Sziámi legújabb zenekara, az …And Friends, amelyben az Európa Kiadó három egykori tagja is játszik. “A tagok a Sziámiból, az Európa Kiadóból, az Anima Sound…

Tomatito – a gitáros, akinek a vérében van a flamenco

A kortárs flamenco egyik legnagyobb alakja a gitáros Tomatito, akinek a műfaj olyan legendái, mint Camarón de la Isla és Paco de Lucía sem tudtak ellenállni. A kétszeres Latin Grammy-díjas művész november 24-én a Művészetek Palotájába érkezik, hogy együttesével is…

Fesztiválindulóhoz forgatott klipet a Brains

A varázslatos budapesti éjszakák, a romkocsmák és a nyári bulik hangulatát idézi meg új videoklipjében a Brains. A Budapest Tours című dal a Fridge Fesztivál szervezőinek tetszését is elnyerte, így idén ez lett a rendezvény himnusza. A zenekar november 22-én…

Magyar koprodukcióval nyit újra a Sanghaji Nagyszínház

A Művészetek Palotájával (Müpa) közös koprodukcióval, Verdi Attila című operájával és világhírű magyar művészek fellépésével nyitják meg a felújított Sanghaji Nagyszínház idei szezonját csütörtökön. A Müpa, a Sanghaji Nagyszínház és a Sanghaji Operaház együttműködésében bemutatott Attilával születésének 200. évfordulója alkalmából…

Koncz Zsuzsa bemutatta új albumát

Tündérország címmel készült el Koncz Zsuzsa 38. lemeze, 12 új, illetve korábbi felvételeken nem szereplő dal kapott helyet rajta. A CD-n hallható két olyan megzenésített vers is, amelyek zenéjét a tavasszal elhunyt Bódi László Cipő írta. A Tündérország címadó dalának…

Peter Gabriel a Sportarénában lép fel jövő májusban

Folytatódik Peter Gabriel Back To Front elnevezésű világ körüli turnéja, amelynek keretében 2014. május 6-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel a brit zenész – tájékoztatta a szervező LiveNation az MTI-t kedden. Az összegzés felidézi, hogy Peter Gabriel zene…

Lengyel dzsesszfesztivál a Budapest Music Centerben

A Polish Jazz for Budapest 2013 című lengyel dzsesszfesztivál három napján 19 előadó ad hat koncertet csütörtöktől a Lengyel Intézet és a Budapest Music Center (BMC) szervezésében. Az Opus Jazz Clubban és a BMC koncerttermében fellép az Artur Dutkiewicz Trio,…

Útközben – Szabó Tibor estje

Időpont: 2013. november 9. (szombat), 19 óra Helyszín: Weöres Sándor Színház, nagyszínpad „Énekelni támadt kedvem. És mesélni. Mesélni a születésről és az elmúlásról, a gyerekkorról és az ifjúságról, és persze a felnőttkorról. Vagyis mindarról, ami egy emberrel az élete során…

James Blake bezsebelte a Mercuryt

James Blake brit énekesnek és dalszerzőnek ítélték oda Overgrown című albumáért a 2013-as Mercury zenei díjat Nagy-Britanniában. Blake maga mögé utasította többek között az Arctic Monkeyst, David Bowie-t, Laura Maringot, Jon Hopkinst, Laura Mvulát és Rudimentalt is. A londoni Roundhouse-ban…

A Magyar Opera Napja – az Erkel Színház ünnepélyes megnyitója

Erkel-Feszt – november 7-10. November 7-ét először említi a hazai kulturális élet a Magyar Opera Napjaként. Az Erkel Színház e napon, névadója születésének évfordulóján tárja ki kapuit a közönség előtt teljes pompájában. A jövőben, a hazai operajátszás történetében három jelentős…

Amerikai sztárdíva királynői szerepben – Joyce DiDonato és a Complesso Barocco a Müpában

Napjaink egyik legkeresettebb mezzoszopránja, Joyce DiDonato popénekesnek készült, később nadrágszerepekkel, majd kortárs operával folytatta, és kitartó munkával, „királynőként” jutott el a világ legrangosabb színpadaira. Az énekesnő tematikus műsorral érkezik a Művészetek Palotájába november 9-én. A közel egy évszázadot átfogó, Királynők…

Thea-tér: Angyali sugallat – Kövi Szabolcs lemezbemutató koncertje

Születésünktől a halálunkig elkísérnek bennünket a mellénk rendelt védőangyalok. Milyen lehet az életük, milyenek lehetnek az érzéseik, gondolataik, miközben vigyáznak ránk? Kövi Szabolcs meditatív zenéje segít bepillantást nyerni varázslatos párhuzamos világukba a legújabb, Angyali sugallat című lemezének bemutató koncertjén. Kövi…

Kocsis Zoltán turnéra indul a Nemzeti Filharmonikusokkal

November 2-án indul 10 napos turnéjára a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Ez idő alatt 8 koncertet adnak. Turnéjuk első állomása november 3-án Hollandiában, Eindhovenben lesz, ahol Bartók II. rapszódia hegedűre és zenekarra című műve, Mendelssohn Kettősversenye hegedűre, zongorára és zenekarra hangzik…

Vásáry Tamás-ösztöndíjat hoznak létre az önkéntességért

Vásáry Tamás-ösztöndíjat hoznak létre az önkéntesség elősegítésére 2014-től – jelentette be kedd este Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Zeneakadémián, ahol Vásáry Tamás zongoraművész, karmester 80. születésnapja alkalmából ünnepi koncertet rendeztek. Mi van a zenén túl? – tette fel a…

Penderecki 80: a lengyel kortárs zene fenegyereke a Müpában

Három Grammy-díjat nyert pályafutása során, zenéjét korszakalkotó kultfilmekből is ismerhetjük, és teljesen más lenne nélküle az európai kortárs zene. A nyolcvanadik születésnapja felé közeledő Krzysztof Penderecki tele van tervekkel, és november 6-án a Művészetek Palotájában vezényli műveit. Budapesti koncertje több…

Hangversenyek az Operában

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera Együttese előadásában 2013. október 28. és 29. Az Opera hagyományosan megemlékezik a mindenszentek és halottak napja ünnepkörről. Idén azonban – eltérve eddig évek óta változatlan műsorszerkesztésétől – különleges zenei kínálattal várja a…

Csajkovszkij és Rachmaninov

Az orosz zene két meghatározó alakja; ha tetszik, amolyan zenei értelemben vett apa–fiú kapcsolat. Az egy generációval fiatalabb Rachmaninovra döntően hatott Csajkovszkij, a dallam mindkettejük műveiben kiemelt szerepet kap. Az érzelmes, áradó dallam, amely az orosz népzene jegyeit viseli magán,…

Pannon Filharmonikusok: zene, színek, festészet

Tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Pannon Filharmonikus Zenekar budapesti bérletsorozatát. Idén öt különleges színhez kapcsolódnak a koncertek a Művészetek Palotájában (Müpa), ezekhez egy-egy festményt kölcsönöz a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány. A földbarna, a jégkék, az üvegzöld, a tűzvörös és az…

Ünnepi koncerttel nyit ma a megújult Zeneakadémia

A gálaestet este 7-től az M1, a Duna World, a Bartók Rádió és a Kossuth Rádió is közvetíti, ez utóbbi este nyolcig. Ünnepi koncerttel nyílik meg kedd este a megújult Zeneakadémia. A több mint 13 milliárd forintos rekonstrukció 26 hónapig…

Natalie Cole a Művészetek Palotájában mutatja be legújabb lemezét

A többszörös Grammy-díjas énekesnő, Natalie Cole november 8-án a Művészetek Palotájában mutatja be idén júniusban megjelent, első spanyol nyelvű albumát.  A „Natalie Cole En Español” című lemezt óriási nemzetközi siker övezi: a megjelenés hetében a Billboard latin listáján első helyen…

Október 23. – Nyílt nap az Operaházban

A sikeres tavalyi programsorozat után az Operaház ismét ingyenes családi programokkal készül a nemzeti ünnepre. A színház minden helyszínét, köztük a hétköznapokon zárt épületrészeket is birtokba vehetik a látogatók. Az Andrássy úti dalszínház szerdán 10 órakor nyitja kapuit, majd délutánig…

Elmarad a Pharoah Sanders Quartet feat. Joey DeFrancesco koncert

A Művészetek Palotája tájékoztatása szerint Joey DeFrancesco az összes európai turnéállomását lemondta, ezért a 2013. november 5-re meghirdetett Pharoah Sanders Quartet feat. Joey DeFrancesco koncert elmarad. A már megváltott jegyek, illetve a Hammond, a mindentudó orgona bérlet első, ezen előadásra…

Átadták a Liszt Ferenc Nemzetközi Lemeznagydíjat

A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok Liszt című lemeze nyerte el a 38. alkalommal odaítélt Liszt Ferenc Nemzetközi Lemeznagydíjat. Az elismerést hétfőn délután adták át a Régi Zeneakadémián. A Magyar Liszt Társaság által alapított díjat az előző években megjelent kiadványokból választja ki a…