Tóth Endre írása nyerte a Hans Sachs-díjat 2015-ben

Harmadszorra hirdette meg a Müpa a Hans Sachs-díjat, amelyért idén a 2014/15-ös évad komolyzenei koncertjeiről született írások és szerzőik mérettettek meg.

Hans Sachs-díj 2015 - Fotó: Posztós János

Hans Sachs-díj 2015 – Fotó: Posztós János

Az elismerést a zsűri előválogatását követően, a közönség döntése alapján – szám szerint 141 szavazattal – Tóth Endre kapta Élet-tusa című, az Orgonapárbajról írt, eredetileg a Revizor hasábjain megjelent kritikájáért. A díjat A bolygó hollandi című opera bemutatója előtt Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója és Fischer Ádám, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője és karmestere adták át a nyertesnek, a háromfős szakmai zsűri – Csengery Kristóf költő, zenekritikus, szerkesztő, Fábri Péter író és Keresztury Tibor író, a Litera.hu főszerkesztője – jelenlétében.

Tóth Endre - Fotó: Posztós János

Tóth Endre – Fotó: Posztós János

A 2015-ös Hans Sachs-díj jelöltjei voltak: Bozó Péter, Koltai Tamás, Kovács Sándor, Kusz Veronika, Mácsai János, Malina János, Molnár Szabolcs, Rákai Zsuzsanna és Tóth Endre.

A Művészetek Palotája 2013-ban, Richard Wagner születésének bicentenáriuma alkalmából alapította a Hans Sachs-díjat, amellyel a zenekritikusok munkáját kívánja elismerni. A díj névadója, A nürnbergi mesterdalnokok műértő főszereplője valóságos múltbéli személyiség volt: a 16. században élt, szabadidejében drámaíróként és dalszerzőként tevékenykedő cipészmester több ezernyi dalt hagyott hátra az utókor számára. A közönség 2013-ban Péteri Lóránt Gyönyör című, az Il Giardino Armonico koncertjéről írt kritikáját találta a legjobbnak. 2014-ben Bóka Gábor kapta az elismerést Adaptált hagyomány címmel írt, Wagner A nürnbergi mesterdalnokok című operájáról szóló írásáért.

Forrás: Művészetek Palotája
,