Péntektől utcaszínházi fesztivál lesz Nyírbátorban Négy ország 45 társulatának részvételével rendezik meg péntektől vasárnapig a 21. Szárnyas Sárkány Hete Utcaszínházi Fesztivált...
Várkonyi Zoltánra emlékezik egy kiállítás Miskolcon Várkonyi Zoltánra, a 20. század egyik legnagyobb formátumú színészére, rendezőjére emlékezik a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum,...
Vasárnap zár a Helmut Newton-kiállítás Eddig több mint 50 ezren látták a vasárnap záró Helmut Newton kiállítást. A Lélek és Test...
Mintegy 35 millió forint magyarországi vendégjátékokra határon túli magyar társulatoknak Magyarországi vendégjátékok szervezésére összesen 34,7 millió forint odaítéléséről döntött Halász János kultúráért felelős államtitkár. A támogatást...
Kárpátaljára is elutazik idén a Virágkarnevál Idén első alkalommal Kárpátaljára is elutazik a debreceni Virágkarnevál: augusztus 24-én az egyik virágkocsi a Debreceni...
Nemzetközi aratófesztivál Ópályiban A kézi aratás hagyományait elevenítik fel szombaton Ópályiban, ahol egész napos program keretében versenyeznek a magyar...
Viktor Rizsakov: a pályám szegényebb lenne magyarországi rendezéseim nélkül Pályája fontos állomásaiként értékelte eddigi magyarországi munkáit az MTI-nek Budapesten adott interjújában Viktor Rizsakov; a Moszkvai...
Koncertfelvételt készít a ZP-ben a Kowalsky meg a Vega Idén tölti be 10. életévét a Kowalsky meg a Vega zenekar és ennek alkalmából az év...
Nyári ruhatárukat újíthatják fel a gyerekek a Mini Terminálban Régi, unalmas ruháikból új, divatos darabokat készíthetnek a gyerekek a Design Terminál kicsiknek szóló, havonta jelentkező...
Holt-tengeri tekercseket mutat be egy holland múzeum A híres holt-tengeri tekercsek láthatóak keddtől a hollandiai Assenben lévő Drents Múzeumban. Az intézmény összesen 16...
Humanitárius díjat kapott Andrea Bocelli Andrea Bocelli vak olasz sztártenort tüntette ki legjelentősebb humanitárius díjával Hamburgban zajló világkongresszusán a világ legnagyobb...
Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten Július 15. és augusztus 2. között rendezik Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivált, amely méltó emléket állít...
5 éves a György Ádám Kastélyakadémia Pomázon Időpont: július 22–augusztus 1., Pomáz, Teleki-Wattay Kastély György Ádám, a 31 éves, pomázi kötődésű zongoraművész 2013-ban...
Kockás abrosz, kadarka… Nyári esték a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Kockás abrosz, kadarka… rendezvénysorozat következő nyári estéjére július 11-én kerül...
Díjazott lett a Nyírség Néptáncegyüttes egy törökországi fesztiválon A harmadik helyezettnek járó díjat nyerte el a törökországi Büyükcekmecében rendezett 14. Nemzetközi Kulturális és Művészeti...
Sziget – Űrkiképző bázis is lesz a fesztiválon A Sziget fesztiválon megvalósuló közép-európai űrkiképző központban választják ki hat ország 51 jelöltje, köztük 14 magyar...
Rendhagyó módon népszerűsítették az Iseumi Szabadtéri Játékokat Szombathelyen Rendhagyó módon népszerűsítették kedden a zenés előadások szereplői a Szombathelyen tizenhét nap múlva kezdődő Iseumi Szabadtéri...
Tolnay Klárira emlékeznek születésnapján Mohorán Ünnepi emlékműsorral és hangversennyel emlékeznek Tolnay Klárira születésének 99. évfordulója alkalmából a Nógrád megyei Mohorán július...
Túra a vad Dráva mentén JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA Időpont: 2013. július 13., szombat A jelvénygyűjtő túra résztvevői megismerkedhetnek a drávai ártér és...
Nagy nevekkel bővült a Gitármánia Tábor tanári kara Németh Alajos, a Bikini basszusgitárosa, Both Miklós, a Napra gitárosa valamint László Attila jazzgitáros is csatlakozott...
Szeptemberben kerülhet a magyar mozikba A nagy füzet Szász János új filmje szombaton elnyerte a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál fődíját, a Kristályglóbuszt. „A Budapest...
Elhunyt Az órák és a Szürke trilógia fordítója Tótisz András író, műfordító hosszan tartó, súlyos betegség után, 63 éves korában, szombaton hunyt el. Elhunyt...
Új dalokat hoz Fábián Juli & Zoohacker a Zöld Pardonba Kibővült, héttagú zenekari felállással és friss számokkal érkezik a ZP-be Fábián Juli és Zoohacker. A jazzénekesnő...
Nyílt ötletpályázat a Múzeumi Negyed épületeinek elhelyezésére Nyílt ötletpályázatot írt ki a Szépművészeti Múzeum a Városligetbe tervezett Múzeum Negyed épületeinek elhelyezésére és az...
„Magyar Kézműves Remek” – Időszaki kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban 2013. július 12. – augusztus 11. A Magyar Mezőgazdasági Múzeumban idén is megrendezésre kerül a „Magyar Kézműves Remek” kiállítás, melyen a Magyar...