Mintegy 35 millió forint magyarországi vendégjátékokra határon túli magyar társulatoknak

Magyarországi vendégjátékok szervezésére összesen 34,7 millió forint odaítéléséről döntött Halász János kultúráért felelős államtitkár. A támogatást határon túli magyar színházak és táncegyüttesek kapják.

A magyarországi vendégjátékokat támogató pályázaton 23 szervezet indult – tájékoztatta szerdán az MTI-t az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A közlemény felidézi, hogy a tavalyi évtől eltérően idén önálló pályázatot hirdettek a 2013. június 1. és 2014. május 15. között megvalósuló programokra.

“Az Emmi idén ezzel összesen 45 millió forintos pályázati támogatást nyújt a határon túli színházak és táncegyüttesek részére” – hangsúlyozta a tárca.

A dokumentum kitér arra is, hogy a bírálat során a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte a pályázatokat. Ez alapján fogalmaztak meg döntési javaslatot a miniszter tanácsadó testületei, a Táncművészeti és a Színházművészeti Bizottság, amelyet Halász János döntéshozóként változtatás nélkül elfogadott.

A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak – olvasható a közleményben.

A pályázat részletei a www2.nka.hu/pages/emmi/dontesek/kiemelt_hataron_tuli_2013.pdf linken érhetők el.

Forrás: MTI
,