Nemzetközi aratófesztivál Ópályiban

A kézi aratás hagyományait elevenítik fel szombaton Ópályiban, ahol egész napos program keretében versenyeznek a magyar és lengyel kaszáscsapatok, miközben az ugyancsak versengő szakácsok elkészítik a nagy nyári betakarítás egykori ételeit.

Erdélyi Miklós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település polgármestere szerdán elmondta az MTI-nek: csak úgy mint egykor, az aratók együtt vonulnak ki a mezőre, ahol a rendvágás indulása előtt az egyházak képviselői áldják meg az új kenyérnek valót. Aztán a kaszások vágnak neki a gabonatáblának, és utánuk a marokszedők, a kévekötők és a keresztrakók végzik és mutatják be a régi aratás nehéz munkafolyamatait.

Az önkormányzati vezető megemlítette, hogy valamikor, „a mostani kombájnos, aratógépes korszak előtt”, Kelet-Európában szinte mindenütt hasonló módon arattak, mint Magyarországon. Ezt a fesztiválon résztvevő lengyel kaszáscsapat is igazolja, hiszen a levágott, nyalábba szedett kalászos gabonaféle kévébe kötéséig megegyezik a munkafolyamat, viszont ők nem keresztbe, hanem kúpba rakják össze a cséplésre váró kévéket.

Magyarországon kereszt alakban, a kalászával befelé pakolták egymásra a kévéket, hogy a magvak eső esetén se nedvesedjenek. És a kereszt tetején, az egymásra fordított kalászokat egy plusz, torzsával felfelé álló kévével takarták el, védték a nyári záporoktól. Lengyelországban viszont kalászával felfelé, kúp alakúak voltak régen a csomók, ezt egy szétnyitott kévével zárták le, ahonnan eső esetén lezúdult a víz.

Az ópályi 19. Nemzetközi Aratófesztivál szombaton reggel 8 órakor zenés ébresztővel veszi kezdetét a Mátészalkával szomszédos nagyközségben. Ezzel egy időben kezdődik a főzőverseny, az aratáshoz illő, tápláló ételeket főzik meg, közte számos szatmári különlegességet, amit meglepetésnek szánnak és kínálnak az érdeklődő ínyenceknek. És persze kenyér- és lángossütőverseny is lesz, igazi kovászolással, dagasztással, és sokféle ízesítéssel.

Az aratóverseny mellett fogathajtó viadalt is rendeznek, s lesz egész napos kulturális és sportprogram, környékbeli együttesek fellépésével, majd este könnyűzenei koncertek és tűzijáték zárja a szombati ópályi aratófesztivált.

Forrás: MTI