Díjazott lett a Nyírség Néptáncegyüttes egy törökországi fesztiválon

A harmadik helyezettnek járó díjat nyerte el a törökországi Büyükcekmecében rendezett 14. Nemzetközi Kulturális és Művészeti Fesztiválon a Nyírség Táncegyüttes – közölte a nyíregyházi csoport vezetője kedden az MTI-vel.

Demarcsek György elmondta: az együttes Magyarországot képviselte a fesztiválon, amelyen 16 nemzet tánccsoportjai vettek részt a múlt hétvégén.

A fesztivál győztese egy Fülöp-szigeteki filippínó táncegyüttes lett, míg a második helyen egy koszovói csoport végzett.

A harmadik helyezett Nyírség Táncegyüttes tirpák, mezőszopori és felsőereki táncokat, valamint verbunkokat és csapásokat mutatott be a zsűrinek, amely az országok folklórja, zene- és táncművészete alapján értékelte a fellépő csoportok teljesítményét.

Európából a magyar táncosok mellett szerb, koszovói, montenegrói, ciprusi, szlovák, görög, ukrán, észt, bolgár, török és szlovén együttesek léptek színpadra, míg az amerikai kontinenst mexikói és brazil, Afrikát egyiptomi, Ázsiát pedig a győztes Fülöp-szigeteki együttes képviselte.

Demarcsek György tájékoztatása szerint a fesztiválon esténként több mint négyezer néző előtt léptek színpadra a táncosok az Isztambul mellett városban.

Forrás: MTI