Négyen már a döntőben A Dalban A zsűri döntése alapján Király Viktor és Bogi, míg a közönség szavazataival a New Level Empire...
Berlinale – Kínai filmé az Arany Medve, A Grand Budapest Hotel kapta a zsűri nagydíját Jinan Tiao kínai rendező Fekete szén, vékony jég című alkotása kapta a legjobb filmnek járó Arany...
Budapesten lép fel a koreai Do Dance táncegyüttes A koreai Do Dance táncegyüttes Az ecset énekel, a tus táncol című performansza látható a Koreai...
Berlinale – Elismerő oklevelet kapott Ferge Roland filmje Elismerő oklevéllel tüntették ki szombaton a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén Ferge Roland El című...
Hamarosan a magyar mozikban Andrzej Wajda Walesa-filmje Hamarosan a magyar mozikban is látható lesz a világhírű, Oscar-díjas lengyel rendező, Andrzej Wajda legújabb, a...
Folytatódik a Fényíró Filmklub a Művész moziban Folyatódik a magyar filmművészet kortárs alkotóit és műveiket bemutató BKF Fényíró Filmklub, amelynek február 19-én kezdődő...
Pályázatot hirdet a Pozsonyi Pagony és a Budapest Bábszínház Pályázatot hirdet a Budapest Bábszínház és a Pozsonyi Pagony Kiadó 4-10 éves gyerekeknek a Tíz emelet...
Elhunyt Radnóti Miklós özvegye Elhunyt Radnóti Miklós költő özvegye, Gyarmati Fanni – közölte a fővárosi XIII. kerületi önkormányzatának sajtóreferense szombaton...
A Deep Purple lép fel hétfőn a Papp László Sportarénában A hard rock történetének egyik legnagyobb zenekara, a 46 éves Deep Purple koncertezik hétfőn a Papp...
A belga Stromae tarolt a legrangosabb francia könnyűzenei díjátadó gálán Stromae énekes-dalszerző tarolt péntek este a legrangosabb francia könnyűzenei gálán, a Victoires de la Musique-en (A...
Berlinale – Alain Resnais filmje kapta a kritikusok díját A francia újhullám 91 éves mestere, Alain Resnais Aimer, boire et chanter (Szeretni, inni és énekelni)...
Két regénnyel rukkol elő idén Stephen King Két regénnyel is megörvendezteti idén rajongóit Stephen King: a horror műfajának koronázatlan királyaként ünnepelt amerikai író...
World Press Photo: amerikai fotósé az év képe A nyertes fotón afrikai migránsok láthatók Dzsibuti tengerpartján, amint mobiltelefonjukat a magasba tartják a sötétben. John...
Korábban kezdődött meg a virágünnep az Alcsúti Arborétumban A szokottnál korábban kezdődött meg a tavaszi virágünnep az Alcsúti Arborétumban, ahol a hóvirág, a krókusz...
Ed Neumeister (USA) és a Budapest Jazz Orchestra Időpont, helyszín: 2014. február 22. (szombat), 19:00, Átrium Film-Színház A Budapest Jazz Orchestra már több ízben...
My Fair Lady – Bemutató a Vörösmarty Színházban George Bernard Shaw – Alan Jay Lerner – Frederick Loewe My Fair Lady Musical Bemutató: 2014....
Csángó bál a hétvégén – Programon a csángók lakodalmas szokásai Moldvai és gyimesi vendégek közreműködésével a csángók lakodalmas szokásait mutatják be a nézőknek szombaton a XVIII....
Caitlin Moran: Hogyan legyünk tökös csajok? Írhatnám, ez az a könyv, aminek elolvasása után másként gondol Önmagára és a NŐ fogalomra az...
Házasság-család címmel nyílt kiállítás a veszprémi Laczkó-múzeumban Házasság-család címmel nyílt időszaki kamarakiállítás a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumban. A csütörtöki megnyitón Márfi Gyula érsek...
Purcarete-bemutató a Nemzeti Színházban Shakespeare Ahogy tetszik című művét mutatja be a Nemzeti Színház pénteken. A darabot a neves román...
Moliére: Úrhatnám polgár Moliére, eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin (1622 – 1673) francia drámaíró, színházi mindenes, színész, rendező, színigazgató és...
Megnyílt Shirin Neshat kiállítása a Mélycsarnokban Shirin Neshat világhírű képzőművész videóinstallációiból rendezett kiállítást a Műcsarnok, melynek Mélycsarnok elnevezésű projektgalériájában az iráni származású...
A Weöres Sándor Színház közleménye MŰSORVÁLTOZÁS! A Weöres Sándor Színház értesíti Tisztelt Nézőit, hogy a BÁBELNA c. produkció 2014. február 17....
„Rejtőzködő” német világsztárral ünneplik Kurtágot a Müpában Rendhagyó összeállítású kamaratrióra írt repertoár, klasszikusokat a modernnel ötvöző program, tisztelgés egy magyar zeneszerzőóriás előtt, és...
David Hasselhoff és a 80-as, 90-es évek sztárjai a Hungaroringen Mások mellett David Hasselhoff, Samantha Fox, Rick Astley és a 2 Unlimited is fellép a nyolcvanas-kilencvenes...