Moliére, eredeti nevén Jean-Baptiste Poquelin (1622 – 1673) francia drámaíró, színházi mindenes, színész, rendező, színigazgató és szerző egy személyben, a modern komédia megteremtője. Az Úrhatnám polgár vígjátéka balettel nem sokkal a halála előtt, 1670-ben íródott, közös alkotása azzal az olasz származású francia barokk zeneszerző Jean-Baptiste de Lully-vel (1632–1687), aki Moliére-hez hasonló sokszínű tehetség, táncos és színész, de elsősorban muzsikus, XIV. Lajos udvari zeneszerzője, a király kegyence, Párizs zeneéletének korlátlan ura, az udvari ünnepségek komponistája, Moliére darabjai zenebetéteinek szerzője.
Kevés író dicsekedhet olyan népszerűséggel, mint Moliére, a francia drámaírás királya. Hazánkban már a XVIII. század végétől kezdték fordítani a műveit és azóta fényes karriert futottak be. Darabjainak szereplői máig sem „haltak ki”, álszentek, képmutatók, fösvények, nagyravágyók ma is élnek köztünk Moliére görbe tükröt tartott elébük, ahogy Jourdain úr elé is az Úrhatnám polgár c. vígjátékában.
A polgári származású Jourdain egyre lükébb, amióta mindent elkövet azért, hogy a felmagasztalt nemességhez. hasonlatossá váljon. Tanítómesterek hadával veteti körül magát, zeneművészetet, tánctudományt, a vívás mesterségét, sőt filozófiát okítanak neki, hogy képzettebb legyen. Szánalmas igyekezetével, piperkőc viselkedésével, gróf “barátja” előtt a csúszó-mászó alázatosságával egyre nevetségesebbé válik. Nemesimádatában nem adja feleségül lányát a nem nemesi származású Cléonte-hoz, de szinte eszét veszti a boldogságtól, amikor úgy hiszi, egy szultánfit kap vejéül. Oly elvakult, észre sem veszi, hogy a bolondját járatják vele.
Vajon egy XVII. századi szerző mennyire köti le korunk rohanó emberének a figyelmét, még akkor is, ha ezt az írót Moliére-nek hívják? A rendszeresen színházba járók bizonyára irodalmi csemegének tekintik az Úrhatnám polgár színpadra állítását, de Csiszár Imre rendezésében olyan eklektikus produkciót kapunk, amely ambivalenssé teszi az élvezetét. Csalódni fog, aki azt várja, hogy az előadással korhű jelmezekben, a Napkirály korát idéző díszletekkel a barokk stíluskorszak hangulata, viselkedéskultúrája köszön vissza. Szlávik István díszlettervező szobabelsője a moliére-i világra emlékeztet, de a külvilágra utaló bérház belső udvarával korunkig, századokat ugrik az időben. A díszletbe ajtóként funkcionáló lift beépítése meghökkentő, ezen kívül a filmes bejátszásokra bekészített nagy képernyő nem kevésbé. Fémes csillogásuk, feketébe hajló szürke színük nem igazán harmonizál a barokk stílus arany díszítéséhez. Szakács Györgyi jelmeztervező ruhái is többnyire a mai kort idézik, csak néhány szereplőre öltött Moliére korára emlékeztető kosztümöt. Amíg a Jourdain urat hivatott ifjúság edzőtermi mezben, mellettük a lakájok kosztümben feszítenek. A szereplők ruhái rikító, harsány színükkel ízléstelenek, egy üdítő, Jourdainné második részben viselt elegáns kosztümje kivételével. Elég lett volna csak a főszereplő, Jourdain úr ízlésficamát pellengérre állítani! Ebben az előadásban Benkő László zeneszerző lépett Lully helyébe, a videoklippekre emlékeztető zenének, táncnak nem sok köze van Moliére-hez.
Blaskó Péter remekelt Jourdain úr szerepében. Sikerült ripacskodás nélkül eljátszania ezt a kicsit bolond úrhatnám polgárt, akinek több pénze volt, mint ízlése. Tetszett, ahogy igyekvésében egyre ostobábbnak, korlátoltabbnak láttatta. Blaskó lubickolt e szerepben. Nagyravágyó Jourdain ura hol nevetséges, hol igen szánalmas volt, ugyanakkor szimpatikussá is tudta tenni ezt a figurát, ahogy a képzetlenséget, tájékozatlanságot őszinte, mohó tudásvággyal ellensúlyozta. Megható volt az a gyermeki naivitás, ahogy szerepe szerint is megőszülten belevetette magát egy elképzelt jobb életbe új nemesi barátokat, új szerelmet, új pozíciót remélve. Külön világot teremtett magának, oly felszabadultan, önfeledten, ifjúi lélekkel, hevülettel játszott, öröm volt nézni. Nagy színészi teljesítmény volt! Jourdain feleségét Béres Ilona alakította. Jó volt hallani gyönyörű orgánumát! Sajnos, hiába a szép, a kellemes hang, ha kevéssé van megtöltve érzelemmel! Béres Ilona csak jelen volt, nem szívvel-lélekkel játszotta, csupán tisztességgel elszavalta a szerepét. Ráadásul a túl sok komor arckifejezés időnként elcsúfította. Könnyedebb, oldottabb játékstílus jobban illett volna hozzá. A tanítómesterek, Ömböli Pál, Fila Balázs, Botár Endre híven visszaadták Moliére dialógusait, hozzájuk képest Katona János játéka kissé amatőrnek hatott. Indokolatlanul felpaprikázott modorban játszotta végig a szerepét, dühödt indulatait a végén már nem volt hová fokoznia! Láng József szolgaian alázatos volt, kár, hogy szabómesteréből hiányzott az ügyeskedő szolga csalafintasága. A nemesi “barátok” szerepében, Dorante gróf Újréti László, szeretője Dorimene grófnő, Fehér Anna. Újréti László tájszólásban – feltűnően nyílt e hangokkal – beszélt. Igen ízes lett ettől a beszéde, de miért volt erre szükség? Teljesítménye kiegyensúlyozott volt, de több iróniával, gúnnyal színesebb lett volna az alakítása. Fehér Anna miniszoknyásan, rózsaszínbe öltöztetve, kicsit bugyuta nőszemélynek hatott, inkább hasonlított egy utcanőre, mint egy grófnőre. Semmi arisztokratikus nem volt benne, sem a tartásában, sem a játékában. Lucie, Jourdain úr lánya szerepében Kovalik Ágnes teljesen jelentéktelen volt, Nicole, a szolgálólány Márkó Eszter egy cserfes szubrett, akinek jól felvágták a nyelvét. Jól állt neki a szerep, ügyesen megoldotta. Cléonte, Lucie szerelme, Zöld Csaba és inasa, a szolgálólányért lángoló Coville, Rékási Károly. Utóbbi külső megjelenése förtelmes, az első pillanatban rá se lehetett ismerni. Csapzott, hosszú hajával, feketére festett szájával úgy nézett ki, mint egy bűnöző vagy egy nehéz korszakát élő, lázadó hippi. Döbbenetes, amit az alkotók a két fiatal szerelmesből csináltak! Igazán riasztó a belsejükből áradó dühödt, vad indulat volt. A haragjuk, a rosszindulatuk annulálta mindazt, amit mondtak, hogy valójában szerelmesük elveszettnek hitt szerelmén keseregtek Az alkotók a párbeszédek modernizálásával közönségessé tették a szöveget, a színészek játékstílusa az alpári gesztusokkal, beintésekkel visszatetsző volt. Riasztó és taszító, ahogy belevitték játékukba a korunkban is jelen levő vad, nyers, (rossz)indulatot, alpári, trágár stílust. A rendezői koncepcióba, a színpadra állítás modernizálásba még az is belefért, hogy lakoma közben egy hús előkészítési film peregjen, hogy Coville, amikor Jourdain úr megboldogult jó barátja bőrébe bújt, valójában a Rékasi Károlyt látjuk a képernyőn, civilben. A halhatatlanná lett Moliére vajon ráismerne a darabjára a József Attila Színházban?
Voltak szép pillanatai is az előadásnak. Blaskó Péter élvezetes alakításán kívül tetszetős volt Borbély Krisztina profi koreográfus munkájának és az addig statisztaszerepet játszó fiatalok tánctudásának köszönhetően a balettbemutató. Ezzel az örömtánccal véget is ért Moliére komédiája.
Moliére: Úrhatnám polgár (Le Bourgeois Gentilhomme), komédia két részben
Bemutató: 2014. február 8., József Attila Színház
Szereplők:
Jourdain úr: Blaskó Péter
Jourdainné, a felesége: Béres Ilona
Lucie, a lányuk: Kovalik Ágnes
Nicole, a szolgáló: Márkó Eszter
Cléonte, Lucie szerelme: Zöld Csaba
Covielle, az inas: Rékasi Károly
Dorimene grófnő: Fehér Anna
Dorante gróf: Ujréti László
Mufti, a Zenetanár: Ömböli Pál
Tánctanár: Fila Balázs
Vívómester: Katona János
Filozófiatanár: Botár Endre
Szabómester: Láng József
Szabóinas:Blazsovszky Ákos
Továbbá
Dobrányi Máté, Galambos Zsófia, Holczinger Szandra,
Király Kitti, Nádas Gábor, Pethő-Tóth Brigitta, Vári Kata
ALKOTÓK:
Rendező: Csiszár Imre
Zeneszerző: Benkő László
Koreográfus: Borbély Krisztina
Zenei szerkesztő:Csiszár Virág
Díszlettervező: Szlávik István
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Súgó: Király Kitti
Asszisztens: Czipó Gabriella
Ügyelő: Verebély Monika