Jankovics Marcell kiállításának megnyitója Új kiállítás a Vörösmarty Színház Forrás Galériájában: november 13-án Jankovics Marcell grafikusművész tárlata várja az érdeklődőket....
Kis Természetbúvárok Szakköre A Kis Természetbúvárok Szakkörének foglalkozásain rátermett oktatók segítségével, élményt adó programokon fedezhetik fel a gyerekek az...
Hatodszor rendezik meg a Graphifest fesztivált Az Aranyrajzszög-díj átadásával kezdődik meg november 14-én a 6. Graphifest fesztivál a budapesti Design Terminálban, amely...
Emma Donoghue – A cafka A tizennégy éves Mary Saunders a 18. századi londoni szegények vigasztalan életét éli, ám rettenetesen sóvárog...
Litván-magyar koprodukciós filmmel nyitott a pozsonyi filmszemle A fesztivál, amely idén is több helyszínen, Pozsonyban, majd Besztercebányán zajlik, több mint száz alkotás megtekintésére...
A 100 éve született Habsburg Ottó emlékére rendeztek kiállítást Habsburg Ottó, az európai egység híve emlékére szervezett konferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, ahol...
Készül a Bridget Jones harmadik kötete Tizenhárom évvel a Bridget Jones-történet második része után Helen Fielding nekiállt megírni a bestseller szingliregény harmadik...
A Magvető Kiadó novemberi ajánlataiból Máté Angi–Rofusz Kinga: Az emlékfoltozók Mesék a szeretetről Hogy kik is azok az emlékfoltozók? Talán két...
Erwin Moser – Az egércirkusz – Könyvbemutató www.manokonyvek.hu Gérecz Attila versei a Hangzó Helikon-sorozatban Tizenhárom dal került a Ferenczi György és a Rackajam Gérecz Attila című lemezére, amely a Hangzó... Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílik meg a Műcsarnokban A tárlat vasárnaptól várja a látogatókat. Az úgynevezett „mezőgazdasági művészet” nemzetközileg elismert alkotójától, Bukta Imrétől vonultat... Koncert a Madarász utcai Gyermekkórház támogatására A Madarász utcai Gyermekkórház alapítványának megsegítésére rendeznek jótékonysági koncertet november 19-én a RaM Colosseumban Budapesten. Az... Bárány Boldizsár 100! Ünnepet ülünk a Radnóti Színházban: Bárány Boldizsár, a rosszcsont kisbárány 100. alkalommal lép színpadra december 16-án.... Az év természetfotói – Magyarország 2012 A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 2012-ben huszadik alkalommal hirdette meg természetfotós pályázatát. A világszínvonalú pályamunkák... Az Ecseri úti oroszlán: Bornai Tibor könyve Dokumentumregényt írt édesapja és saját, egymáshoz kapcsolódó írásaiból Bornai Tibor, a KFT együttes billentyűse. Az Ecseri... Tizenötödször rendezik meg Pakson az Amatőr Pop-, Rock-, Jazz Fesztivált Tizenöt zenekar mutatkozik be a tizenötödször megrendezett paksi Amatőr Pop-, Rock, Jazz Fesztivál tehetségkutatón. A szombati... Ablakszobor-kiállítás nyílik, plakátterv-kiállítás zárul és a SziTu útnak indul a Miskolci Nemzeti Színházban Egy átlagosnak korántsem mondható keddi napon, november 13-án miskolci diákok által készített szobrok összesen közel 52... Pénteken nyit a Győri Könyvszalon A könyvünnepen negyven hazai és határon túli magyar könyvkiadó és kiállító vonultatja fel kínálatát. A Győri... Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről Fassang László, Mácsai Pál és a Liszt Akadémia legsikeresebb orgonista növendékei Időpont: 2012. november 11. 19:30 – 22:00 Helyszín: MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Vierne: II. (e-moll)... Hajcihő – Jótékonysági táncest HAJCIHŐ – JÓTÉKONYSÁGI TÁNCEST A szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei és dolgozói összefogásával megvalósult, és a... Élő MúzeumCafé az ArtMarketen Élő MúzeumCafé az ArtMarketen Helyszín: Millenáris, D épület, Inside Art Terem Időpont: November 10., szombat, 15.00... Emléktáblát avattak Ádám Ottó tiszteletére Budapesten Emléktáblát avattak Ádám Ottó tiszteletére csütörtökön az V. kerületi Galamb utca 4. szám alatt, ahol a... Dupla koncerttel tér vissza az LGT A nagy érdeklődés miatt a korábban meghirdetett időpont másnapján, 2013. február 16-án is lesz LGT-koncert a... Így főznek a hírességek – Étel- és borkóstoló fesztivál a fővárosban Összesen 33 magyar borász nedűi és 66 ismert személyiség, művész, sikeres sportoló kedvenc ételei várják a... A 100 éve született Kiss Tamás költőre emlékeztek Debrecenben A Debreceni Irodalmi Napok keretében emléktáblát avattak csütörtökön a 100 éve született Kiss Tamás József Attila-díjas...
Gérecz Attila versei a Hangzó Helikon-sorozatban Tizenhárom dal került a Ferenczi György és a Rackajam Gérecz Attila című lemezére, amely a Hangzó...
Bukta Imre eddigi legnagyobb hazai tárlata nyílik meg a Műcsarnokban A tárlat vasárnaptól várja a látogatókat. Az úgynevezett „mezőgazdasági művészet” nemzetközileg elismert alkotójától, Bukta Imrétől vonultat...
Koncert a Madarász utcai Gyermekkórház támogatására A Madarász utcai Gyermekkórház alapítványának megsegítésére rendeznek jótékonysági koncertet november 19-én a RaM Colosseumban Budapesten. Az...
Bárány Boldizsár 100! Ünnepet ülünk a Radnóti Színházban: Bárány Boldizsár, a rosszcsont kisbárány 100. alkalommal lép színpadra december 16-án....
Az év természetfotói – Magyarország 2012 A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége 2012-ben huszadik alkalommal hirdette meg természetfotós pályázatát. A világszínvonalú pályamunkák...
Az Ecseri úti oroszlán: Bornai Tibor könyve Dokumentumregényt írt édesapja és saját, egymáshoz kapcsolódó írásaiból Bornai Tibor, a KFT együttes billentyűse. Az Ecseri...
Tizenötödször rendezik meg Pakson az Amatőr Pop-, Rock-, Jazz Fesztivált Tizenöt zenekar mutatkozik be a tizenötödször megrendezett paksi Amatőr Pop-, Rock, Jazz Fesztivál tehetségkutatón. A szombati...
Ablakszobor-kiállítás nyílik, plakátterv-kiállítás zárul és a SziTu útnak indul a Miskolci Nemzeti Színházban Egy átlagosnak korántsem mondható keddi napon, november 13-án miskolci diákok által készített szobrok összesen közel 52...
Pénteken nyit a Győri Könyvszalon A könyvünnepen negyven hazai és határon túli magyar könyvkiadó és kiállító vonultatja fel kínálatát. A Győri...
Orgona-sztorik IV. – Meghökkentő mesék a hangszerek királynőjéről Fassang László, Mácsai Pál és a Liszt Akadémia legsikeresebb orgonista növendékei Időpont: 2012. november 11. 19:30 – 22:00 Helyszín: MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem Vierne: II. (e-moll)...
Hajcihő – Jótékonysági táncest HAJCIHŐ – JÓTÉKONYSÁGI TÁNCEST A szombathelyi Weöres Sándor Színház művészei és dolgozói összefogásával megvalósult, és a...
Élő MúzeumCafé az ArtMarketen Élő MúzeumCafé az ArtMarketen Helyszín: Millenáris, D épület, Inside Art Terem Időpont: November 10., szombat, 15.00...
Emléktáblát avattak Ádám Ottó tiszteletére Budapesten Emléktáblát avattak Ádám Ottó tiszteletére csütörtökön az V. kerületi Galamb utca 4. szám alatt, ahol a...
Dupla koncerttel tér vissza az LGT A nagy érdeklődés miatt a korábban meghirdetett időpont másnapján, 2013. február 16-án is lesz LGT-koncert a...
Így főznek a hírességek – Étel- és borkóstoló fesztivál a fővárosban Összesen 33 magyar borász nedűi és 66 ismert személyiség, művész, sikeres sportoló kedvenc ételei várják a...
A 100 éve született Kiss Tamás költőre emlékeztek Debrecenben A Debreceni Irodalmi Napok keretében emléktáblát avattak csütörtökön a 100 éve született Kiss Tamás József Attila-díjas...