Installáció adományruhákból a Stúdió Galériában

Az adomány fogalmát járja körül a Stúdió Galéria új kiállítása, amely Second Land címmel a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület (FKSE) négy fiatal alkotójának közös installációját mutatja be a Közösségi Szociális Szövetkezet segítségével.

Bogyó Virág, Farkas Roland, Mécs Miklós és Ruszty László közös installációja három különböző szempontból: a birtoklás, az adakozás valamint az adomány és az adománybolt társadalmi szerepének vetületéből közelíti meg az emberi, a társadalmi és az esztétikai kérdéseket.

Bogyó Virág képzőművész elmondta az MTI-nek, hogy az adományboltokban összegyűjtött gyermek-és felnőttruhákból olyan négyzetrács alakú háló-szerű installációt készítettek, amely a szociális hálót is jelképezi. A háló alá a földre hatalmas ruhakupacot helyeznek el, mint egy turkálóban, ebből a látogatók kiválogathatják maguknak a megfelelő ruhadarabot és haza is vihetik, mint adományt.

Emellett látható lesz még egy ruhacímkékből készített alkotás, valamint zsebpiszokból álló kép, és a szegénységgel kapcsolatos rövid szlogenek kerülnek fel majd üres zsebekre. „Még nem tudjuk pontosan, hogy milyenek lesznek ezek az alkotások, mert még nem állt fel az installáció és ahhoz képest találjuk ki a többi munkát is” – hangsúlyozta a művész.

Magyarországon mindössze hároméves hagyománya van az adományboltoknak. A Közösségi Szociális Szövetkezet 2011 végén nyitotta meg első adományboltját, ma már két üzletet is sikeresen üzemeltet. Boltjaikban hátrányos helyzetű és tartós munkanélküli embereket is foglalkoztatnak.

Forrás: MTI