Kategória: Színház

Széllel szembe – poénok és poémák – Jordán Tamás stand up estje

SZÉLLEL SZEMBE – poénok és poémák – Jordán Tamás stand up estje  Jordán Tamás évtizedek óta azok közé tartozik, akik a „széllel szembe” mennek, és különféle utakat, módokat kitalálva próbálják megtartani klasszikus költőinket a társadalmi emlékezetben. Nagy, közös versmondásokat szervez,…

Ablakszobrok nyílnak a színház ablakaiban

Diákok által készített Ablakszobrok díszítik novemberben a Miskolci Nemzeti Színház ablakait A SziTu – Színház és Tudás program keretében  A Miskolci Nemzeti Színház nem mondhatja majd, hogy nem lesz mit kitennie az ablakba. A Nagy Csomagolás sikere után újabb terv…

Weöres Sándor Színház novemberi programja

2012. novemberi programja SZÍNHÁZTEREM 8. csütörtök 19.00 – Játék a kastélyban – Ráday Imre bérlet 9. péntek 19.00 – Játék a kastélyban – Ruttkai Éva bérlet 10. szombat 19.00 – Játék a kastélyban – Latabár Kálmán bérlet 13. kedd 15.00…

Indul az évad a Játékszínben

A magánszínházban kedden a Mr. és Mrs. című komédiát játsszák, a 100. szezont ünnepelve díszelőadást tartanak. Németh Kristóf igazgató a színház hétfői sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá, hogy a játszóhely 1912. október 30-án nyílt meg, Ferenczy Kabaré néven. 2012. október 30-án a…

A komáromi Jókai Színház novemberi előadásai

2012. novemberi előadásai 3. Szombat/So  19.00 – A régi nyár  – Pered/Tešedíkovo – Bérletszünet  4. Vasásnap/Ne 15.00 –  Egy hölgy a Maximból – Komárom/Komárno – Bérletszünet   8. Csütörtök/Št 11.00, 15.00 –  Revizor – Komárom/Komárno – Gyermek bérlet, Ifjúsági bérlet…

Mozart D-mollban – Óbudai Danubia Zenekar hangversenysorozata

A Nemzeti Színházban november 5-én a Mozart D-mollban című koncerttel folytatódik az Óbudai Danubia Zenekar hangversenysorozata. Az esten elhangzik Mozart d-moll zongoraversenye és a Requiem. Közreműködik: Rácz Rita, Simon Krisztina, Nyári Zoltán, Szvétek László és a Magyar Rádió Énekkara Vezényel:…

Nevünk minekünk nincs, mert minek – Mozgásszínház

Nevünk minekünk nincs, mert minek – Mozgásszínház Készült Örkény István egyperces novelláiból, születésének 100. évfordulójára. Történik ma, Magyarországon.  Játsszák: Fekete Linda, Deák Gábor, Szabó Róbert Endre, Kovács Zsu, Korponay Zsófia, Ostyola Zsuzsanna, Draskovics Zsófia, Koczka Márta, Németh Julcsi, Tiborcz Dániel,…

Erdélyi turnén a K. V. Társulat

Erdélyi turnéra indul a K. V. Társulat: Gardénia című előadásukkal Tordán és Kolozsváron vendégszerepelnek, a darabot összesen négy alkalommal mutatják be. Tordán a Ratiu Centrum székháza ad helyszínt az előadásoknak. Kolozsváron az Ecsetgyár (Fabrica de Pensule) Független Kulturális Központban működő…

A harmadik hullám – Bemutató a Bárkában 2012. november 10-én

Todd Strasser A hullám című regénye alapján A harmadik hullám Ron Jones tanulmányának felhasználásával írta Tasnádi István  Nyilvános főpróba: 2012. november 9. 19.00 Bemutató: 2012. november 10. 19.00 A Bárka Színház ifjúsági színházi sorozatának legújabb előadása ismét olyan témával foglalkozik,…

Kaisers TV Ungarn – További jegyek a kibővített nézőtérre!

Egy hét alatt elkapkodták a jegyeket a színház iránt érdeklődők a november 5-ére meghirdetett Kaisers TV Ungarn című előadásra, Pintér Béla és Társulatának vendégjátékára, mely a Csiky Gergely Színházban lesz látható. A nagy érdeklődésre való tekintettel a vasfüggöny mögötti Színpadra…

Miért szép? – Képzőművészet, irodalom, zene

MIÉRT SZÉP? – KÉPZŐMŰVÉSZET,IRODALOM, ZENE műhelytitkok, alkímia, életmorzsák   Házigazdák: Oroszy Csaba, Jordán Tamás, Mérei Tamás Miért szép? – képzőművészet: Az estet bevezető kiállítás megnyitó után Oroszy Csaba beszélget a meghívott művésszel képzőművészeti pályáról, irányzatokról, műhelytitkokról. Miért szép? – irodalom:…

Budapest Táncszínház – Mur mur de la Méditerranée/Bolero

Mur mur de la Méditerranée A Mur mur de la Méditerranée Raza Hammadi alkotása, aki igen szorosan kötődik a mediterrán világhoz, hiszen Tunéziában született és ez idáig már több mediterrán fesztiválon szerepelt koreográfusként. Együttműködött többek között a tunéziai nemzeti balettel,…

Monodráma Goethe szerelméről

Egy híres szerelmi viszony történetét, Goethe és Charlotte von Stein kapcsolatát feldolgozó előadást mutatnak be a Rózsavölgyi Szalonban pénteken; a G címmel műsorra tűzött monodrámát Györgyi Anna játssza. A monodráma Peter Hacks Beszélgetés a Stein-házban a távollevő von Goethe úrról…

Balett, vígjáték és musical a Szegedi Nemzeti Színház premierjein

Az évadkezdést követően újabb bemutatókkal várja a következő hetekben közönségét a teátrum. Péntek délután a Szegedi Kortárs Balett Csajkovszkij Diótörőjét mutatja be a Nagyszínházban, este a Kisszínházban David Gieselmann vérbő komédiáját, a Kolpert urat láthatják a nézők mondta Gyüdi Sándor…

Elismerések a magyar operett napján

Az operettműfaj két kiválóságának élete is szorosan kötődik október 24-éhez. 1882-ben e napon született Kálmán Imre, 1948-ban pedig ekkor hunyt el Lehár Ferenc. Október 24-ét tíz évvel ezelőtt nyilvánították a magyar operett napjává; a Budapesti Operettszínházban szerda este adták át…

Mikroszínpad – egyesült a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad

Az ősztől új néven, Mikroszínpadként működő játszóhelyen az első bemutatót pénteken tartják, A humor forrása címmel. Hivatalosan is egyesült a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad. Az ősztől új néven, Mikroszínpadként működő játszóhelyen az első bemutatót pénteken tartják, A humor…

A nagy sikerre való tekintettel!

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Komáromi Jókai Színház, az eredeti műsorterven kívül, 2012. november 4-én, vasárnap délután 15.00 órai kezdettel ismét műsorra tűzi Georges Feydeau: EGY HÖLGY A MAXIMBÓL című komédiáját. Az előadásra korlátozott számban még kaphatók jegyek. A jubileumi színházi évad…

Jön a 100. Jézus Krisztus Szupersztár a Madách Színházban

100. előadásához érkezett a Madách Színházban a Jézus Krisztus Szupersztár című musical. A jubileumot különleges előadással teszik emlékezetessé a nézők számára. 2012. október 26-án este az előadás után a közönséget több meglepetés is elvarázsolhatja. Megjelenik ugyanis a színpadon Jézus szerepében…

Első bemutatójára készül a délvidéki Vándor Bábszínház

Újvidéken mutatja be október 26-án A kiskakas gyémánt félkrajcárja című interaktív bábelőadását a délvidéki Vándor Bábszínház. A társulat legelső bemutatóját a vajdasági városban a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben láthatja a közönség. A Vándor Bábszínház, amelyet VándorBÁBszínháznak is írnak, 2011-ben alakult…

Vígmozi lesz október 23-án este fél 8-kor a Házi Színpadon!

A Vígszínház rendhagyó módon emlékezik az 1956-os forradalomra. A legendás igazgató, színész és rendező, Várkonyi Zoltán születésének 100. évfordulója alkalmából a rendező 1956-ban készült, ám több évtizedre dobozba zárt filmjét vetítjük. Várkonyi Zoltán Keserű igazság című filmje az ötvenes évek…

THEA-TÉR programok – Weöres Sándor Színház

2012. november SZÍNHÁZSZERDA – Blogról blogra    A nagy népszerűségnek örvendő beszélgetés sorozat idén a színészek blogjára épül. A színház honlapján (www.wssz.hu) olvasható blog aktuális gazdája az előző heti bejegyzések íróját kérdezi. Időpontok: 2012. november 7. (szerda), 17 óra Aki…

Ha lesz egy férfinak… – A Gólem Színház bemutatója

Az előadás az Ószövetség egyik isteni parancsát, a lázadó és engedetlen gyermek történetét dolgozza föl rendhagyó módon. Ha lesz egy férfinak… címmel mutatja be kedden új előadását a Gólem Színház, amelynek az idei évadtól a Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorház…