Tudósítás a Rózsavölgyi Szalonból, a Kortárs Magyar Dráma Díjának első átadó ünnepségéről

Szerző: Varga Bótos Anna

Mecénások pedig kellenek. Rajtuk nagyon sok minden múlik. Így volt ez a régmúltban is, és így van ez ma is. E téren semmi nem változott. Az alkotókat, a szavak mestereit, az előadóművészeket, a tehetséget fölfedezni, megmutatni, bátorítani, támogatni, megbízásokkal ellátni mindig is magasztos és nemes cél volt, s fontos feladat is, egyben hatalmas felelősség, hisz a valódit, az értékeset, az igazat, a maradandót jó érzékkel, sok tapasztalattal, nagy tudás birtokában észrevenni, kiemelni a tömegből, s útjára bocsátani, csak kiemelkedő műveltségű, kivételes humanisták voltak mindig is képesek, hogy azután már senki se szabhasson gátat egy-egy üstökös tündöklő felívelésének, messzi ható ragyogásának.

Ha valaha is szüksége volt a művészeteknek a támogatásra, bőkezű, nemes lelkű, éles szemű mecénásokra, akik idejekorán meglátják a szépet és a jót, akkor elmondhatjuk, hogy ma Magyarországon nagyobb szükség van erre, mint bármikor. Amikor az állam egyre jobban kivonul a kultúrából, és a gazdaságosság szempontjai írnak felül sok mindent, amikor ádáz harc folyik az nézők, az olvasók, a tárlat- és múzeumlátogatók kegyeiért, amikor művészeknek, sokszor ahelyett, hogy az alkotással foglalkoznának, a pénzszerzés rabolja drága idejüket, minden csöpp odafigyelés, ösztönzés, támogatás, egy szóval a mecenatúra valamilyen arányú gondoskodása nemcsak hogy jól jön, hanem határozottan ki is mondhatjuk, mára már elengedhetetlenné vált.

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg, Örkény István özvegye és életművének gondozója, arra a nemes szerepre vállalkozott, hogy azt a művészi közeget, amelyben maga is élt és dolgozott több mint fél évszázadon keresztül, ezentúl támogatni fogja. 2017-ben, amikor első ízben ítélték oda dramaturgnak a Kossuth-díjat, s méltán rá esett a választás, ő azonnal úgy gondolta, hogy valamiképpen viszonozni szeretné az íróknak, dramaturgoknak, rendezőknek azt, amit tőlük kapott, s erre a legalkalmasabbnak az bizonyult, ha díjat alapít. Az elismeréssel járó juttatásból alapítványt hozott létre (Alapítvány a kortárs magyar drámákért) a 21. századi kortárs magyar irodalmi drámák, kollektíven létrehozott előadásszövegek és adaptációs alkotások elismeréséért és elismertetéséért. Díjazni lehet az elmúlt év, évad keretein belül színpadra került legjobb alkotást, alkotásokat, illetve olyanokat is, amelyek csupán nyomtatásban jelentek meg, és színpadhoz még nem jutottak. A díjat évente ítélik oda.

„A csúcspontja az én életemnek, dramaturgiai pályámnak a Vígszínházban volt, ahol Várkonyi Zoltán, Horvai István, Kapás Dezső, Marton László mellett tölthettem a szakmai életemet, és mellettük tanultam a szakmát, nekik köszönhetem, hogy most itt lehetek és ez megtörténhetett.” – mondta Radnóti Zsuzsa az általa alapított Kortárs Magyar Dráma Díjának első átadó ünnepségén, amelyet 2019. február 26-án tartottak a Rózsavölgyi Szalonban. Ezzel a díjjal a kortárs magyar drámát szeretné elismertetni, hiszen szerinte egyre szűkebb körökben van visszhangja a kortárs drámának: „minél erőteljesebben szól egy darab arról, mi történik ebben az országban, annál kisebb teret kap. Ha születnek izgalmas, érdekes szövegek, kívánatos lenne, ha minél nagyobb nyilvánosságot kapnának, minél szélesebb körben. Olyan kortárs drámákat, színpadi írásműveket díjazunk, amelyek közéleti tartalmúak, kritikus hangvételűek, tehát történelmi múltunk eddig kibeszéletlen, fájdalmas eseményeiről szólnak. Vagy olyanokat, amelyek kendőzetlenül szólnak a minket körülvevő jelenkori magyar valóságról, és képesek arra, hogy fontos és érzékeny társadalmi jelenségeket fogalmazzanak meg a nagy nyilvánosság erőterében.” – fogalmazott Radnóti Zsuzsa.

A díjátadás időpontjának meghatározásában a kuratóriumi tagokkal való megbeszélés során kristályosodott ki, hogy Örkény István Tóték című drámája ősbemutatójának a napja, február 24., vagy egy ehhez legközelebbi dátum lenne erre a legalkalmasabb. ”Ez a nap azért is fontos, hogy ezáltal is emlékezzünk Örkényre és a Tótékra, mert a magyar dráma fordulópontjának is tekinthető ennek a műnek a bemutatása. A Tóték nagy erejű megszólalás volt, mert nemcsak egy egyszerű családi drámáról van szó, hanem a kiszolgáltatottságról is: amikor egy külső hatalom durván beleszól az életünkbe, törvényszerűen eljön egy pont, egy pillanat, amikor bekövetkezik a robbanás” – tette hozzá Radnóti Zsuzsa. Magának a díjnak a kivitelezését, grafikai munkálatait Kőfaragó Gyula iparművész készítette. A díjazottak nevei után, a következő lapon a Tóték ősbemutatója eredeti plakátjának másolata látható. A Kortárs Magyar Dráma Díj odaítéléséről kuratórium dönt, amelynek elnöke a díjalapító, Radnóti Zsuzsa, tagjai pedig Lőkös Ildikó dramaturg, Csizmadia Tibor rendező, Németh Gábor író, Nánay István színikritikus.

A díjak átadása előtt Radnóti Zsuzsa rövid történeti áttekintést adott a magyar dráma fejlődéséről a századfordulós fellendüléstől, Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Szép Ernő, Szomory Dezső, Balázs Béla és Füst Milán munkássága fémjelezte hőskortól kezdve, amikor is belekerültünk a világ irodalmi vérkeringésébe is, egészen napjainkig, rámutatva arra, hogy az idők során fokozatosan el-eltünedeztek a történelmi keretek, a valóságot bemutató drámák, s voltak időszakok, amikor inkább a bulvárosodás irányába haladt a színműirodalom. Valamiféle ciklikusság is kimutatható abban, mikor és hogyan tért vissza ismét koronként, kisebb-nagyobb hallgatás után, a valóságábrázolás, olyan írások, amelyek – Kornis Mihály szavaival élve – mintegy megidézik és lepecsételik azt a pillanatot, amelyben élünk. A rendszerváltással ismét új korszak kezdődött, amely új hangvételt, új műveket hozott. Erőteljes társadalomkritikai írások is születtek ekkor. Mára azonban nagyon megváltozott a helyzet, jóval bonyolultabbak a viszonyok, és egyre ritkább az olyan alkotás, amely bár a mai közéletről, mindennapokról szól, mégis nagy távlatokban gondolkodik. Újabb tendenciák is mutatkoznak: miközben a közélet átpolitizálódik, a drámában viszont épp ellenkező irányzatok figyelhetők meg. Bár egyre több közügyekkel foglalkozó politikai szöveg lát napvilágot, azonban mostanában inkább rendezőkről, rendezésekről, kevésbé a drámákról beszélünk. Az előadás üzenete a szövegről átkerült a színészekre és a rendezőkre. Az alkotók színházának a korszaka köszöntött ránk.

A Kortárs Magyar Dráma Díjának első átadási ünnepségén két díjazottat ünnepelhetett a szakma, az egyik díjazott egy fiatal drámaíró, Kelemen Kristóf Megfigyelők című darabja, amelyet a Trafó állított színre, a másik egy alkotói stáb, a Radnóti Színház által bemutatott Egy piaci nap című drámának az alkotói gárdája, Závada Pál, Mohácsi János és Mohácsi István, a darab írója, rendezője és dramaturgja.

Mácsai Pál Kelemen Kristófról írt laudációjában kiemelte, manapság szokás a múltat megkomponálni is, értelmezni, átírni, jobbról, balról, alulról, felülről, elölről, hátulról szemlélni, de Kelemen Kristóf mégis csak egy halk tanácsot követ, a Duna-parton ülő költőét, szobra hol itt, hol ott (József Attila), aki szerint„a múltat be kell vallani”, de a feladat ezzel még nem ért véget, valamit nem szabad kifelejteni, ez pedig a múlt feldolgozása. Ez utóbbit próbálja megtenni Kelemen Kristóf drámája, a Megfigyelők, amely a hatvanas évek Magyarországát mutatja be egy megfigyelési történeten, egy ember tönkretételén keresztül, ezzel a közelmúlt olyan fejezetét idézi meg, amelyről bizonyára még sokaknak vannak elevenen élő emlékeik. A Megfigyelők című darab jó, az előadás is jó és szép is. Az ördög azonban a részletekben rejlik: egy darabot „meg kell csinálni, melózni, észrevenni, utánajárni, megérteni, megírni, elvetni, újra írni, szerepet osztani, meggyőzni a színészt, pályázatot írni, megszerezni a pénzt, kijönni a pénzből, megrendezni, kibírni a sikert, egyszóval meg kell csinálni, akkor van koszorú”, azaz sok dolog együttállása szükségeltetik, ami egy művészi vállalkozást végül sikerre vihet. Kelemen Kristófnak ez ragyogóan sikerült.

Závada Pál és a Mohácsi-testvérek közös munkáját Grecsó Krisztián Muszáj című laudációjában így méltatta: „darabjuknak, az Egy piaci napnak a tükrébe gyötrelmes belenézni, mert azt látni ott, hogy a világnak ezen a felén, a reménytelen Kelet-Európában, azért sem Közép-, nincs olyan, hogy Közép-, sose lesz jó. Itt nincs bűnbánat, engesztelődés vagy megbocsátás, és bár a darab mást sem provokál, a néző az előadás közben másra sem vágyik, mint elengedni a gyűlöletet és kilépni a bosszúkörből, az Egy piaci nap kijózanítóan, lemondóan és csontig ható őszinteséggel szembesít vele: megbékélés nem lesz itt soha. Ez a darab analitikus, hidegvérű józansággal, mégis érzékeny őszinteséggel beszél a bennünk lakó kegyetlen és vérszomjas ösztöneinkről, a gyilkos indulatokról, a kapzsiságról, és arról, hogy milyen könnyű elveszteni ingatag emberségünket.” Felteszi a kérdést: meg akarjuk-e érteni magunkat, és legalább az önismeret elemei szintjén megtisztulni. A mű cselekménye 1946-ban játszódik egy Szolnok környéki fiktív magyar faluban, a második világégést követően. A deportált zsidók közül csak kevesen tértek haza. A falusi tanítót háborús bűnökkel vádolják meg, s elharapódzik valamiféle lincshangulat. A nagy nyomorúság miatt az emberek ellenséget keresnek, aminek önbíráskodás lesz a vége. A Kossuth-díjas író a magyar történelmi múlt egy rendkívül megrázó eseménysorából merítette témáját: a kunmadarasi zsidók elleni pogromokból. A történet mélyrétegeiben fellehető motivációkra, a közösségi felelősségvállalásra, történelmi traumákra próbált rámutatni.

Závada Pál nagyra értékelte a Mohácsi-testvérek munkáját a rendezést illetően, amelynek során nagy erejű előadást sikerült létrehozni. Szerinte unikális a Mohácsi-féle hatáskeltés, ahogy a leghétköznapibb ügyeket is úgy színpadra tudták vinni, hogy legyen benne művészi erő, hogy áthassa a humor, a beszédek és jelenetek rugalmasan váltakozzanak, szellemességgel megtöltve, s utat találjon a fiatal nemzedékekhez is.

Kelemen Kristóf, akinek bár nem lehettek 60-as évekbeli élményei, hiszen jóval később született, mégis érdeklődéssel fordul e kor ma is aktuális témái felé, azzal a szándékkal, hogy a még rejtve lévő történeteket felszínre hozza, és ezáltal megőrizhetővé tegye. Drámájában egy mikroközösségen keresztül próbálja láttatni egy egész ország problémáit.

A díjalapító Radnóti Zsuzsa korát meghazudtoló frissességgel és fiatalos lendülettel vett részt az ünnepségen, s válaszolt Teszári Nórának, az ünnepség háziasszonyának kérdéseire, mindezt azzal a hittel, szeretettel és elkötelezettséggel, hogy a Kortárs Magyar Dráma Díj hozzásegíti majd a mai magyar alkotókat, írókat, rendezőket, dramaturgokat, hogy a díj céljainak és kritériumainak megfelelően kritikusan szemlélve a körülöttünk lévő világot, a magyar közéletet, sikerüljön olyan bátor és érdekfeszítő műveket létrehozniuk, amelyek képesek arra, hogy fontos és érzékeny társadalmi jelenségeket fogalmazzanak meg. Meggyőződésünk, hogy díjalapító művészetpártoló kezdeményezésével, önzetlen mecenatúrájával Radnóti Zsuzsa nagyban hozzájárul az időnként az irodalom mostohagyermekének számító mai kortárs magyar dráma kibontakoztatásához, lendületet adva további fejlődéséhez, a fiatal tehetségek felfedezéséhez, bátorításához, ösztönzéséhez, s ennek nyomán kiváló művekkel, előadásokkal gazdagodik majd drámairodalmunk és színjátszásunk, továbbfejlesztve és megőrizve mindazt, amit elődeink, a magyar drámairodalom nagy úttörői az előző korokban ránk hagyományoztak.

Szerző: Varga Bótos Anna

Fotók forrása: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café