Nap: 2016-05-13

Az év színésze, a népszerű Válótársak sorozat egyik főszereplője, Scherer Péter május 28-án, szombaton ismét bringára pattan, hogy a 10. (jubileumi) Móri Karika jótékonysági kerékpáros túrán beteg embereken segítsen!

Május 28-án, szombaton 10. alkalommal rendezik meg Móron, a MÓRI KARIKA jótékonysági kerékpáros túrát, amelynek egyik célja a Cortex Agysérültekért Alapítvány (Alapítvány az Agysérültek Rehabilitációjáért) segítése. Az alapítvány nem veleszületett agyi károsodásban szenvedő agysérültek (pl. baleseti agysérült, agydaganat miatt műtéten,…

Tizennégy klasszikus zenei koncert az idei Kaposfesten

Nagyszerű magyar és külföldi művészek tolmácsolásában tizennégy klasszikus zenei koncert szerepel a hetedik Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál (Kaposfest) műsorán, amelyet augusztus 13. és 19. között rendeznek meg a Somogy megyei székhelyen, a Szivárvány Kultúrpalotában – mondta el Bolyki György fesztiváligazgató…

EMLÉKESŐ – Megnyílt a Shiota-kiállítás

Óriási érdeklődés mellett nyílt meg csütörtök este a művész jelenlétében Chiharu Shiota: Emlékeső című kiállítása Szentendrén. A kortárs képzőművészet meghatározó alakjának tárlatát a modern hálózatkutatás megalapítója, a Bostonban dolgozó (ám Csíkszeredából származó) Barabási Albert-László akadémikus nyitotta meg. Az első nézők…

Egyedülálló gyakornoki program a szegedi Kommunikáció Tanszéken

Második éve működik sikerrel a szegedi Kommunikáció Tanszék által indított Befutó Gyakornoki Program, mely újabb partnerekkel bővült: immáron hét szervezet biztosít fizetett gyakornoki helyet a hallgatóknak. A partnerek között vezető telekommunikációs céget, médiavállalkozást és turisztikai szervezeteket is találunk. Magyarországon a…

Utcára kerül a SZIN

Csábítóan kedvezményes jegyárakkal jelenik meg Szeged utcáin Dél-Magyarország kedvenc fesztiválja. A Szegedi Ifjúsági Napok látványos „fesztivál fülkéjével” a Szegedi Borfesztivál ideje alatt, május 13. és 22. között – a város különböző pontjain – találkozhatunk. Érdemes! Hamarosan megbolydul az Alföld fővárosa:…

Lúdas Matyi történetet mutatja be ősszel a Fővárosi Nagycirkusz

Lúdas Matyi történetét mutatja be ősszel a Fővárosi Nagycirkusz a színház és az artisták világát ötvöző összművészeti produkcióban. A Fazekas Mihály Lúdas Matyi című elbeszélő költeménye alapján készülő nagyszabású produkció szereplőválogatása a napokban kezdődött meg – mondta Fekete Péter, az…