EMLÉKESŐ – Megnyílt a Shiota-kiállítás

Óriási érdeklődés mellett nyílt meg csütörtök este a művész jelenlétében Chiharu Shiota: Emlékeső című kiállítása Szentendrén. A kortárs képzőművészet meghatározó alakjának tárlatát a modern hálózatkutatás megalapítója, a Bostonban dolgozó (ám Csíkszeredából származó) Barabási Albert-László akadémikus nyitotta meg. Az első nézők a kiállításra egy különleges performansz nyomán juthattak be, melyet a Kossuth-díjas Borbély Mihály szaxofonművész és Gergye Krisztián Harangozó-díjas táncművész közösen valósítottak meg, a jelenlévők között egyfajta spontán kapcsolati háló létrehozásával.
Chiharu Shiota: Emlékeső

Chiharu Shiota: Emlékeső

A kiállítás nem mindennapi előzmények után jött létre. A Ferenczy Múzeumi Centrum a tárlat számára felújította a Kmetty Múzeum egy részét és a Szentendrei Képtárat. Ez utóbbiba egy helyspecifikus installáció került, melyhez több mint húszezer régi kulcsot gyűjtöttek össze a projektet támogató hazai aktivisták. A kiállítás hétfő kivételével minden nap várja a látogatókat – egész nyáron.
Forrás: Kortárs PR