Amatőrök a Toldi moziban

Április 27-én, este 20 órától kerül bemutatásra a Toldi moziban az Amatőrök című lengyel film, melynek középpontjában egy Down-szindrómás színészekből álló amatőr színtársulat áll, akik lehetőséget kapnak arra, hogy egy igazi színházban lépjenek fel. A vetítés után közönségtalálkozóra kerül sor a film alkotóival.  

Krzysiek és értelmi fogyatékkal élő színészekből álló amatőr társulata sikert arat egy színházi fesztiválon. A Személyes tárgyak irodája nevű társulat jutalma egy soha vissza nem térő lehetőség: rendes színházban, hivatásos színészekkel hozhatnak létre egy színdarabot. Hatalmas öröm és esély. A Zorba, a görög című darab adaptációján kezdenek dolgozni, azonban amikor kiderül, hogy a színház igazgatója számukra nehezen elfogadható feltételeket szab, a kezdeti lelkesedés alábbhagy. A szívet melengető, humoros történetben Krzysiek és társai életre szóló leckét adnak „normális” és „ép” társaiknak szabadságból, méltóságból és emberségből, de elsősorban arra az örökérvényű igazságra világítanak rá, miszerint minden egyes ember különleges. 

A film eredeti nyelven, magyar és angol felirattal látható.  

Amatőrök (Amatorzy) – lengyel játékfilm, 2020, 95 perc  

Egy Down-szindrómás színészekből álló amatőr színtársulat áll a Little Europe Filmfesztivál lengyel filmje, az Amatőrök középpontjában. 

Időpont: 2023. április 27. (csütörtök), 20.00 óra 

Helyszín: Toldi mozi, Nagyterem – 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.

Rendező: Iwona Siekierzyńska 

A vetítés után beszélgetésre kerül sor Iwona Siekierzyńska rendezővel és Waleria Siekierzyńska forgatókönyv társszerzővel.  

Jegyek a helyszínen és online is kaphatók.  

Jegyvásárlás online: https://toldimozi.hu/filmek/little-europe-2023-amatorok 

Jegyrendelés: Toldi mozi – +36 1 224-5650 (minden nap 13.00-21.00 óráig hívható) 

Little Europe Filmfesztivál (2023. április 25-27., Toldi mozi)A nemzetközi filmszemle elsődleges célja, hogy bemutassa az elmúlt évek közép-európai játék- és dokumentumfilmes termésének legjavát. Az első, kísérleti kiadásnak a Toldi mozi ad otthont és hat európai kulturális intézet együttműködésében valósul meg. Bővebben: https://www.littleeurope.hu/hu