A Táncpedagógusok Országos Szövetsége több, mint három évtizedes munkával járul hozzá a társadalmi felelősségvállaláshoz országos viszonylatban, azaz az (amatőr) művészeti élethez kapcsolódó közfeladatok ellátásához. Elsődleges feladatunknak tekintjük új tehetségek felkutatását és a tehetséggondozást. Munkánk fontos része közösségek építése, családi programok szervezése. Kiemelt feladatunk a gyermekek és az ifjúság művészeti nevelése – művészettel, a táncművészetet értő közönséggé fejlesztése, s nem utolsósorban a szabadidő hasznos eltöltése.

A Táncpedagógusok Országos Szövetsége idén 32. alkalommal rendezi meg az Országos Táncművészeti Fesztivált.
Az elődöntőknek az idei évben Paks, Kecskemét, Makó és Oroszlány adott otthont.
A Regionális elődöntők keretében az ország minden pontjáról érkező táncművészeti csoportok mérhették össze tudásukat. Az elődöntők során a résztvevők klasszikus balett, modern balett, karakter tánc, mozdulatművészet, modern tánc, jazz-tánc, kortártánc és hip-hop műfajában nevezhettek szóló, duett és csoportos produkciókkal, összesen négy korcsoportban: gyermek, junior, ifjúsági és felnőtt.

A regionális elődöntők időpontja és helyszínei az alábbiak voltak:
- Március 4. – Paks, Csengey Dénes Kulturális Központ
- Március 11. – Kecskemét, Hírős Agóra Kulturális Központ
- Március 18. – Makó – Hagymaház Kulturális és Művelődési Központ
- Április 1. – Oroszlány – Kölcsey Ferenc Művelődési Központ
Az elődöntőkön továbbjutott csoportok gyermek-, junior-, ifjúsági- és felnőtt kategóriában vehetnek részt az április-május hónapban megrendezésre kerülő korosztályos Országos Táncművészeti Fesztivál döntőin.

XXXII. Országos Ifjúsági és Táncművészeti Szakgimnáziumok Fesztiválja
Időpont: 2023. április 15.
XXXII. Országos Junior és Felnőtt Táncművészeti Fesztivál
Időpont: 2023. május 6.
XXXII. Országos Gyermek Táncművészeti Fesztivál
Időpont: 2023. május 13.
A fesztiválok helyszíne: Erzsébetligeti Színház (XVI. Bp., Hunyadvár u. 43/B)
Jegyár: 2 500,- Ft (6 éves korig ingyenes)
Érvényes lakcímkártya felmutatásával XVI. kerületi lakosoknak ingyenes
Rendező:
Táncpedagógusok Országos Szövetsége – http://tancpedagogusok.hu
A rendezvényre minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők!

Forrás: Táncpedagógusok Országos Szövetsége