Május 10-én adják át az idei Lábán Rudolf-díjat a Trafóban

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma május 10-én (szerdán) adja át a 2022. legjobb hazai kortárs táncelőadásáért járó független szakmai díját. 

Ezúttal három előadás részesült jelölésben:

  • Biczók Anna Delicate című előadása, mely a test által hordozott emlékek jelenségét járja körül egy orosz, egy osztrák és egy magyar táncosnő személyiségén át,
  • Szeri Viktor fatigue című szólója, mely a kiégés fizikai és pszichés megvalósulásaival foglalkozik,
  • illetve a brémai Unusual Symptoms és Hód Adrienn (a HODWORKS társulat alapítója) Harmonia című előadása, mely az emberi fizikum sokszínűségének közös felfedezését bontja ki.

A kuratórium idén Börcsök Boglárkát részesíti különdíjban a The art of movement című dokumentumfilmjéért, és a hozzá kapcsolódó képzőművészeti installációért, színházi előadásért.

A díjátadóra május 10-én 21:30 perckor a Trafó Előterében kerül sor, közvetlenül a Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre alkotóhármas game changer című előadása után, mely a tavalyi Lábán-díj egyik nyertese volt.

A MU Színház és a Trafó által létrehozott Lábán Rudolf-díj kuratóriumának jelenlegi tagjai: Artner Szilvia Sisso újságíró, Bálint Orsolya tánckritikus-újságíró, Erdődi Katalin független kurátor, dramaturg, Fuchs Lívia tánctörténész-tánckritikus, Králl Csaba tánckritikus-szerkesztő, Komjáthy Zsuzsa tánckritikus, Rényi András esztéta, Százados László művészettörténész és Török Ákos tánc- és színikritikus.