Mozdítsuk ki a zenét a megszokott medréből – Érkezik a Fesztivál Akadémia Budapest 2022

2022. július 15-24. között ismét megrendezik a főváros egyik legfontosabb és legsokszínűbb eseménysorozatát, a Fesztivál Akadémia Budapestet, amelynek ugyan gerincét a világszínvonalú klasszikus zenei koncertek adják nemzetközi művészek részvételével, de olyan társművészetek is helyet kapnak benne, mint a film, a színház vagy épp a cigányzene. A város legfelkapottabb és egyúttal legkülönlegesebb helyszínein, többek között a Budapest Music Centerben, a Zeneakadémián, a Millenium Házában, a Karmelita kolostorban vagy épp a Széchenyi Fürdőben találkozhatnak a nyári fesztivállátogatók a hazai és nemzetközi klasszikuszene nagyágyúival. A két alapító művészeti vezető Kokas Katalin és Kelemen Barnabás hegedűművész házaspár által felkért művészek között található Nicolas Altstaedt csellista, Baráti Kristóf hegedűs, Jonathan Cohen karmester, Hagai Shaham, Vilde Frang és Jose Gallardo hegedűsök, Sergei Nakariakov trombitás, Molnár Piroska, Vecsey H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila színművészek. A fesztivál ideje alatt mesterkurzusokat tartanak a több, mint 20 országból érkező fiatalnak és egyetemistának egyaránt. Különösen fontos, hogy az élő legenda Kurtág György zeneszerző is a tanárok között szerepel majd. A nyárközepi zsongás garantált mindazoknak, akik városban töltenék az idejüket, legyenek akár párban, egyedül vagy gyermekkel.

Klasszikus zenei koncertek

A Fesztivál Akadémia Budapest 2022-ben 11 világszínvonalú klasszikus zenei koncerten várja az érdeklődőket. A korábbi évekhez hasonlóan a zenei program rendkívül széles palettán mozog, amiben éppúgy megtalálható Beethoven, Sztravinszkij, Bartók, Csajkovszkij vagy Teleman.

A több, mint 100 hazai és nemzetközi klasszikus zenész különböző formációkban lép színpadra, így találkozhatnak a nézők a FAB Ensemble tagjaival (pl. Maxim Rysanov, Fenyő László, Kokas Dóra), a Kelemen Kvartettel, az Arcangelo zenekarral (vezeti Jonathan Cohen) ; mellettük hallható többek között Szergej Nakarjakov (trombita), Bogányi Gergely (zongora), Lukács Miklós (cimbalom), Fenyő László (cselló), Kovács Ágnes (szoprán), Kokas Katalin (hegedű), Kelemen Barnabás (hegedű), Nicolas Altstaedt (cselló), Vilde Frang (hegedű), José Gallardo (zongora), Razvan Popovic (brácsa), Knut Erik Sundquist (nagybőgő) vagy épp Baráti Kristóf (hegedű).

Ezeken a koncerteken több meglepetéssel is várják majd a koncertlátogatókat. Ilyen lesz például a július 24-i esti Zeneakadémia-beli koncert, amikor többek között, a Fesztivál Akadémia művészeiből és diákjaiból alakult zenekar játszik majd.

A koncertek egyik legkülönlegesebbike a július 15-i nyitókoncert, amelyen három darab is felcsendül majd, de ezek közül Stravinszkij: A katona története szcenírozott előadása lesz a leglátványosabb a Zeneakadémia nagytermében.  A klasszikus zenészek: Kelemen Barnabás (hegedű) Knut Erik Sundquist (nagybőgő) Andreas Ottensamer (klarinét) Szergej Nakarjakov (trombita) Bogányi Bence (fagott) Sztán Attila (harsona) Joó Szabolcs (ütőhangszerek) Vezényel: Kelemen Barnabás

Színművészek: Molnár Piroska (mesélő) Bezerédi Zoltán (ördög) ifj. Vidnyánszky Attila (katona) Kelemen Hanna (királylány) Rendező: Ascher Tamás

A fesztivál ideje alatt a szervezők két tematikus napra is invitálják az érdeklődőket a Városligetbe és a Budai várba.  

Mesterkurzusok és oktatás

A Fesztivál Akadémia Budapestnek kezdettől fogva szerves részét képezik a fellépő művészek és a kifejezetten a tanítás miatt a fesztiválra érkező legendás professzorok mesterkurzusai. A szervezők számára megtiszteltetés, hogy minden idők egyik legjelentősebb zeneszerzője és kamarazene tanára, Kurtág György, illetve a sokak által „vonósnégyes-gurunak” nevezett Eberhard Feltz egyaránt vállalta, hogy vonósnégyesek és vonóstriók számára mesterkurzust adnak a Budapest Music Centerben. Mellettük Pauk György, Perényi Eszter, Hagai Shaham, Keller András, Baráti Kristóf, Kelemen Barnabás és Alissa Margulis tartanak kurzusokat.

Akkreditált pedagógus továbbképzések

A Fesztivál Akadémia Budapest számára rendkívül fontos, hogy támogassa és felkarolja a pedagógusokat, azokat, akik a jövő zenész generációját nevelik. Ennek szellemében a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny és a fesztivál alatt ingyenes, 30 pontos akkreditált továbbképzést tartanak pedagógusok számára.

www.fesztivalakademia.hu