Sárkányszív – Lovas színház, ahogy még nem láttuk

Kinek ne csengene ismerősen Nagy Lajos, a magyar történelem egyik, hacsak nem a legnagyobb hatású királyának neve? Uralkodása arról is nevezetes, hogy ebben az időszakban mosta három tenger Magyarország határait.

Sasvári Sándor, Belenzay Endre

A Bon Bon együttes énekeseként megismert Szolnoki Péter fülbemászó zenéjével színpadra állított, „kicsit történelmi, kicsit meseszerű” musical parádés szereposztással kalauzolja el nézőit Nagy Lajos udvarába, egy olyan izgalmakkal teli korszakba, amelyben a családi és hatalmi törekvések trónviszályokba torkolltak. A XIV. századi történet Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond hatalomváltását állítja középpontjába. A mesebeli Sárkány alakja kalauzolja Zsigmondot a férfivá és uralkodóvá válás útvesztőjében, s mindeközben a valós történelem elevenedik meg előttünk, Nagy Lajos és lánya, Mária alakja, Erzsébet királyné és a meghatározó szerepet játszó Garai Miklós személyében. Gonoszság, szerelem, véres leszámolások bontakoznak ki a monumentális színpadon tizenegy szólista, húsz táncos, két tűzzsonglőr, három lovaskaszkadőr és hat statiszta segítségével. Azt sem tudja az ember, hova kapja a fejét, hiszen minden pillanatban történik valami.

Az előadás külön érdekessége, és a lovak barátainak is nagy örömmel szolgálhat, hogy a produkció új szintre emeli a lovasszínház fogalmát: rögtön a nyitányban lóháton érkezik a színpadra a király és kísérete, de a nemes állatok ezen túl is számos jelenetben fontos szerepet kapnak. A szólisták olykor a lovon ülve énekelnek, egy-egy jelenet pedig a lovagi tornák hangulatát idézi. Nem is csoda, hogy ennyi lovat és lovast láthatunk a darabban, hiszen az egyedüli magyar alapítású – és ma is létező! – Sárkány Lovagrend is hangsúlyos szerepet kap a Sárkányszív történetében.

A szabadtéri színház legjobb hagyományait felelevenítő darab hangulatához remekül illő módon az orfűi Első Nemzeti Lovas Pályán lesz látható 2022. július 22-én, 20:30-as kezdéssel.

https://www.jegy.hu/program/sarkanysziv-tortenelmi-csaladi-lovas-musical-szolnoki-peter-moravetz-levente-136745

Sasvári Sándor, mint Nagy Lajos

Forrás: Moravetz Produkció