Szerző: Sokolowski Dániel
Pelsőczy Réka legutóbbi nagysikerű rendezése után ismét vendégül látta a Budaörsi Latinovits Színház a színész-rendezőt, aki a bemutató után hangsúlyozta, hazajár a társulathoz, otthon érzi magát Budaörsön, könnyen és hatékonyan zajlik a közös munka. Mindez érzékelhető a nézőtéren is.
Sokan láthatták, láthattuk a David Farr művéből készült filmet Mads Mikkelsen főszereplésével, amely önmagában erőteljes alkotás, és melyben a személyes lélektani hatások dominálnak. Érdekes vállalkozásnak tűnhet a történetet nagyszínpadra vinni, már csak azért is, mert ez a bemutató egyben az alapmű magyarországi színpadi premierje is volt. A történet egy folyamatot boncolgat, mégpedig a vád felállását követő fejleményeket, emberi reakciókat, az ösztönös és a kognitív oldal küzdelmét. A koncepció egy ártatlanul pedofíliával vádolt pedagógus vesszőfutása az igazáért, talpon és életben maradásáért. Ismerhetünk hasonló felépítésű műveket, amilyen például a Tizenkét dühös ember is, mely során egy bűncselekménnyel megvádolt fiatalkorú sorsa fölött kell ítélkeznie az esküdteknek. A Vadászat háttere is egy kisközösség, melynek életét teljesen felforgatja egy esemény, amelyről annyi sem bizonyos, hogy megtörtént-e vagy sem.
A gyermekek sérelmére elkövetett bántalmazás különböző formái egyfelől a modern társadalomban a leghatározottabban elítélt és legnagyobb súlyú bűncselekménynek számítanak, másfelől a jogtörténet eddig ismert leírásai fényében általános tapasztalat, hogy akit ilyen cselekménnyel gyanúsítanak meg, annak gyökeresen megváltozik az élete, kiszakad a társadalomból, annak megvetésével és abból való kiközösítéssel találja magát szemben. A napjainkban elterjedt cancel-kultúrának nemcsak célpontjai, de áldozatai is akadhatnak, ami egy szintén fajsúlyos tematika, ez utóbbit dolgozza fel a mű.
Lélektani boncolgatások helyett egy szinte végletekig nyers drámát láttunk, minimális aktuáltársadalmi vagy aktuálpolitikai áthallásokkal, üzenetekkel, de ezek elegánsan nagyon finoman, alig észrevehetően kerültek beemelésre. A darab végigviszi a nézőt azon a folyamaton, miként merül fel egy kétes hitelességű vád, miként farag a közösség jogalapot egyetlen vallomásból, és hogyan tudja megsemmisíteni ugyanez a közösség saját tagját, avagy miként uralkodnak el pillanatok alatt az ösztönök az értelem felett.
Magunkba tekintve, szerencsés esetben csak elképzelni tudjuk, hogyan reagálnánk az érintett gyermek szüleinek a helyében. Könnyen lehet, hogy védelmező ösztöneink agresszióba fordulnának, akár a darab szereplőinek, ami részünkről jogosnak is tűnhet ebben a helyzetben. Számtalan videó elérhető a neten bírósági tárgyalásokról, melyeken a szülő tettlegesen támad a gyanúsítottra, hogy fájdalmát megtorlásba fojtsa. A vád súlyát és árát ez esetben a vádlott viseli, akár valós, akár valótlan.
A díszlet kalitka-szerű funkcionális térbe helyezi a jeleneteket, ami minden esetben valamiféle közösséget, vagy menedéket jelent – óvoda, vadászház, otthon, amin kívül a külvilág, a magány és a kitagadottság van. Ugyanakkor jelképezi az egyén helyét, kiszolgáltatottságát is a közösségben.
A játék nem enged különösebb művészi megközelítéseket, a dramaturgia mindennapi dialógusok és szituációk során láttatja az eseményeket. Ez egy az egyben azt is jelenti, hogy ebben az esetben valódi, nyers és hiteles érzelmeket kell színpadra vinni úgy, hogy a hátsó sorból is értelmezhető, érthető, követhető és átélhető legyen.
A társulat teljes létszámban szerepel, ám érdemi szerep Chován Gábornak, Páder Petrának, Böröndi Bencének, két ifjú előadó palántának (Nagy Nóra Zsófia, Mester Máté), Spolarics Andreának, Takács Zalánnak és Kerekes Marcinak jutott, a többiek mellékszerepekben állnak színpadra.Összességében a társulat hozta a kötelezőt, működött a kémia felnőtt és felnőtt, felnőtt és gyermek között is. A hangsúly a köznapiság megteremtésén volt, ezzel is artikulálva azt, hogy nem távolodunk el, nem színezzük ki sem politikai lózungokkal, sem művészi aláfestésekkel az ilyen természetű társadalmi jelenségeket, mert azok bármikor beférkőzhetnek az ebédlőnkbe, a nappalinkba, és tévúton járunk, ha a prevencióban egyéni felelősségünket háttérbe szorítva mástól várunk mindenre megoldást a közvetlen környezetünkben megtörténő válsághelyzetekben. A másik hibáztatása, vagy ellenségkép keresése helyett első körben célszerű magunkba nézni, megteszünk-e minden tőlünk elvárhatót közösségeink (társadalmunk, családunk) egyben tartása és a békés rendezés érdekében.
A színpadkép letisztult és kontrasztos, a hanghatások és skandináv hangzásvilágú zenei elemek erőteljes aláfestést adnak a jelenetváltásoknak, dramaturgiailag vízválasztó momentumoknak, és egyfajta baljós közeget teremtenek.
Nem enged be a jellemábrázolás az egyes karakterekbe, a néző itt szemlélő és nem szereplő. A traumának mint okozónak és az ebből kibontakozó eseményeknek, mint okozatnak inkább a dinamikáját mutatja be, lélektani megközelítésre, implementációra kevésbé kerül sor.
Szeretettel ajánljuk az előadást az alapművet ismerők, vagy azt eddig kerülők, illetve a tematika iránt érdeklődők részére is, mely a mindenkori, de elsősorban a mai társadalom egyik legjelentősebb problémakörébe kalauzol, lerakja a felkiáltójeleket a sarkalatos pontokon, emlékezetes formában adja elő és meséli el a társadalomból való kirekesztés mechanizmusait, a közösségi védekező mechanizmusok gyenge pontjait, amelyben minden esetben ott lapul az egyéni felelősség, az ítélőképesség, az IQ és EQ kooperációja elé tűzött feladatok, melyek segítségével lehetőség nyílik a helyes döntések meghozatalára, a megelőzés és az önvédelem rendszereinek javítására.
Szeretnénk megjegyezni végül, hogy bár közvetlen érintettség híján, de a bemutató kapcsán elmondott köszöntő során hangot kapott az Ukrajna területén zajló háborús agresszió ténye is, hangsúlyozva, hogy bár hazánkban béke van, a világon mindig is dúltak háborúk, történnek jogtiprások, a szomszédos államban zajló események mégis árnyékként vetülnek ránk, amiért a magunk módján és erejéig mi magunk is felelősséggel tartozunk.