A Tabló után, amely bestseller lett, s amely Szabó Zoltán Attila portréinterjúit tartalmazza az elmúlt két évtizedből, most a szerző új kötete (K.Ö.R.) is napvilágot látott az Antológia gondozásában. A könyv „főhőse” nem más, mint Kálloy Molnár Péter. Ma este Kálloy Molnár Péter és Szabó Zoltán Attila a nagyszegpusztai írótábor közönségének mutatja be legújabb irodalmi szalonestjüket, amely programjában több kortárs szerző (Z. Németh, Bolemant, Petőcz, Schwalm, Vörös, Fehér Kinga) és néhány klasszikus (Ady, Márai, Fodor, Pilinszky) műve is szerepel. Az esten az új kötet is bemutatásra kerül.
„Ez a könyv nem hagyományos színészkönyv. A megfelelés kényszere nélkül íródott, s leginkább egy negyedszázados barátság tükrében, őszintén mesél 50 és fél esztendőről” – olvasható a kiadvány fülszövegében.
Kálloy Molnár Péter (KMP) és Szabó Zoltán Attila (SZZA), a riportalany és a kérdező, a színművész és az író, lapszerkesztő olykor szerepet cserélnek, a kötet hangvétele kávéházi társalgást idéz; a megszokott paneleket kerülő, vállaltan játékos, élvezetes olvasmány. Kálloy élettörténete egy mélyérzésű bohóc története, aki Mezőcsátról indult – Debrecen érintésével – a világot jelentő deszkákra. A könyv KMP sorsán keresztül egy generáció sajátos történetét, életérzését is bemutatja. Őszinte, szépirodalmi értékű munka, melyből az Opus irodalmi folyóirat (2021/1) közölt elsőként hosszabb passzust.
Kálloy Molnár Péter, aki a Beugróval, az Üvegtigrissel vagy éppen a S.Ö.R. (Shakespeare Összes Rövidítve) előadásával mind a közönség, mind a szakma részéről megbecsülést szerzett, régi barátjának, alkotótársának a kudarcairól is szókimondóan nyilatkozik.
A Vígszínházban eltöltött évekről így beszél:
„Marton László, a Vígszínház igazgatója azt mondta: két olyan színész van Magyarországon, akik, ha csak belépnek a színpadra, a nézők máris velük éreznek, semmit sem kell játszaniuk, mert olyan erős jelenlétük van. Az egyik a Szarvas Jóska, a másik én… De amint hivatalosan leszerződtem, jöttek a gondok. Egyetlen labdát se kaptam! Zenés darabokban főszerepek sorát ígérték, de ezekből semmi sem valósult meg. A padlásban megfordultam, ennyi. Ott is, mint Robinson, a gép, aki nem énekel, de cserébe nem is látszik. Egy dobozba voltam bezárva három órán keresztül. Egy év múlva megjelent a Staccato című verseskötetem, melyet itt a dobozban, a szünetekben írtam. Egy kritikus szerint a versek a bezártságról szóltak… Hát csoda?”
A Beugró színházi és televíziós program sikerét eképp magyarázza KMP Szabó Zoltán Attila K.Ö.R. című művében:
„ez a produkció az összes társadalmi csoportot lefedi, mindenkihez szól, a szituációk ismerősek, bárki számára átélhetők, de ha a siker titkát keresem, van itt még valami. Szerintem kulcsfontosságú, hogy Novák Peti kivételével az alapcsapatból mindenki vidéki, vagy vidéken töltötte el a gyermekkora nagy részét. Rudolf Péter sokáig Vácon élt. Győző nyírségi. Lia a Mátra környékéről származik. Én Borsodból. Egyikünk se kapta könnyen a sikert. Egyikünk sem lehetett biztos abban, hogy ezen a rögös pályán majd odaér, ahol most tart. Én Mezőcsáton, ha éppen nem a pöttyöst rúgtam, álmodoztam, fantáziáltam. Anélkül, hogy tudatosult volna bennem, milyen pálya felé tartok, elképzelt helyzetekbe éltem bele magamat, megfigyeltem a körülöttem élőket, majd utánoztam őket; voltak emberek, akiknek a jellegzetes viselkedését, gesztusait „kiértékeltem”, megfejteni próbáltam. Úgy is fogalmazhatok, hogy én és a többiek is, egyre csak gyűjtögettük az élményanyagot, mintha mindig a Beugróra készültünk volna.” csj
