Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Rengeteg, általam is megélt érzelmet idézett fel bennem Maros András a 21. Század Kiadónál megjelent legújabb regénye, a Két-három dán. Nem azért, mert – a világjárvány miatt pillanatnyilag – a közelmúlt látlelete Budapest és a vidék állapotáról, és hogy a főhősei férfiak. Mert a tapasztalatok, amelyeket eltérő személyiségjegyekkel, eltérő családi háttérrel rendelkező hősei átélnek univerzálisak akkor is, ha az események jellege férfiakhoz köthető.
A három dán fiatal (Magnus, Mikkel és Søren) az egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg, aztán elszakadnak egymástól. A történet idejére újra találkoznak. Egy – telefon nélküli – hosszú hétvégére érkeznek Budapestre és Vöcköndre, a Zala megyei falucskába. A néhány napba bezsúfolt élmények azonban egész életükre kiható tapasztalatokkal, találkozásokkal és múltbéli traumáik (apa-fiú kapcsolat, párkapcsolati kudarcok) felismerésével is együtt jár.
A könyv igazi ereje abban rejlik, hogy nem kevesebbet, fogalmaz meg, mint az egykori praktikusnak indult barátságok fontosságát. A kilenc prózakötetet, több színdarabot, forgatókönyveket és drámafordítást jegyző, eredetileg közgazdász író regénye ettől az élménytől lesz univerzális és nagyon élvezhető.
Az, hogy ez könnyed és humoros stílusú, könnyen emészthetővé teszi, és az is megbocsátható, hogy időnként moralizál. Azzal akkor él, ha a budapesti romkocsmák, és a vidéki kisstílű maffiózók, kiégés határán álló emberek világát idézi meg. Sokkal fontosabb, hogy a több szálon, időnként több idősíkon és helyszínen játszódó események kiszámíthatatlanok, és azok szerepe nélkülözhetetlen az egyén szempontjából önmagának is. Maros András regényén érződik, hogy saját hősei miatt, az ő megvilágosodásukért tárja fel a múltban rejlő összefüggéseket is, és nem csupán az olvasója kedvéért. Mintha régi jó barátainak szeretne segíteni és rávilágítani arra, miért és hol akadtak el saját fejlődésük vonalában. És ezt teszi úgy, hogy megőrizve személyiségük eredeti jegyeit – tehát nem változtatja meg őket – a barátság igazi lényegét is átadja.
Szereplői látszólag eltérő jellemű fiatalok, mégis a legfontosabb értékekben megegyeznek. Nagyon jó volt átérezni azt, hogy ezek az értékek nem csak a nemüktől függetlenek, de világviszonylatban is univerzálisak. Ettől a történetben időnként váltakozó számban megjelenő dán férfiak se nem férfiak, se nem dánok, hanem emberek, a szó legtisztább értelmében. Azt hiszem – azon túl, hogy elgondolkodtam, lesz-e a járvány után még ilyen a budapesti éjszaka – számomra ebben rejlett Maros András regényének a jelentősége.
