Óh, a képzőművészet és a színek! Az élet szivárvány színei… Jól látható, kéz a kézben járnak, mint valami szerelmespár. S micsoda érzéki gyönyörűség! Micsoda látvány! S ha az évszakok palettáján még az ősz tónusai is rájátszanak… vajon mire is lehetnek képesek?
Az október végi langymeleg, a még bátor, de már bágyadtabb napsugarak utolsó erejükkel hihetetlen színorgiát festettek a falevelekre az idén a citromsárgától a rozsdavörösön át a meggypirosig, s a kéklő ég páradús azúrjának hátteréből a tarka levelekről visszaverődő fényszikrák szinte elvakítanak. A könnyű szellők szárnyán konfettiként szaporán szálldosó levélkorongocskák között baktatok át a szolnoki főutcán, s kicsit távolabb megpillantom, ahogy ebben a verlain-i, ősz húrját zsongató tájban magányosan halad, bottal a kezében a galéria felé Fazekas Magda néni, a Szolnoki Művésztelep doyen festőasszony fejedelme, mintha saját jellegzetes pasztelles, impresszionisztikus tájaiban lépkedett volna büszkén, ezüstösen csillogó, elmaradhatatlan kontyos hajkoronájával a fején, szellő libentette átmeneti kabátjában, retiküljével kezében. Megfontolt lassúsággal, kissé esendőn, de annál céltudatosabban megy előre az utca szombat délutáni elhagyott ürességében. A szüntelen aláhulló konfettieső áttetsző, puha függönyt vont köré. Mintha Vivaldi dallamira mozdult volna minden. Milyen megkapóan lírai: ősz az őszben – gondolom magamban. Maga a festői keserédes felmagasztosulás, az elmúlás színeinek kacér hivalkodásában, az éltető nap múló fénykaréjában fürdő lét, a mindennél erősebb élni akarásnak, a bennünk rejlő örök élet bizonyságának megannyi reményteli megnyilvánulása. Boldog vagyok és szárnyalok én is a táncot járó falevelekkel együtt ebben a különös őszi hangulatban, és repülök Magda néni után a galéria felé, hogy üdvözöljem.
Ebben a pompázatos természeti keretben ezzel a kis előjátékkal kezdődött meg számomra az az ünnep, a Képzőművészet Ünnepe Szolnokon, ami az idén is leküzdhetetlen vággyal csalt le szülővárosomba, arra a Szolnokra, amelyen – dacára annak, hogy főként mezővárosi karaktert öltött az elmúlt évszázadok során -, a művészetek, s elsősorban a képzőművészet mindig is otthagyta markáns lenyomatát. Hiszen az édeni természeti környezet, a Tisza és a Zagyva torkolatvidéke, árterei, a vízről felszálló kissé ködös, lazúros pára, a folyót övező erdőségek, a különleges mikroklíma, növény és állatvilág már évszázadok óta oda vonzották és megihlették a művészi vénájú alkotókat, amiből azután 1902-re ki is alakult a képzőművészeti alkotóközösségnek az a magja, az a céltudatos és újító szellemű gárda, amelynek a máig sikeresen prosperáló Szolnoki Művésztelep megalapítását köszönhettük. Azóta immár 117 esztendő telt el gazdag és maradandó alkotó munkában, amelynek során mindig voltak olyan kiemelkedő művész egyéniségek, akik mozgatni tudták, felpezsdítették, irányt szabtak fejlődésének, s meg tudták mutatni értékeit. Verebes György, a művésztelep jelenlegi művészeti vezetője, egyben a Szolnoki Művészeti Egyesület alapító tagja, töretlen energiával és hihetetlen elszántsággal, s az ehhez párosuló szakmai felvértezettséggel, lendületes szervezőmunkával a nagy elődök nyomdokaiba lépve pezsdíti és rázza fel fel a művésztelep életét programok, fesztiválok, találkozók szervezésével, amelynek nyomán igazi alkotóközösséget, képzőművészeti műhelyt sikerült megteremtenie, amely már jóval túllépte a művésztelep határait és korlátait, s mára már aktív kapcsolatot ápol országos szinten a legkiválóbb képzőművészekkel, sőt mi több sikerült neki egy olyan összeforrott művészeti közösséget összekovácsolnia, amely az állandó kommunikáció és bemutatkozási lehetőségek révén figyelemfelkeltő, inspiráló és felhajtó erőként működve jótékony és termékeny hatással van e kör alkotóművészeti tevékenységének folyamatos fejlődésére, megújulására és kiteljesedésére. Eredményes szervező munkájának köszönhető a Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves nagy kiállítása köré szerveződő, Képzőművészet Ünnepe Szolnokon elnevezésű, mára már hagyománnyá váló, több napos rendezvénysorozat életre hívása és sikeres működtetése, amely az idén immár hatodik alkalommal került megrendezésre október 15. és 19. között, szorosan kapcsolódva az országossá terebélyesedett, s az idén 18. alkalommal megrendezett Magyar Festészet Napja rendezvénysorozatoz, annak egyik fő színhelyeként – Budapest, Eger, Hódmezővásárhely, Békéscsaba és Jászberény mellett. A rendezvény azon kívül, hogy csaknem 11 szolnoki helyszínen kínál az alkotóknak bemutatkozási lehetőséget, a kiválóság értékelésére, díjak, életműdíjak átadására is lehetőséget nyújt.
Ahogy M. Nagy Nikoletta, a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központ társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató-helyettese a nagykiállítás megnyitóján elhangzott köszöntőjében rámutatott, idén országosan csaknem 100 helyszínen kaptak lehetőséget a hazai mesterek és a Kárpát-medence alkotói, hogy egy óriási seregszemle keretében reprezentálják a hazai kortárs képzőművészetet, az alkotások művészi színvonala elismertetésének magasztos céljával. Verebes György a festészetnapi programfüzethez írt bevezető szavaiban pedig ekképpen vélekedik: „Ha van magyar kultúra, ha van mai érzület és van közösségi tér, ami a szellemi létünket meghatározza, akkor kell, hogy legyen egy olyan alkalom, amikor a gondolatnak, az átélésnek, a szakmai felkészültségnek a hitelességét ünnepeljük. A festészet az ember legősibb örökségeinek sorában áll, ma is ugyanolyan érvénnyel bír, mint évezredekkel ezelőtt. A Magyar Festészet Napja ezt a szellemi alapállást tartja fenn, és ennek kíván a jövőben is érvényt szerezni”.
Az pedig korántsem véletlen, hogy jómagam a színekkel, a színek és a képzőművészet kapcsolatával kezdtem beszámolómat, hiszen az idei seregszemlét, markánsabban, mint valaha, a színesség, a színek hihetetlen harmonikus, szinte hangosan muzsikáló, vibráló, kiáltó, felrázó és rendkívül megérintő, azonnal megragadó, kikerülhetetlen szuggesztivitása és változatossága jellemzi a legjobban, s ez is adja meg az alaphangot, tölti meg derűvel, vidámsággal, a művekből sugárzó páratlan pozitív energiákkal a befogadásra kész nézőt. Hovatovább a színességen itt nemcsak a palettán kikeverhető színeket kell érteni, hanem a sokféleség színességét is, a stílusok, felfogások, hatások, technikák, anyagok, próbálkozások, egyszóval a mindenre nyitottság sokféleségét.
A szolnoki seregszemle záró napja, október 19. bővelkedett talán a legjobban eseményekben és látogatókban is: négy kiállításmegnyitó, koszorúzás és díjátadó gála fémjelezte és tette fel a koronát a Képzőművészet Ünnepe Szolnokon című rendezvénysorozatra, amely korántsem a fesztiváli eseménysorozat végét, hanem mindennek a kezdetét is jelentette, hiszen az öt nap alatt megnyílt táratok mindegyike még több hétig várja tárt karokkal az érdeklődőket. A látogatók számát illetően pedig a művészet helyi szerelmesein és az ország más részeiből egyénileg érkezőkön kívül a kiváló szervezésnek köszönhetően két nagy busz hozta a fővárosból az eseményen szereplő kiállító művészeket és a szakma őket kísérő szakértőit, amatőrjeit. S hogy a részletekre is fókuszáljak, megpróbálom sorra venni e jeles napon látottakat és hallottakat.
A záró nap kezdő eseményeinek a Verseghy Ferenc Könyvtár adott otthont, hiszen a hagyományos színhely, a Szolnoki Művésztelep felújítási munkálatai még egy rövid ideig eltartanak.
Szabó Franciska fiatal budapesti festőművész Láthatóság című minitárlata késztetett elsőként gondolkodásra, amely valamiféle variációk egy témára jegyében a „Láthatóság-közmunka” kérdéskörét járta körül, és próbálta újrafogalmazni a műveinek alapjául szolgáló médiaképeket, azaz azokat a fotókat, amelyek inspirációjára a maga gondolataival megfűszerezve készítette el kiállított alkotásait. Többnyire közmunkásokat ábrázolnak munka közben, láthatósági sárga mellényben. A sárga színt, mint figyelemfelkeltő központi színt többnyire szürkés tónusokba ágyazva jelenti meg, sajátos átfogalmazásban, arra reflektálva, hogyan válnak láthatóvá a médiában a sárgamellényesek. A kiállítás november 9-éig látogatható.
Varga-Amár László festőművész már jóval nagyobb anyaggal érkezett. Két nagy termet is megtöltenek többnyire nagyméretű, főleg hagyományos technikával készült táblaképei, amelyeken az éppen használt technika mögül egy senkivel össze nem téveszthető, szüntelenül kutató-kereső, erős művészegyéniség karakteres vonásai tűnnek elő, aki mindvégig kitartott a szakmailag tiszta tételeknél. A festészet megújítására tett próbálkozásaival mindig új formai és gondolati tartalmakat keres. Egyik fő motívuma a magányos, sokszor dőlő figura, de szívesen nyúl geometrikus ábrázolásokhoz is (Dőlő figura rózsaszín foltokkal; Árnyékra dőlő figura felhőjátékkal; Önfigura oszlopok között). A négy fekete madár vagy a Tollas akt c. képein például madártollat is felhasznál a valóság hívebb érzékeltetésére. A megnyitóhoz Verebes György improvizatórikus pianínójátéka szolgált adekvát zenei aláfestésül. Ez a kiállítás is november 9-éig tekinthető meg.
A folytatásban a névadóra, a nagy szellemi elődre és a híres mesterre, Aba-Novák Vilmosra emlékezve és előtte tisztelegve emléktáblájának megkoszorúzására került sor, amelyet születésének 125. évfordulójára állíttatott az idén a róla elnevezett intézmény.
Az Aba-Novák Agóra a színhelye két egymást kiegészítő és erősítő tárlatnak, a VI. Szolnoki Bronzszobrászati Szimpóziumnak, valamint a Szolnoki Képzőművészeti Társaság idén is két helyszínen, – az Agórában és az egykori zsinagógában lévő Szolnoki Galériában – megrendezett, sok alkotót felvonultató nagyszabású kiállításának, amely 2019-ben a Történet címet kapta.
A bronzszobrászati szimpóziumon nyolc szobrászművész, Baráth Fábián, Boros Miklós János, Gilly Tamás, Pogány Gábor Benő, Révi Norbert, Szabó György, Gálhidy Péter és Meszlényi-Molnár János viaszveszejtéses technikával helyi öntödében készült alkotásai láthatók. Mind a nyolc alkotó belevitte a saját egyéniségét az általa megformált anyagba. Gilly például egyszerű használati tárgyakat is képes a mű középpontjába helyezni (Függőón), azt átértékelni, megmutatva, hogy így is születhet új tárgy, esztétikai funkcióval. Alapformái a henger és a kubus. Baráth egyszerre fordul a testek felületéhez és belsejéhez, mintegy titokképzés gyanánt, hol elvonatkoztat, hol pedig konkretizál (Tűzhányó). Boros munkáira a letisztult nyelvezetű konceptuális, érzéki és filozofikus gondolkodás nyomja rá bélyegét. Mértani felületeket ütköztet, s hajlított felületekből építkezik (Pont most; Párhuzamok a végtelenbe). Révi szerint a művész a formákon keresztül üzen az embereknek. Munkái tektonikusan konstruktívak, s mélytudatban gyökerezők. Szabó György áttetsző térberendezéssel operál, emberangyalokat megidéző, vagy szekrényre emlékeztető (Székes ház), kiszámíthatatlanul terjeszkedő, meg-megroggyanó szerkezeteit valamilyen oszlopra, magaslatra helyezi, kallódó mivoltukat hangsúlyozandó. Meszlényi-Molnár a valóság szellemes, olykor elbeszélő ábrázolásában érzi jól magát (Sziszifosz), s a szakma minden csínját-bínját ismeri. Gálhidy a teremtett világ iránti hódolattal ábrázol például növényerezetet, finom, érzékeny öntvényein megjelenik a humor, de olykor a társadalomkritika is. Pogány Gábor Benő ízi-vérig realista szobrász, témavilága sokrétű, szellemes köztéri alkotásaival, kisplasztikáival, plakettjeivel számos nemzeti hősünknek, szentjeinknek állított emléket, de az ókori mitológia, a magyar mondavilág és a Biblia szereplői is megjelennek művein. – jellemezte röviden a gondolataikat bronzba, alumíniumba és részben fába is beleálmodó szobrászművészeket a mindkét kiállítást megnyitó Novotny Tihamér művészeti író. December 15-éig tekinthetők meg.
„A Történet, amely a csaknem 190 tagot számláló Szolnoki Képzőművészeti Társaság éves nagykiállítása, hű keresztmetszetét nyújtja a kortárs magyar képzőművészeti életnek. A tagságot alkotó művészek az ország minden részéből, sőt határainkon túlról is jó szívvel csatlakoztak a társasághoz, hiszen baráti-szakmai szálakkal kötődnek a Szolnoki Művésztelephez, ami befogadó szellemi légkörével erős vonzerő kialakítására képes” (idézet a sajtóanyagból). A Történet már a tárlat címével is igyekezett az idén olyan többféle aspektusból megközelíthető témát találni, ami minden, a kiállításra pályázó művész számára általános érvényű, mind a hagyományosabb, mind pedig a modern szemléletet képviselők számára, s széles körű értelmezhetősége révén elsősorban inspiratív, gondolati kiindulópontot kíván adni a különböző szellemiséget képviselő művészek számára, egyszersmind lehetővé téve a műfajok, stílusok, és technikák széles spektrumának megjelenését. A rendezők egyik legfőbb, lényeget megtestesítő szempontja, a technikától, anyagtól és a tematikától független stabil minőség megjelenítése volt. A másik szempont pedig a színesség, amely háttérbe szoríthatja a szürkeség egyhangúságát, s ami egyben örömteli látványt is nyújt.
„A Képzőművészet Ünnepe Szolnokon nagykiállítása folytatja és továbbviszi az egykor méltán közkedvelt, ám azóta megszűnt Szolnoki Képzőművészeti Triennálé örökségét, s azon kívül, hogy festészeti anyagával immár több éve a Magyar Festészet Napja országos rendezvénysorozat kiemelt kiállítási helyszíneként szerepel, a vele egyidejűleg megrendezett Alexandre Trauner ART/Film Fesztivál társrendezvénye is egyben. Mindez egy komplex képzőművészeti projektet alkot, amely évről évre mind nagyobb népszerűségre tesz szert, egyre több látogatót vonz a városba, ami egyben ösztönző erő is a további gazdagodására, fejlődésére, felemelkedésére” (idézet a sajtóanyagból).
A régi zsinagóga épületében lévő Szolnoki Galériában tartott esti eseményzáró díjátadó gálaünnepségen Szalay Ferenc, Szolnok Város polgármestere ünnepi köszöntőjében a kultúra, a művészetek és az értékmegőrzés, ezzel együtt a fiatalok megfelelő nevelésének, a szellemi, természeti és az épített környezet megújításának és megőrzésének fontosságára, közösségalkotó erejére mutatott rá, és biztosította a szolnokiakat arról, hogy mindezt a városvezetés mindig a prioritások között tartja számon.
Végül pedig röviden arról, kik kapták az idén a szakmai zsűri által odaítélt díjakat.
Az Aba-Novák Vilmos Életműdíjon az idén két művész osztozott: Lóránt János Demeter Munkácsi-díjas festőművész, érdemes művész és Bráda Tibor festőművész, a Magyar Festészet Napjának megalapítója.
További díjazottak: Krizbai László Munkácsi-díjas festőművész (a Magyar Művészeti Akadémia által támogatott Meggyes László-díj), Varga Patrícia Minerva festőművész (Gácsi Mihály-díj), Polgár Botond szobrászművész (Borbereki Kovács Zoltán-díj), Nagy Árpád Pika Munkácsi-díjas festőművész (Béres Gyógyszergyár Zrt. munkajutalma), Bukta Norbert festőművész (Damjanich János Múzeum különdíja), Posta Máté festőművész (Szolnoki Művésztelep különdíja), és Sinka Péter grafikusművész (Aba Novák Agóra és a Szoboszlai Galéria különdíja).
S hogy a fiatalokról, az utánpótlásról se feledkezzünk meg, a gálaünnepség előtt a Szolnoki Galéria előtti téren a MAMI (a Magiszter Alapfokú Művészeti Iskola) képzőművészeti és dráma tagozatos diákjai a Bauhaus 100. évfordulójának témájára készült modern kortárstánc performanszot mutattak be. A bohóc motívumos képeket és díszleteket is a tehetséges diákok tervezték és készítették el.
A rendezőknek, kiállításszervezőknek, kurátoroknak, vendéglátóknak külön köszönet jár a mindenre kiterjedő, pontos és eredményes munkájukért, a baráti fogadtatásért, a meghitt, közvetlen hangulatért, a szíves vendéglátásért, mert nemcsak hogy magas szintű kulturális és művészi élményben részesítették a látogatókat, annál sokkal többet adtak, magát a közösség, a közösségalkotás és -formálás élményét, mindezt kötetlenül, vidáman, a piknikezés hangulatát is becsempészve a komolyságot feltételező műélvezet kulisszái mögé. S talán ez is volt a célja a rendezőknek: önfeledten, egymással ismerkedve, barátkozva átadni és közkincsé tenni a művészet örömét és élvezetét. A képzőművészet, a látvány élményéhez társulva, azzal harmóniát alkotva a zenei blokkok különös hangeffektusaikkal, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórusnak, valamint a reprezentatív keretet nyújtó helyszíneknek köszönhetően, az univerzális összművészeti élmény esztétikai magaslataira repítették az idei szolnoki képzőművészeti ünnepet, feledhetetlen élménnyel gazdagítva mindazokat, akik ennek részesei lehettek.
Bővebb információ a kiállításokról a http://szolnokimuvesztelep.com/; a http://festeszetnapja.hu/ és a https://www.facebook.com/szolnokimuvesztelepofficial internetes felületeken található, ahol a kiállításról készült digitális katalógus is elérhető, a korábbi katalógusokkal és a tárlatot bemutató rövidfilmekkel együtt.