Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Második önálló, tematikus kiállításával jelentkezik a TOBE Galleryben Bruno Veiga, a brazíliai származású, három évtizedes fotóriporteri múlttal rendelkező művész.
Az alapvetően építészeti témát megközelítő alkotó olyan jelenségre irányította objektívét, amely által elsősorban hazájában, annak ipari telepek közelébe költözött munkásainak sajátos, városias életkörülményeit örökítette meg, mégis túlmutat azon. A sokszor nagyméretben előhívott színes fotográfiák ugyanis olyan szürreális élettereket mutatnak be, amelyeken az ott élő emberek mindennapjai telnek, az élet, mint elemi erejű, komfortosan megélhető dolog nagyon távoli. A képek rideg jelenre utalnak. Olyan jelenre, amelyet ugyan sivárság jellemez, de a komoly és mély, az élet minőségét jelentő és biztosító, ahhoz igazán kötődő szálak miatt az ember mégis a maga módján, még ha groteszk módon is, élettel és praktikummal próbálja megtölteni azt. Ezzel a momentummal Bruno Veiga a legmélyebb rétegekben visszautal előző budapesti kiállításának a témájához is, amikor is a szülőföldjén bekövetkező ipari (vörös iszap) katasztrófa után, a természet élni akarása mutatkozott meg. Ezek, az ebben a környezetben élni akaró emberek ugyanis groteszk és sajátos módon, de élni próbálnak. A kiállítás címeként is használt, nemzetközileg is ismert fogalom olyan dél-amerikai és brazil sajátosság, amelyhez hasonlót sehol a világon nem találunk. A szétszórt városok megjelenése az urbanizáció folyamatában jelentős, de ebbe az élettér, mint olyan a legélhetetlenebb formáját tanúsítja, hiszen csak lakóteret, életteret nem biztosít az ott letelepedők számára és ez a képek által teremtett ember nélküli atmoszférában is jól felismerhető.
A kiállítást megnyitó Telek-Nay Ágnes művészettörténész beszédét így kezdte: ha címet adna, a „város idézőjelben” címet adná. Hiszen a Bruno Veiga által ábrázolt jelenség, a brazil sajátosság közösségi tereket nem hordoz magában, azok nem épültek be struktúrájukba, amely olyan valószerűtlenné teszi az ábrázolt városrészleteket, hogy akár azt is elhihetné a nem szakavatott néző, szellemvárosokban készültek.
A kiállított sorozatnak tehát nagyon mély üzenete van. A valószerűtlen környezetben élő láthatatlan, gyökereikhez ragaszkodó emberek is élni akarnak, élni szeretnének. Ott, ahol muszáj, ahová a sorsuk vetette őket. Ugyan a semmit lezáró kapu, a fát körbefutó szoros kerítés, a legelő állatok és az üvegtéglából kirakott Jesus felirat nagyon szomorú, nem háború utáni állapot, mégis újjáépítésért kiállt. Úgy képzelem az ott élőket, ahogyan Nick Cave (I’ll Love You) Till the End of the World dalának felvezetéséből is kihallom. De minden kietlen és kiégett embertelenségben megjelenik mindannyiuk életében egy ember, hogy a szeretet, a szerelem megtapasztalásának élményével élhessék ezt az életüket, bárhol is zajlik az.
Bruno Veiga • CIDADES DISPERSAS című kiállítását október 19-ig tekinthetik meg az érdeklődők, a Bródy Sándor utca 36-ban szerdától péntekig 14:00 és 18:00, szombaton 11:00 és 15:00 óra között vagy bejelentkezéssel.
Kapcsolódó cikk: „Pictures of You” – Bruno Veiga: DESERTO VERMELHO | VÖRÖS SIVATAG című kiállítása a TOBE Galleryben