Szerző: Tóth Judit Nikoletta
November 18-ig látogatható a Herzen utcai TOBE Gallery legújabb egyéni, tematikus kiállítása, amelyben a brazíliai származású, közel három évtizedes fotóriporteri múlttal rendelkező Bruno Veiga nagyméretű képeiből készült sorozatot rendezték tárlattá a kurátorok: Puskás Bea és Tomas Opitz. A művész hazája talán legsúlyosabb, egy éve, emberi mulasztás következtében lejátszódó környezetei katasztrófájának a helyszínén, a Doce folyó mentén készítette azokat a digitális fotográfiákat, amelyek együttesének a beszédes Vörös sivatag nevet adta. A Brazília belső vidékén, a Minas Gerais állambeli Mariana településnél átszakadó tározóból 50 millió köbméternyi mérgező, ipari salakanyag – az ajkai vörösiszap-katasztrófa ötvenszerese – zúdult ki úgy, hogy amellett, hogy mindent vitt, ami az útjába került, a kutatók szerint a természeti környezet állapotára is több évtizedes meghatározó hatása lesz nyomának.
Fotó forrása: TOBE Gallery
Bruno Veiga alkotásaiban a pusztítás erejét, az elárasztás betetőzésének a szintjét tette térben érzékelhetővé úgy, hogy a bármely szögből és távolságból megörökített felvételein érezteti, egy olyan pillanatban vagyunk, amikor egy múltbéli rossz döntés úgy állítja meg a jelen pillanatát, hogy annak a jövőre gyakorolt hatását is meghatározta.
Fotó forrása: TOBE Gallery
A képeken élesen rajzolódik ki az a sáv, ahol a mérgező sárfolyam elérte a legmagasabb szintjét és ezáltal egy tökéletes vonalat rajzolt a folyó mentén útjába kerülő növényzeten. A pusztítás ezen, a beborított területen hagyott nyoma által nem is szükséges teljességében megtapasztalnunk a katasztrófa életre gyakorolt hatását. A növényzet szárain a szennyezett iszap és sár megszáradásaként, egy téves emberi döntésből vagy hanyagságból kirajzolódó tökéletes jel, egy vonal érzékelteti azt. A teljes folyót földúttá változtató áradat képes volt horizontálisan megosztani az életteret: azt, amit a pusztítás beborított elválasztja attól, ami még élni akar. Hiszen az alsó zóna vörös sivataggá válása felett kivehető a természetre annyira jellemző tulajdonság, a megújulásra való képesség.
Fotó forrása: TOBE Gallery
A kiállítás anyagában, a nagyméretű természeti képek között van egy, a kurátorok és a művész által közösen összeállított montázs is, amely az alkotó által megörökített, a katasztrófa áldozataivá válók életnyomait örökíti meg. Hiszen az iszap – a pompeji vulkánkitörés lávájához hasonlóan – úgy volt képes leállítani az időt, hogy a térben kirajzolódó, azt megelőző életre jellemző személyes tárgyak és eszközök lenyomatát hagyta csak meg üzenetként: itt nincs jövő.
Fotó forrása: TOBE Gallery
A földtörténettel foglakozó tudósok már évek óta foglalkoznak azzal, hogy az ember intenzív termelő tevékenysége olyan, hosszú távra kiható maradandó változásokat eredményezett a természeti környezetünk felépítésére, amely által már meghatározhatatlan ideje beléptünk egy új korszakba: az antropocénbe. Ezeket a változásokat olyan természeti katasztrófák is felgyorsítják, amelyek emberi mulasztásból fakadnak. Az egy évvel ezelőtti iszapkatasztrófa hatásai is ilyenek. Hiszen nem csak a közvetlenül az útjába kerülő természeti és épített környezetben tettek maradandó károkat és követelt emberéleteket is, de a mérgező sár amellett, hogy nyolc nap alatt folyóvá válva elérte az Atlanti-óceánt, az egyéb vízzáró rétegekbe is leszivárgott. A művész által, a katasztrófa helyszínén megörökített pusztítás “tökéletes vonala” ezért lett antropocén kézjegy is egyben.
Fotó forrása: TOBE Gallery
Bruno Veiga egy másik művészeti területről, az irodalomból származó hasonlattal nyilatkozott a személyesen megtapasztalt és megörökített látványról: „Olyan volt, mintha Gulliver egy vörösesbarna csíkot húzott volna végig a fák lombjain. Egy olyan tökéletes vonalat, amelyre csak az ember képes”.
Fotó forrása: TOBE Gallery
Az ember alapvető természeti lényként sajnos nem csak a környezetében, de társaiban is képes ilyen tökéletes, de szemnek láthatatlan vonalakat meghúzni. A katasztrófát elszenvedő növényzet közül az életre valóbb túlélők a képeken is jól láthatóan a tudományos megállapításokkal dacolva is teszik évszázados dolgukat: törekednek az újra zöldülésre. Az viszont, hogy a mások által belénk szándékosan vagy tudatlanságból, legtöbbször önzésből karcolt vonalak ne tudják ilyen mértékben meg– és elhatárolni a múlt-jelen-jövő összefüggéseire épülő életünket: leginkább önmagunk ismeretére van szükség. Mert tudattal és lélekkel felruházott természeti lények vagyunk mindannyian.
Fotó forrása: TOBE Gallery
A kiállítás zártkörű megnyitóján – október 18-án este – Bruno Veiga jelenlétében Szöllősi-Nagy András adta át gondolatait és a kiállítás megtekintésének lehetőségét az érdeklődőknek. Erre egészen november 18-ig van lehetőségünk a fővárosban, a Herzen utcai TOBE Galleryben.
Fotó forrása: TOBE Gallery
A címben kiemelt mondat a The Cure zenekar azonos című számából származik. A kiállítás bennem keltett érzelmi hangulata nagyon egybecsengett, nem csak ezzel, de a zenekar egy másik A Forest című számával kirajzolódó érzelmi világgal is.
Fotó forrása: TOBE Gallery