Várva várt új albumával a CAFe Budapest keretében tér vissza Apparat

Hat év után, idén márciusban új szólólemezzel jelentkezett a német elektronikus zene egyik legjelesebb képviselője, Sascha Ring, vagy ahogy a közönség ismeri, Apparat. A berlini zenész-producert ezúttal a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben hallhatják a rajongók október 11-én.

Apparat © Phil Sharp.

A hosszas szünet egyik oka az volt, hogy 2013-as Krieg und Frieden (Music for Theatre) albumát követően Ring leginkább a Modeselektor nevű technoduóval közös Moderat projektre koncentrált. Hatalmas koncerttermeket megtöltő turnéjuk során az egész világot körbejárták, zenéjüket pedig több filmben is felhasználták (legutóbb a Natalie Portman nevével fémjelzett Annihilation című sci-fiben csendült fel az egyik daluk). A csapat végül 2017-ben határozatlan időre szétvált, így a tagoknak lehetőségük nyílt saját projektekre fókuszálni. Ring mindezt egyáltalán nem kudarcként élte meg, sőt, nemrég egy interjúban úgy nyilatkozott, a Modeselektorral való együttműködés teremtette meg benne az igényt egy saját projektre: „A tény, hogy a Moderattal hatalmas színpadokat laktunk be ünnepélyes zenékkel, azt is jelentette nekem, hogy az Apparattal már nem kell ilyesmire törekednem. Nem kell pophimnuszokat írnom, hanem nyugodtan elmélyedhetek a részletekben és a struktúrákban.”

Ring egyébként már a legutóbbi három albumán is inkább az ambient, néhol már-már a neoklasszikus zsáner felé kalandozott a korábbi monumentalista klubzenék felől. Így nem meglepő, hogy az idén tavasszal megjelent LP5 albumon a csellista Philipp Thimm mellett harsona, trombita, szaxofon, hárfa, nagybőgő és egyéb húros hangszerek is szerepet kaptak. 2017 után most október 11-én a Müpa hangversenytermében hallhatja őt újra a magyar közönség.

Az október 4-én induló CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjai közt szinte minden műfaj rajongói találhatnak kedvükre való programot: az amerikai énekes-dalszerző és zenei producer, William Fitzsimmons legutóbbi, Mission Bell című albumával érkezik majd az Akvárium Klubba, míg az Only Lovers Left Alive című Jim Jarmusch-kultfilm zenéjével ismertté vált Jozef van Wissem az A38 Hajó koncerttermébe varázsolja egyedülálló, melankolikus univerzumát. A 2018-as Piano Day után visszatér Budapestre a zongorista-énekes-dalszerző Lisa Morgenstern, hogy bemutassa második stúdiólemeze, a Chameleon dalait is. A TRIP Hajón koncertezik majd a 3. Magyar Klipszemle CAFe-különdíjasa, az Ed is On, a Volkova Sisters pedig az Artus Stúdióban ünnepli tízéves fennállását egy egész estés bulival. 

A fesztivál programjáról a www.cafebudapestfest.hu oldalon találhatók információk, a cafebudapestfest.blog.hu pedig érdekességekkel, kulisszatitkokkal, zenei listákkal és a fesztivál fellépőinek különleges időkapszuláival készül az október 4-én startoló 28. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválra.

Apparat

2019. október 11., 20.00-22.00

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Müpa

További információk: https://cafebudapestfest.hu/program?id=116005

Forrás: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál