Szerző: Tóth Judit Nikoletta
A sorozat második kötetével, az 1932 –1972 közötti időszakban készült interjúk válogatásával jelentkezett a Kossuth Kiadó a nyár elején. Az eredetileg a Kontenut Technologies S.L. 2014-es kiadásának magyar fordítása Nagy Boldizsár, szerkesztése Papp Sándor Zsigmond nevéhez kötődik.
A kronologikus sorrendben közölt komplett interjúk, interjúrészletek mellett a kérdezettek életrajzi- és munkássági elemeit, és a beszélgetés elő- és utóéletért ismertető információkat is találunk. A 20 interjúalany olyan ismert, a világtörténelemre hatást gyakorló személyek gondolatait és személyiségének jegyeit is magában hordozza, mint: Adolf Hitler, Joszif Sztálin, Federico García Lorca, Mao Ce-tung, Walt Disney, Coco Chanel, Mahátma Gandhi, Enzo Ferrari, Albert Einstein, Alfred Hitchcock, Salvador Dalí, Francisco Franco, Fidel Castro, Nelson Mandela, Norman Mailer, John F. Kennedy, The Beatles, Jasszer Arafat, Margaret Thatcher és Stanley Kubrick.
A világ szinte minden tájáról származó interjúalanyokban – politikusok, tudósok és művészek – egy dolog a közvélemény felőli megítélésük ellenére is közös: a gondolkodásuk kiterjesztése és annak az egész kontinensre gyakorolt hatása. Éppen ezért, a sokuk esetében szélsőséges minősítésük miatt, és nem véletlenül választottam írásom címadó idézeteként sem a Mahátma Gandhitól származó gondolatot: „Az, aki az igazságot keresi, sosem becsüli le az ellenfele véleményét és nem tartja azt bizalomra érdemtelennek.”. Így minden kétség nélkül, tele kíváncsisággal vághatunk bele – bárkitől is származzon a beszélgetés – annak olvasásába. A számtalan információn, helyzeten és az interjúalanyok személyiségét is feltáró részleten túl még egy nagyon érdekes adat kiderült számomra a kötet forgatása által. A könyv fülszövege ismerteti, hogy az első interjút a The New York Herald alapító főszerkesztője készítette 1836-ban, egy bordélyház matrónájával egy bűneset kapcsán. A közel kétszáz éves műfaj alapját biztosító, a közérdeklődés biztonságára építő téma miatt James Gordon Bennett szerkesztő ugyan már a korában is sok kritikát kapott, mégis az új műfaj megteremtésében nagy szerepe volt próbálkozásának, amely napjainkra, a technikai eszközök elterjedésével egyre gyorsabban rögzíthető, terjeszthető és a leghitelesebb információforrássá vált.
Kicsit személyesre fordítva a szót, saját szerkesztői tapasztalataim alapján is azt kell, hogy mondjam, ha komolyan és tisztelettel használjuk a személyes beszélgetés lehetőségeinek kiaknázását, az újságírói szakma egyik legnehezebb, a beszélgetés mindkét alanyának személyiségén is múló, nehéz műfajáról van szó. Hiszen két ember találkozása, és egymásra való hangolásának eredménye lesz az a lenyomat, amelyet az interjú nem csak tartalmában, de hatásában is követni fog.
Természetesen ez a kötet beszélgetéseit is meghatározza, hiszen visszaköszön azok hangulatán, a közlés minőségének mélységén és az azt meghatározó környezeti elemeken túl. Mert nem a magas elvárásokból fakad, hanem az interjúhelyzet kölcsönösségét feltételezi, nem csak a kérdező és a válaszadó szövegkörnyezeti, tartalmi de érzelmi kapcsolódását is. A hatásos, maradandó interjú feltételeként nem elég felkészülni egy adott interjúalany munkásságának tárgyából, annak alanyává kell tenni őt, és ez a beszélgetőtársak egymásra gyakorolt hatásán is múlik, amire nem minden esetben lehet tárgyi tudással felkészülni. A Kossuth Kiadó: Híres emberek, híres interjúk, 1932-1972 könyvének Albert Einsteinnel készült beszélgetése így példázza ezt: „Egymás mellett ültünk az asztalnál, az ablakkal szemben, és csodáltuk a panorámát. Megértette, milyen nehéz számomra, hogy belekezdjek a beszélgetésbe; pár perc elmúltával aztán felém fordult, és mintha a fel nem tett kérdésemre felelne, így szólt: Annyi megoldatlan kérdés van a fizika területén. Sok dolgot nem tudunk még; az elméleteink távolról sem kielégítőek.”
Albert Einstein tudása tehát nem csak a tudományos, de az emberismeretre is kiterjedt, és ezekből a sorokból az is kiderül alkatából kifolyólag mire használja ezt. Természetesen ellenkező példával is találkozhatunk, amikor az interjúalany inkább provokálja kérdezőjét, nem együttműködik vele. Mindezt befolyásolhatja sok minden, de hogy ezen adott szituációkban mi lehet az, azt ez az ismeretterjesztő olvasmányélmény saját olvasójában fogja megmozgatni. Sokirányú, sokrétű, és minden esetben közérthető témáival a könyv szinte minden korosztály számára biztosítja ezt is.
Híres emberek, híres interjúk 2. 1932–1972, Kossuth Kiadó, 2019