Szerző: Tóth Erika
Ma ünnepeljük a Tánc Világnapját. Ezen a napon, 1727. áprilisában született Jean-Georges Noverre, francia táncos és balettművész, akinek a születésnapját jelölte ki e jeles alkalomra 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének Nemzetközi Táncbizottsága.
A táncról régóta köztudott, hogy nagyon pozitívan hat az emberre. Elsősorban boldogsághormont szabadít fel, ami, valljuk be, sokszor bizony jól jön nekünk. Intenzív zsírégető hatással rendelkezik, ami szintén nem hátrány, ráadásul úgy, hogy közben még jól is érezzük magunkat. Javítja az állóképességünket, a mozgáskoordinációnkat, szebb lesz a tartásunk, kecsesebb lesz a mozgásunk, kimozdulunk otthonról, egy-egy tánctanfolyamon új barátokra tehetünk szert, és, ha esetleg még nincs, akár az igazira is rátalálhatunk egy kurzuson. 🙂 Nagyobb lesz az önbizalmunk, jó stresszoldó, és még sorolhatnám a tánc jótékony hatásait.
Személy szerint egészen kicsi gyerekkorom óta rajongok a tánc szinte minden stílusáért – egyik nagy kedvencem Mihail Barisnyikov táncművész -, mindig leírhatatlanul vonzott és irigykedve néztem azokat, akik tudtak, mertek táncolni, akár csak egy házibuliban is, mégis igen sok évbe telt, amikor már nem „fiatalon” és némi (?) túlsúllyal, két ballábbal, és barátnőkkel felvértezve elmerészkedtem egy salsa tanfolyamra. Innentől kezdve viszont nem volt megállás. Egyre többféle táncstílust szerettem volna megismerni, elsajátítani. Úgyhogy jött a társastánc: a csacsacsa, a rumba, a szamba, az angolkeringő, a bécsi keringő, az argentin tangó, a rocky, de kipróbáltam a hip-hop-ot (igen!) a jazz táncot és a balettet is.
Az elég hamar kiderült számomra is, hogy sajnos nem vagyok egy Martha Graham, és senior kategóriában sem kellene indulnom versenytáncosként, a koreográfiákat is nehezebben tanulom az átlagnál és táncpartnerem sincs, ám ez sem szegte kedvemet. Volt egy kis kimaradás, amikor sajnos nem tudtam táncolni, és ennek meg is lett a következménye. Pár plusz kiló visszacsúszott, folyamatosan hiányérzetem volt, valami nem volt kerek az életemben, sokat törtem a fejemet, hogy mi lehet a baj, és egyszer csak rájöttem, mi okozta ezt az űrt bennem: nem táncoltam. Úgyhogy gyorsan változtattam ezen.
Argentin tangó © Angyal Tamás
Nem, ezután sem lettem híres táncos, viszont összejött egy szuper közösség, akikkel hétről-hétre táncolunk, mondhatom, egyre ügyesebben – sőt, már jótékonysági eseményekre is kaptunk felkéréseket -, tánctáborokat, tánckurzusokat szerveztünk, van egy fantasztikus tánctanárom, Végh Zoltán, aki türelmesen tanít, magyaráz, biztat és gyakorol velem, akár többször is, ha nehezebben megy a fejembe-lábamba egy-egy lépés. Mindig hihetetlenül várom a hétfői táncórákat, és amikor vége, feltöltődve a sok boldogsághormonnal és sikerélménytől, már számolom is a napokat, hogy mikor lesz a következő alkalom.
Mint mindent az életünkben, a táncot is bármikor elkezdhetjük, nem korfüggő, én jó szívvel ajánlom, hogy aki eddig még nem tette, az bátran próbálja ki. Biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő táncstílust attól függetlenül, hogy gyerek, fiatal, felnőtt, szépkorú, fiú vagy lány – igen, a férfiaknak is javaslom, mert a közhiedelemmel ellentétben a tánc egyáltalán nem nőies műfaj, tessék csak megnézni például az Egy asszony illata című filmet -, van-e párja, ritmusérzéke, esetleg „botlába”. Ahogy egy számomra nagyon inspiráló személy mondta, „az a lényeg, hogy a szívünkből jöjjön”, és ha valóban a szívünkből jön az, amit csinálunk, akkor előbb-utóbb minden a helyére kerül, még a rakoncátlan tánclépések is. 🙂