Nyitott Könyv – Tematikus tárlatvezetések, mesék Mátyás királyról, kézműves kódexkötés

Az Országos Széchényi Könyvtár alapításának 216. évfordulója alkalmából tartott nyílt napon A CORVINA KÖNYVTÁR budai műhelye című kiállítás kedvezményesen, az „Ezerszer, Júlia”- Arcok és kérdőjelek pedig ingyenesen látogatható.

Az illuminátorok nyomába eredne, vagy inkább a kódexek titkait fedné fel? Esetleg Szendrey Júlia „arcait” tekintené meg? Az Országos Széchényi Könyvtár nyílt napján, november 24-én mindent megtudhat Mátyás király világhírű könyvtáráról és Petőfi Sándor feleségéről.
Ha van kedve, egy kis időre a budai műhely alkotója lehet és kódexrestaurátoraink segítségével a kézműves könyvkötést is kipróbálhatja.

Ám nem csak a felnőttekre gondolunk, ugyanis a Ramazuri Bábszínház Itt a király hol a király? – avagy Mátyás, az álruhás igazság című mesejátékán keresztül a legkisebbek is az udvari életbe csöppenhetnek, Lóri bácsi meseműhelyében pedig a királyról szóló további izgalmas kalandokat ismerhetnek meg, miközben a Csíki Család Kézműves Műhelyével alkothatnak.

A gyerekeket célozza meg a Miniátort Budára! című rajzpályázatunk is, ahol azt a legrátermettebb ifjú miniátort keressük, aki megfesti az uralkodó legkirályibb cselekedeteit.

A nyílt napon beiratkozóknak 50% kedvezményt adunk az éves könyvtárhasználati díjból.

Időpont: 2018. november 24.
Cím: Országos Széchényi Könyvtár
1014 Budapest, Szent György tér 4-5-6.
Budavári Palota “F” épület
(Megközelíthető a Dózsa György térről gyorslifttel vagy a 16-os, illetve a 16/A busszal a Dísz tér és az Oroszlános Udvar felől.)

Programok és foglalkozások:

10:30 Itt a király hol a király? – avagy Mátyás, az álruhás igazság – Mesejáték a Ramazuri Bábszínház előadásában

11:00-16:00 Kézműves könyvkötés a kódexrestaurátoraink segítségével

14:00 és 16:00 Mátyás-mesék: Lóri bácsi meseműhelye

Mesemondás előtt és után alkotás a Csíki Család Kézműves Műhelyével

15:30 – Shakespeare háza az OSZK-ban: egy Kossuth emlékhely nyomában – előadás a könyvtár egyik ereklyéje jelenlétében

Tematikus tárlatvezetések:

09:30 A kódexek titkai – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

10:30 Szendrey Júlia arcai – tárlatvezetés az „Ezerszer, Júlia” kiállításon

11:00 Az illuminátorok nyomában – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

12:30 A művészet hatalma és a hatalom művészete – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

14:00 Szendrey Júlia arcai – tárlatvezetés az „Ezerszer, Júlia” kiállításon

15:00 A kódexek titkai – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

16:30 Az illuminátorok nyomában – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

17:00 Szendrey Júlia arcai – tárlatvezetés az „Ezerszer, Júlia” kiállításon

17:30 A művészet hatalma és a hatalom művészete – tárlatvezetés a Corvina-kiállításon

Záróesemény:

19:00 Titokzatosság, rejtélyek, víziók – Thurzó Zoltán Magyar Kultúra Díjas zongoraművész koncertje

http://www.oszk.hu/corvina-konyvtar-budai-muhelye

Forrás: Országos Széchényi Könyvtár