A Budai Várbeli Oroszlános udvarban, ahol kőoroszlánok őrzik a díszes kaput, 2013-ban volt az első operettgála: a Budavári Palotakoncerteket idén augusztus 3-5. között immár hatodik alkalommal rendezik meg. Mostanra fesztivállá színesedett a rendezvény, amelynek két producere kezdettől Vadász Dániel és Nacsa Olivér. Augusztus 3-án és 4-én a Budapesti Operettszínház művészei operett gálaestet tartanak Bor, dal, asszony címmel, amelynek rendezője és koreográfusa: Lőcsei Jenő Érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus. Az operett műfaja hungarikumként jegyzett. De kulturális örökségünkhöz tartozik a csárdás is: augusztus 5-én este a Magyar Nemzeti Táncegyüttes lép fel Csárdás! – A Kelet tangója című látványos előadásukkal, amely Budapesten ekkor látható először, s amelynek koreográfusa és rendezője a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán.
@ Gordon Eszter
Az operettgála kapcsán Lőcsei Jenő – egyebek mellett – azt mondja: „Egészen különös mesék kerekednek abból, hogy az operettslágereket kivettük az eredeti helyükről, az adott művekből, átvittük őket más környezetbe, ezzel más hangulatot, értelmezést kaptak, és mindez átformálta a figurákat is. És miért is ne találkozhatnának különféle operettek szereplői a színpadon?” Szendy Szilvi pedig, aki egyik fellépője a gálának, úgy fogalmaz: ameddig felteszik azt a kérdést, mitől tud még mindig divatban maradni az operett, addig nincs baj, mert ez azt jelzi, hogy az operett biztosan él, és vonzza a tömeget.
Lőcsei Jenő: Szabadon mesélhetünk a színpadon
Korábban már koreográfusként rendszeresen részt vett a Budavári Palotakoncertek gálaműsorában Lőcsei Jenő Érdemes művész, Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus. Aztán két évvel ezelőtt az előadás egyik producerével, Vadász Dániellel arról kezdtek beszélgetni: meg kellene próbálni újdonságokat is belevinni a nyári produkcióba, hiszen a jelenkor és vele együtt az igények is rapid módon változnak, a rutin, a megszokás pedig bármely műfaj halála lehet.
„Kétségtelen: a rutin szorult helyzetben segíthet egy előadáson, de nem ad hozzá többletet, ráadásul a rutin megöli a másként gondolkodást, szembemegy az újdonságokra törekvésekkel is. Amikor Vadász Dániellel elhatároztuk, hogy másképpen kellene viszonyulnunk ehhez a gálaműsorhoz, ez azt is jelentette: a koncertszerűségből mozduljunk el a színház irányába. Amiből nyilván az is következett, hogy a szcenikán is változtassunk, legyünk vizuálisan is nyitottak, s használjuk bátrabban a modern technikai lehetőségeket. Másfelől elindult a keresgélése új daloknak is” – mondja Lőcsei Jenő.
@ Gordon Eszter
Ő állította össze rendezőként is a Budavári Palotakoncertek operettműsorát. Helyet kapnak benne a legkiválóbb operettszerzők – mások mellett Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Suppé, Sullivan, Ábrahám Pál és Jacques Offenbach – legismertebb szerzeményei, és méltatlanul elfeledett remekeik is. Miként Lőcsei Jenő fogalmaz: egy ilyen gála lehetőséget ad arra, hogy az operettslágereket kiemeljék az eredeti művekből. „Hiszen egészestés színházi előadás kapcsán eléggé kötve a kezünk, a daloknak dramaturgiai szerepük van, valahonnan indulnak, valahova tartanak, a rendezőt valamennyire fegyelmezi a szövegkönyv, a koreográfust meg a rendezői koncepció. Egy gálaműsorban, amely különböző darabokból meríti a dalokat, mindezzel meglehetősen szabadon lehet bánni. A zene persze itt is köti az embert, de a szövegek szabadon újraértelmezhetők. Egy alkotót pedig nagyon inspirál az efféle szabadság” – fűzi hozzá Lőcsei Jenő.
Arra törekedett, hogy ne egy szokványos koncertet hozzanak létre, ahol két szám között bejön egy kedves konferanszié, s elmondja, a következő daloknak ki a szerzője, kik fogják előadni. Műsorfüzetből mindez úgyis kiolvasható.
„Mi meg a színpadon most szabadon mesélhetünk. Van egy vezérfonal, hogy az egyik szám a másikba könnyedén átíveljen. Ez a gondolati szál összeköti a jelenetek különféle helyszíneit, például strandot, kaszárnyát, kávéházat, palotát, vagy magát az Oroszlános udvart is. Egészen különös mesék kerekednek abból, hogy az operettslágereket kivettük az eredeti helyükről, az adott művekből, átvittük őket más környezetbe, ezzel más hangulatot, értelmezést kaptak, és mindez átformálta a figurákat is. És miért is ne találkozhatnának különféle operettek szereplői a színpadon? Mondok példát. Van az előadásunkban egy blokk, amely strandon játszódik. A nyári fövenyen felcsendül a Csárdáskirálynő szerelmes duettje. Amelyet végighallgat egy másik hölgy egy nyugágyból, napszemüvegben. Aztán a két nő bemutatkozik egymásnak: Decsényi Marica grófnő, Vereczky Szilvia sanzonett. Véleményt cserélnek a férfiakról. Megy a történet velük tovább, majd közösen énekelnek egy harmadik operettből. Szándékunk volt, hogy szellemes legyen a produkció, de ettől az új szemponttól szinte magától az lett. Azt kell mondanom: attól, hogy ki vannak emelve a dalok az eredeti környezetükből, és színházszerűvé vált a műsor, maibbnak is tűnik, meg nyilván humoros is. Egyébként is azt az operettjátszást szeretem leginkább, amikor iróniával közelítünk, próbáljuk a dolgokat színéről és visszájáról is megmutatni” – árul el részleteket az előadásról Lőcsei Jenő.
@ Gordon Eszter
Szendy Szilvi: Ki kell lépnem a fodros szoknyából
Szendy Szilvi, a Budapesti Operettszínház szubrettje – aki ugyancsak fellép a Budavári Palotakoncertek operettgáláján – azt mondja: ameddig felteszik azt a kérdést, mitől tud még mindig divatban maradni az operett, addig nincs baj, mert ez azt jelzi, hogy az operett biztosan él, és vonzza a tömeget.
„Mert tényleg tömegről van szó. Az Operettszínházba naponta kilencszázan ülnek be egy-egy előadásra. Állandóan teltház van. Tódul a nép. Generációktól függetlenül. A fiatalok éppúgy, mint akár a mai ötvenesek-hatvanasok is, akik a beatkorszakban voltak ifjak, amikor is lázadtak az előző generációk és azok ízlése, vagy a hagyományos műfajok ellen. Most mégis jönnek hozzánk. Sokan azt hiszik, lelassulnak, ha operettet néznek, holott inkább felpörögnek tőle. Egy orvos barátom mondta: ahányszor megnézi a feleségével valamely előadásunkat, utána otthon még felbontanak egy üveg pezsgőt. Valami plusz érzést kap itt a néző, szépséget fogad be. Nyilván arra különösen vigyázunk az operettvilágban, hogy ne essünk túlzásokba, ne fodrozódjon túl az előadás. Egyébként nehéz az operett könnyedségét természetesen ábrázolni. Másfelől: aki azt gondolja az érzelmekről, hogy azok giccsesek, az eleve be sem ül egy operettre” – jegyzi meg Szendy Szilvi.
Hozzáteszi, valóban egyre több fiatal jön nézőként az Operettszínházba: „Az okát is ismerjük ennek. Nálunk a musicalesek is sokszor kirándulnak az operettekbe, olykor ott is maradnak, mint például Dolhai Attila, aki óriási rajongótáborral érkezett az operett műfajába, ami nekünk is nagyon sokat segített. Mert érdekelte a musicalek közönségét, vajon Attila mit csinál bonvivánként. És akkor megnéztek már másokat is, Lukács Anitát, Kerényi Miklós Mátét, Fischl Mónikát, Peller Károlyt, vagy akár engem, más kollégákat, és megnyertük őket az operett műfajának is.”
Kritikus jegyezte meg egyszer Szendy Szilviről: a szubrett szerepkör vele jött vissza újra a divatba. De meddig tartható ebben a szerepkörben?
@ Gordon Eszter
„Addig fog tartani a szubrettségem, amíg erőlködés nélkül látom magam a szerepben. Különben nem tudnék hitelesen a színpadon állni. A következő évadban felújítja a színház a Marica grófnőt, de már nem én leszek Liza. Ha nem így döntöttek volna, én mondtam volna Lőrinczy György főigazgatónak, hogy ne haragudjon, Liza már nem én vagyok. Elhangzik ugyanis a darabban, hogy Liza még gyerek, és jól érzi magát a bécsi intézetben. Negyven évesen azért ez már necces. Az összes többi szubrettszerepem karakteres, tehát kortalan is, vagy van benne egy olyan mondat, amellyel az egészet meg tudom magyarázni, akár magamnak is. Szerintem fogom tudni, hol lesz a szubrettség vége” – említi Szendy Szilvi.
Annyit még elmond: egyre inkább érzi, hogy közeleg az idő, amikor ki kell lépnie a fodros szoknyából, s bátran belépnie prózai színházi előadásba. Arrafelé is van az ő útja.
A Bor, dal, asszony című gálaestet – amelyen a Budapesti Operettszínház sztárszólistáit a színház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, és a színház balettkara is közreműködik – Makláry László főzeneigazgató és Szabó Mónika karigazgató vezényli; Lőcsei Jenő mellett a koreográfus Lénárt Gábor.
Szólisták: Bordás Barbara, Boncsér Gergely, Csuha Lajos, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Kalocsai Zsuzsa, Kerényi Miklós Máté, Kardffy Aisha, Kocsis Dénes, Lévai Enikő, Laki Péter, Lukács Anita, Oszvald Marika, Peller Károly, Szendy Szilvi és Vadász Zsolt. Vendégként lép fel Cseh Antal és Rab Gyula.
Előadások: 2018. augusztus 3-4. 20.30
Csárdás! – A Kelet tangója
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekarának produkciója
Csárdás – A Kelet tangója! Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekar @ Dusa Gábor
A Budavári Palotakoncertekhez tavaly csatlakozott a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. A társulat idén Észak-Amerikában, Kanadában és Európában már számos helyen óriási sikerrel mutatta be a Csárdás! – A Kelet tangója című műsorukat. A szerelmi háromszög-történetet a néptánc és a népzene nyelvén feldolgozó darab rendezője és koreográfusa a Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán. A táncszínházi előadáson a nézők gyönyörködhetnek a Kárpát-medence táncainak szépségében, virtuozitásában, zenei világának sokszínűségében és gazdagságában. Ez az előadás Budapesten a Budavári Palotakoncertek keretében lesz először látható.
Zene: Árendás Péter, Rossa László, Kelemen László
Művészeti munkatárs: Zs. Vincze Zsuzsa
Rendező-koreográfus: Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Kiváló Művész
Előadás: 2018. augusztus 5. 20.30
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Magyarország egyik legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese. „Anyanyelve” a Kárpát-medence néptánckincse, amelyből – a nagy formátumú történelmi táncjátékoktól az autentikus folklórműsorokig, a dramatikus táncszínházi előadásoktól a népi hagyományainkon alapuló mesedarabokig terjedő – sokszínű repertoár építkezik. Valamennyi produkció közös jellemzője a rendkívüli dinamika, a néptáncok virtuozitása és a látványos színpadképek.
A táncegyüttes sokat turnézik a világ különféle részén. Nemrég jelent meg egy különleges album Gyimestől Chicagóig címmel; a szerzőpáros: Zsuráfszky Zoltán, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti igazgatója és Váradi Levente fotóművész, aki egy teljes éven keresztül, mondhatni éjjel-nappal „követte” a táncegyüttest, részt vett annak mindennapjaiban, belföldi és külföldi turnéin, s dokumentálta azt a hatalmas és sokszor fárasztó, de mégis felemelő munkát, amelyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei végeznek. Akik küldetésként fogják fel a magyar kultúra terjesztését, méltó művészi megfogalmazását itthon és a világ bármely pontján egyaránt.
Zsuráfszky Zoltán hosszú évekig a Budapest Táncegyüttes művészeti igazgatója volt, 2007-től az egyesített Honvéd Táncszínház, 2012-től az egész Honvéd Együttes művészeti vezetője, majd 2018-tól ügyvezető igazgatója. 2013-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 2014-ben kezdeményezésére a Honvéd Táncszínház neve Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változott, amelynek művészeti vezetője jelenleg is. 1980 óta rendszeresen tanít az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Svájcban, Németországban és Japánban.
A magyar etnikum mellett foglalkozott román, szlovák, délszláv, gurál és cigány folklórral, gyűjtéseinek anyagát a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének néptánc archívuma őrzi.
Művészi munkája egyrészt az eredeti néptáncokat autentikusan reprezentáló színpadi megfogalmazásokra, másrészt a hagyományon alapuló, gondolati tartalmú, tematikus jellegű, táncművészeti feladatokat jobban kiszélesítő táncszínházi produkciókra épült.
- A Budavári Palotakoncerteket – immár hagyományosan – rögzíti a köztelevízió, és az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat záró programjaként kerül képernyőre a Duna TV-n.
- A Budavári Palotakoncertek előadásaira jegyek kaphatók a www.jegy.hu oldalon, az Interticket országos hálózatában, valamint személyesen is a Budapesti Operettszínház jegyértékesítési pontjain.