Április közepén kerül a boltokba Majoros Nóra letehetetlen fantasyje, a Pityke és prém. Háborúk és békék címmel 2018. április 21-én, szombaton 18 és 19 óra között mutatjuk be a kötetet Zágoni Balázs A Gömb című regényével együtt a Könyvfesztiválon.
Majoros Nóra © Tóth Gábor
A szerző háromrészes, exkluzív interjút adott Dávid Ádámnak, a kötet felelős szerkesztőjének (a szerkesztés oroszlánrésze Rét Viktória nevét dicséri). A beszélgetés harmadik részéből kiderül, milyen különleges képekből, művészeti hatásokból és tájépítészeti ismeretekből táplálkozott Majoros Nóra a regény megírása során.
MÓRA: Az interjú előző két részében körbejártuk a regény hátterét adó társadalmi viszonyokat és a legfontosabb szereplőket. Itt az ideje, hogy megkérdezzem, kik hatottak rád a regény írása során.
M. N.: Irodalmi hatások mellett inkább a vizuális hatások voltak a fontosak, az írás során rengeteg képet nézegettem, hogy minden részletében pontos kép éljen bennem a szereplőkről és a környezetükről. Az írás során kialakult egy egész galéria. A pitykések világát barokk, rokokó környezet ihlette. A palota, a kert, a ruhák, az ételek, a hangszerek, de még a királynő térképtermében berendezett bonyolult és kifinomult szerkezetének fogaskerekei is megtalálhatók a képeken. Az erdőket valós növénytársulások alapján alkottam meg, és tanulmányoztam az állatok, például a borzok, a farkasok viselkedését. A körkubikok aranyszőrű lova is igazi, hetekig éltem az Akhal Teke lovak bűvöletében.
A csatajelenethez római csaták, a nomád és középkori harcmodor leírásait olvasgattam, képeket néztem a fegyverzetükről, páncéljukról. A történet minden jelenete filmszerűen pereg a fejemben, és remélem, ezt az élményt az olvasónak is sikerül átadnom.
MÓRA: Bevallom, a regény hangulata engem már a kézirat legelső változatától kezdve az egyik kedvenc rendezőm, Mijazaki Hajao munkásságára emlékeztet, aki a Chihiro Szellemországban című filmjével vált itthon is széles körben ismertté. Nekem azonban egy korábbi klasszikusa, A vadon hercegnője járt folyton a fejemben, miközben Mógról, Aranyfejű Tündér Mirinkó legendájáról és az egymásnak eső népek elkeseredett küzdelméről olvastam. Mennyiben érzed találónak az összevetést?
M. N.: Megtisztelő az asszociáció, én is nagyon szeretem Mijazaki filmjeit. Óriási mesélő, minden története az ember és a természet mélységes szeretetéről árulkodik. Biztosan hatott rám a munkássága, de hatott még sok más is. Írás közben számtalanszor eszembe jutottak gyerekkorom kedvenc indiánregényei, és ez az élmény visszaköszön a regény egyik drámai jelenetében. A legenda megalkotása közben sok népmesét olvastam, mert nem könnyű a legendák időtlen, letisztult nyelvét elkapni, ráadásul megnehezítettem a saját dolgom azzal, hogy egyszerre négy, különböző beszédmódban kellett előállítanom. A szerkesztőm kedvéért pedig egy apró Alice Csodaországban utalást is elrejtettem.
Borító: Papp Beatrix
MÓRA: Hogy egy aktuálisabb párhuzamot is vonjak: az egyik kedvenc epizódszereplőm az udvari főcicomamester, aki Az éhezők viadalából Katniss stylistját, Cinnát juttatta eszembe. Véletlen lehet az hasonlóság?
M. N.: Az éhezők viadalát csak azután láttam, hogy elkezdtem írni a könyvet, talán pont azért, mert ezt a párhuzamot felvetetted, úgyhogy biztosan nem szándékos. A főcicomamester nem határozott jellem, az uralkodói udvar szabályai teszik magabiztossá. Amint megszűnik az etikett nyújtotta biztonság, széthullik, szinte szó szerint eltűnik. Viszont képeiben a mirináriai udvar hasonlóan rokokó-punk a képzeletemben, mint Az éhezők viadalában, és ebben érezheted a rokonságot akkor is, ha egyébként teljesen más világban mozgunk.
MÓRA: Prillaszári külső és belső útja erősen felidézte bennem a heroe’s journey néven ismert történettípust, amelyre szinte az összes kultikus sztori felhúzható az Odüsszeiától A gyűrűk urán át a Star Warsig. Mit gondolsz erről a dramaturgiáról?
M. N.: Az ember élete is út, és ezzel nincs jobb párhuzam, mint az utazás. Ráadásul a legtöbbet az utazás során változik az ember, persze feltétel a nyitottság, a kíváncsiság és a tisztelet, és ezeket a szereplőknek meg kell tanulniuk. A regény két nagy részre osztható. Az első rész gerince valóban egy utazás, főleg Prillaszári és Móg, és eközben a személyiségük gyökeresen megváltozik. Az első rész végére a nagyjából kiegyensúlyozott helyzet megváltozik, a szereplőknek állást kell foglalniuk. A második részben a sorsuk összekuszálódik, és őrült rohamban vágtatnak a teljes káosz felé.
MÓRA: A szerethető, háromdimenziós karakterek és a gondosan kitalált univerzum mellett a Pityke és prém igazi vonzereje számomra a rokokósan díszített leírásokban keresendő. Különösen a Priccenproszlin-kastély zegzugos kertjeibe szeretnék pár hétre elvonulni, ahogy Firdausz király szokott a csinos udvarhölgyekkel… Hogyan tudtad hasznosítani tájépítészeti és kerttervezői végzettségedet a különleges tájak megálmodásakor?
M. N.: Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor életemben először ültem be kerttörténet előadásra. Addig egyáltalán nem tudtam, hogy ilyen tudomány egyáltalán létezik. Teljesen átértékeltem az addigi művészettörténeti ismereteimet. Lenyűgözött, beszippantott, és azóta sem ereszt. Ebből az élményből töltekezem azóta is.
MÓRA: Ha bármelyik szereplőd bőrébe belebújhatnál, ki lenne az?
M. N.: Írás közben mindegyik szereplőm bőrébe belebújtam, és mindegyikben otthon éreztem magam. Mindegyikük életében van olyan epizód, ami nagyon személyes. Az egyik ilyen epizód Fakó Sárival, a szolgálólánnyal történik. Govalinda királykisasszony személyes szolgálatára fogadja, és súlyos titkokat bíz rá. Innentől kezdve Sári idegenné válik a saját világában. Kiváltságos lesz a szolgálólányok között, mégsem emelkedik ki közülük, továbbra is ugyanabban a közegben marad. Kicsit mindenhonnan kilóg, aztán egy idő után idegenné és magányossá válik. Ez az érzés nagyon ismerős, meg az is, amikor Sári elhatározza magát, és kilép ebből a helyzetből.
Kapcsolódó cikkek:
Egymásra utalt ellenségek – Interjú Majoros Nórával Pityke és prém című új regényéről | 1. rész
Hús-vér karakterek – Interjú Majoros Nórával Pityke és prém című új regényéről | 2. rész