Április közepén kerül a boltokba Majoros Nóra letehetetlen fantasyje, a Pityke és prém. Háborúk és békék címmel 2018. április 21-én, szombaton 18 és 19 óra között mutatjuk be a kötetet Zágoni Balázs A Gömb című regényével együtt a Könyvfesztiválon.
A szerző háromrészes, exkluzív interjút adott Dávid Ádámnak, a kötet felelős szerkesztőjének (a szerkesztés oroszlánrésze Rét Viktória nevét dicséri). A beszélgetés második részében felvonulnak a regény legfontosabb szereplői: Mirinária uralkodói, az iker-királykisasszonyok, Móg, a kitaszított prémes és még sokan mások.
MÓRA: Mirinária első embere egyértelműen a gőgös I. Egopódia királynő, de a történet kezdetén pipogyának tűnő Firdausz király is a sarkára tud állni, ha akar. A rendszeres sakkjátszmáik alatt folytatott szópárbajok számomra a regény legizgalmasabb párbeszédei. Miért tartottad fontosnak, hogy a királynő hordja a nadrágot?
Majoros Nóra © Tóth Gábor
M. N.: Az irodalomban gyakran, túl gyakran a nők bírnak kiegyensúlyozó, béketeremtő szereppel, vagy éppen ők a „gonosz kísértő”, akik miatt a bonyodalmak kialakulnak, de a szálakat legtöbbször a férfiak mozgatják. Sok erős nő vesz körül az életben, rengeteget tanultam tőlük – ilyen erős, hús-vér női karakterek szerepelnek ebben a regényben, talán ezért tudtak élővé válni számodra a királyi pár szócsatái. De igyekeztem többféle szereplőt felvonultatni: ugyanúgy van megmentésre váró szegénylány, mint „szuperhős” férfi. Viszont a klasszikus kalandregények dinamikáját követem, és nem fukarkodom az akár az erőszakos jelenetekkel sem, így nem válik lányregénnyé a könyv.
MÓRA: A két ikerlány, Govalinda és Prillaszári külsőre csak a fülük mögött tündöklő nap, illetve hold alakú anyajegy alapján különböztethető meg, a természetük azonban nem is lehetne különbözőbb. Hogyan jellemeznéd őket?
M. N.: Ha az ember ikrekről ír, abban rengeteg a játéklehetőség, beleértve a szokásos szerepcserés szituációkat. A két lány a regény kezdetén nem igazán különbözik egymástól, csak a helyzetük más: az egyiket trónörökösnek nevelik, a másikuk „csak” másodszülött. Minden kényelmet megkap, mindenben részt kell vennie, amiben a testvérének, de nem várnak el tőle semmit. Govalinda sem feltétlenül élvezi a sok teherrel járó udvari életet, ám ő meg akar felelni az elvárásoknak – de nagyon sokszor mellélő. Ha Prillaszárira is hasonló nyomás nehezedne, mint Govalindára, valószínűleg ő sem lenne ennyire nemtörődöm. Prillaszári gyakran találja magát lázadó szerepben, pedig nem tudatosan száll szembe az anyja akaratával, egyszerűen csak nem érdekli az egész.
MÓRA: Mindketten sokat változnak a regény során.
M. N.: Govalinda szembesül vele, hogy az uralkodás nem játék, és a tetteinek akár életeket követelő következménye lehet, Prillaszári pedig nemtörődöm királykisasszonyból tudatos, a világot megváltoztatni akaró szabadságharcos lesz.
MÓRA: Prillaszári jellemfejlődésében nem csak a földrajzi értelemben megtett út játszik döntő szerepet, hanem a szemünk láttára tizenhét éves kamaszból komoly, felelős felnőtté érik. Ebből a szempontból a Pityke és prém grandiózus fejlődésregénynek is tekinthető.
M. N.: A legizgalmasabb kaland sem kárpótolja az olvasót azért, ha egy főszereplő sekélyes, és nem fejlődik. Arról nem is beszélve, hogy a szereplők számára nincs megállás, az első lapoktól az utolsóig mindig történik velük valami. Furcsa is lenne, ha ennyi mindenen mennek át, és nem változna a jellemük.
MÓRA: A királykisasszony lelki érésének folyamatát gyönyörűen követi le a kötetben búvópatakként felbukkanó legenda különböző változatainak megismerése. Kérlek, árulj el néhány lényeges különbséget a verziók között!
M. N.: A legenda a regény során három különböző változatban hangzik el: a pitykések, a prémesek, a pórok is elmondják. Mindegyikük életében fontos szerepet tölt be, hiszen egy eredettörténetről van szó, és az alaptörténet mind a három változatban ugyanaz. Viszont mindegyik nép úgy meséli tovább generációról generációra, hogy a saját életmódját legalizálja vele. Amikor bekapcsolódunk a történetbe, a három változat már annyira különbözik, hogy képtelenség összeegyeztetni őket. Éppen annyira, mint Mirinária népeinek véleményét. Ráadásul a körkubikoknak is van saját legendájuk, és ha mind a négyet egymás mellé tesszük, akkor kiderül, hogy végül nem is annyira különböznek egymástól.
MÓRA: Térjünk vissza a fontosabb szereplőkhöz: a prémesek titokzatos, kitaszított tagja Móg. Érdekes húzás a részedről, hogy ezeket a „vadembereket” pont egy outsideren keresztül mutatod be.
M. N.: A prémesek világában legalább annyi ellentmondás feszül, mint a pitykésekében. A prémesek is fontosnak tartják a külsőségeket, és éppúgy része az életüknek a céltalan agresszió, mint az uralkodó osztálynak. Móg ez ellen áll ki, és így találja magát a saját városán és a prémes közösségen kívül. Az ő szemén keresztül egyszerre látjuk a prémes társadalom jellemzőit és kritikáját. Pont ez az „outsider”-ség kell ahhoz, hogy Móg képes legyen kapcsolatot teremteni Prillaszárival, sőt még a körkubikokkal is, akiket kezdetben túlvilági fekete démonoknak hisz.
MÓRA: Prillaszári és Móg kalandos utazásuk során befogad egy veszélybe került borzot. Miért pont erre az erdei állatra esett a választásod?
M. N.: Ahogy a legenda a különböző népek konfliktusait tükrözi vissza, a borz Prillaszári és Móg kapcsolatának változására reagál. Olyan állatot kerestem, amihez nem társítunk valamilyen jellemző tulajdonságot, például egy róka, őz vagy szarvas sokkal erősebb, önállóbb figura. A rókától ravaszságot várunk, az őztől szelídséget, a szarvastól eleganciát, erőt. A borz a kontinentális erdők egyik leggyakoribb lakója, miközben a szépirodalom (legalábbis a hazai szépirodalom) mellőzött figurája. Ráadásul egy kölyök borz elfér egy zsebben, és a hiedelemmel ellentétben egyáltalán nem büdös.
MÓRA: A körkubikok vezéregyénisége (és egyik vezetője) Ében Hatos, akinek menthetetlenül összefonódik a sorsa Prillaszárival és Móggal. Miért éppen ő, az idegen országból érkezett, egzotikus szépségű „fekete démon” testesíti meg a demokratikus gondolkodást a zsarnoki monarchiára épülő fantasykörnyezetben?
M. N.: A pitykések büszke műgyűjtők, óriási gonddal díszítik a kastélyaikat, kifinomult ízléssel válogatják az ékszereiket és ruháikat. Túlburjánzó világukkal ellentétben a körkubikok szépségideálja egyszerű. Ők is megszállottjai a szépnek, de inkább a természetes formák kedvelői. Ezzel megbotránkoztatják a pitykéseket, akik műveletlenek tartják a szomszédaikat. Hiába fontos mindkét nép számára a szépség, mégsem találják meg a közös hangot.
A körkubikok megalkotásánál elsősorban a kontrasztra törekedtem, és az is fontos volt, hogy miközben az olvasó valószínűleg könnyen tud azonosulni az ő világnézetükkel, a regényben szereplő népek számára ijesztőek és visszataszítóak legyenek. Igazából csak az teszi őket egzotikussá, hogy nem a saját, hanem Mirinária népeinek szemén keresztül látjuk őket.
MÓRA: A pórnép két központi figurája Sanyi, a vívódó palotaőr és Rézi néni, az erdő mélyén élő öregasszony, akit sokan boszorkánynak hisznek. Hogyan árnyalja ez a két mellékszereplő a pórokról kialakult képet?
M. N.: Számomra a pórok megalkotása volt a legnehezebb és legizgalmasabb is egyben, mert bonyolult a kapcsolatrendszerük, és sokféle szerepkörben jelennek meg. Sanyi jelentéktelen mellékszereplőből küzdötte fel magát igazi hőssé, és ahogy az ő karaktere fejlődött, úgy bontakozott ki az én szemem előtt is ezeknek a kisembereknek a sorsa, küzdelme, felemelkedése vagy éppen bukása. Ahogy írtam a regényt, a pór szereplők locsogtak, remegtek, vagy éppen belekacarásztak a történetbe.
Rézi néni kapocs, aki természetismeretével, tapasztalataival, józan gondolkodásával Prillaszári tanítójává tud válni. Prillaszári számára fontos lecke, hogy képes legyen megalázkodni, és pitykekirálykisasszonyként egy pór asszony bölcsességét elfogadni.
Sanyi is kapocs, de ő kevésbé türelmes és elfogadó, mint Rézi néni. Sanyi a pitykések-pórok-prémesek egymás ellen elkövetett, legszörnyűbb tetteit éli meg a saját bőrén, és száll szembe velük egy katona módján.
MÓRA: Ne menjünk el szó nélkül a Rettegett Prémgyilok mellett sem. A fontosabb szereplők közül egyedül neki van beszélő neve, és nem is akármilyen. Mit árulhatunk el erről a hátborzongató figuráról?
M. N.: Egy igazságtalan és erőszakos rendszer törvényszerűen kitermel olyan alakokat, akik az önkényt haszonért szolgálják, és egyáltalán nincsenek erkölcsi gátlásaik. A Rettegett Prémgyilok egyszerre teljesítője a legrémesebb parancsoknak, de közben a saját pecsenyéjét is sütögeti, akár a királynővel szemben. Próbálja megőrizni egy előkelő és finom úr látszatát, de ettől talán még visszataszítóbb, mintha olyan vad kinézete lenne, mint egy prémesnek. Egyébként nemcsak neki van beszélő neve, hanem a szolgájának, Nyekkennek is.
Kapcsolódó cikk: http://artnews.hu/2018/04/16/egymasra-utalt-ellensegek-interju-majoros-noraval-pityke-es-prem-cimu-uj-regenyerol-1-resz/
Borító: Papp Beatrix