10 éves a Bélaműhely: Szépen játsszál mer’ elveszem!

Fotókiállítás megnyitó: 2017. október 19. 19.00 óra – Jurányi Ház Kávézó, Suterene
Koncert: 2017. november 21. 20:00 – Trafó Kortárs Művészetek Háza

Idén ünnepli 10. születésnapját a saját készítésű, különleges hangszereiről és hangjátékairól ismert zenekar, a Bélaműhely Sound Art. Az évforduló alkalmából november 21-én az együttes 10 éves jubileumi koncertet ad a Trafóban, ahol a vendég a Soharóza kórus lesz. A koncerthez kapcsolódóan október 19-én egy interaktív fotókiállítás nyílik a Jurányi Ház kávézójában, a fotók a zenekar elmúlt 10 évének meghatározó eseményeiről készültek. A kiállításmegnyitón a Bélaműhely is fellép, és bemutatja két vadonatúj hangszerét amelyek a Trafós koncerten is szerepelnek majd.

Fotó forrása: Trafó Kortárs Művészetek Háza

Hangkeltő eszközeink és előadásaink gerince, hogy tudatosan használjuk az öntudatlant, a véletlent, és a belőlük adódó játéklehetőséget, játékosságot.”

A Bélaműhely Sound Art 2007 óta foglalkozik hangkeltő eszközök építésével, és kísérletezik hangszeres játékok fejlesztésével, kutatva az emberek hangokhoz, zenéhez és hangkeltéshez való viszonyát. Az elmúlt néhány évben több, a maga nemében egyedülálló hangszert fejlesztettek ki Terebessy Tóbiással és a Medence Csoporttal közösen.

Hangszereik többek között ipari hulladékok, kimustrált használati tárgyak, hordók, csövek, bicikli és számítógép alkatrészek újrahasznosításával készülnek. A zenekar az improvizatív, ösztönös zenélést olyan különleges fantázianevű hangkeltő eszközökkel valósítja meg, mint a biciklidob, hangburgerek, gettomarimbula, fakutya, papírkutatya, óriáscajon, gigantocypris, billentyűzetshaker, proteintabla, technoteknő vagy éppen biciklikormánytilinkó.

A Jurányi Ház kávézójában október 19-én induló fotókiállításon a zenekar legfontosabb eseményei, egyedülálló hangszerei, koncertjei jelennek meg a több fotóművész fényképein. A megnyitón egy különleges digitális installáció is helyet kap, melyet a zenekar egy korábban használt hangszeréből – az óriás hangburgerből – készített a kreatív programozókból álló Binaura tervezőcsapat. A 100 cm-es átméréjű tartályfenékbe helyezett monitoron videókon és digitális fotókon is láthatóak lesznek a zenekar legfontosabb emlékei. Az eseményen a zenakar is fellép, és egy rövid előadás keretében mutatja be két legújabb hangszerét, a hordonkát és a rugólábat. A november 30-ig tartó kiállítást Tillmann József filozófus, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője nyitja meg.

A november 21-i szülinapi koncert a Trafóban a Bélaműhely elmúlt 10 évének munkáit foglalja össze, és legnépszerűbb hangszereik – többek között a biciklidob – és legújabb hangkeltő eszközeik is megszólalnak.  Az előadáson elhangzanak majd a 2013-as CSÁCSÚCSÍCSÓ album számai és néhány új dal is, vendégként pedig fellép a Trafó közönsége által már jól ismert Soharóza kísérleti kórus. A 2008-ban alakult, nem hivatásos zenészekből álló kórus egyik ismérve a játékszabályokon alapuló improvizáció és az egyedi repertoár. Szerzeményeik kiindulópontja a felszabadultságon alapuló énektechnika és a kimeríthetetlen alkotókészség.

A 10 éves születésnapi koncert fontos állomás a zenekar történetében, amely most egy nagyobb szünet után tér vissza a Trafó előadótermében, ahol 2015-ben szintén a Soharóza kórussal együtt adták elő nagysikerű interaktív előadásukat, a Karmesterjátékot.

ALKOTÓK ÉS KÖZREMŰKÖDŐK
Zenészek: Iszlai Renáta, Varga Merse, Horváth Richárd, Szász Dániel, Szegő Dávid,
Kertész Endre, Láng Dániel, Krolikowski Dávid, Molnár Bence, Kopcsik Márton, Rimóczi István
Hangmérnök: Bognár Zsolt
Fényterv: Dézsi Kata
Vendég: Soharóza

A fotókiállításon a következő fotósok munkái láthatóak:
Lázár Todoroff, Both Mátyás, Csermák Zsuzska, epos, Fedor Ilka,

További információ:

Weblap: http://belamuhely.com/

Facebook oldal: https://www.facebook.com/belamuhely/

Fotókiállítás Facebook esemény: ITT

Koncert Facebook esemény: ITT

Forrás: Trafó Kortárs Művészetek Háza