Szeptember 21-én tartjuk a magyar dráma napját, a magyarországi és határon kívüli magyar drámairodalom ünnepét. 1883. szeptember 21-én került először színpadra Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeménye, Paulay Ede rendezésében, a Nemzeti Színházban. 1984 óta erre az eseményre emlékezve ünnepeljük ilyenkor a magyar dráma napját.
Molnár Ferenc – Fotó forrása: Átrium
Idén az Átriumban egy olyan kiváló író művével emlékezünk meg erről a napról, akinek munkássága nem igazán tartozott a magyar irodalom hivatalosan méltatott fősodrába, elismertsége nemzetközi szinten sokáig sokkal nagyobb volt, mint hazánkban. Molnár Ferenc színpadi műveit már életében sokat játszották külföldi színpadokon is, a magasművészet képviselői legalábbis ellentmondásosan ítélték meg munkásságát számos párt és újság viszont legszívesebben eltüntette volna a közönség által oly szeretett írót a színpadokról. A nyugati színpadi műveken szocializálódott, és az angol, francia darabok stílusát követő szerzőt két alkalommal is száműzték a hivatalos színpadokról: 1939 és 1945 között (noha ez idő alatt több bemutatót tartottak alternatív, nem hivatalosan működő színházakban, az OMIKE Művészakcióinak keretei között, mindenfajta sajtóvisszhang nélkül), majd a kommunista kultúrpolitika bélyegzi ártalmasnak műveit. „Az ötvenes évek elejének Molnár megítélésére jellemző az a hozzáállás, ami az 1950-ben a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség kétnapos, a magyar dráma és színház helyzetének áttekintését feladatul tűző konferenciáján figyelhető meg: Molnárt az előadók szinte mindegyike a magyar színpad egyik leküzdendő ellenségeként aposztrofálta. Az itt felszólaló Horvai István szerint Molnár és epigonjai »kommersz-szemetét«, amely »szívós harcban tartotta magát a magánszínházaknál […] végérvényesen csak az államosítással tudtuk kiszorítani színpadjainkról«” – eleveníti fel a korszak megítélését Kárpáti Tünde Molnár magyarországi fogadtatástörténetéről szóló cikke. 1949 és 1955 között egyetlen Molnár-bemutatót sem tartottak Magyarországon. Halála kapcsán is csupán néhány írás jelent meg, azok is a kommunista kultúrpolitika ideológiai alapállását képviselték. „Salamon László a kolozsvári Utunk című folyóiratban majd két hónapos késéssel reagált Molnár halálára. Cikke nagyon erős támadás. Molnárt »íróiparos«-nak nevezte, aki »irodalmi kereskedővé züllött«, s aki »nemcsak a saját tehetségét árulta el, elárulta a magyar dolgozókat, a dolgozók hazáját is, amikor a ‘pénz ördögének’ szolgálójává züllött. Magyar viszonylatban benne testesül meg az áruló írástudók minden jellegzetessége« – írta. Hubay Miklósnak az Irodalmi Újságba írt nekrológja szintén minden érdemet megtagadott Molnártól” – idézi fel Kárpáti.
Molnár Ferenc, 1925 – Fotó forrása: Átrium
Bár a hivatalos fórumok még a hetvenes években is erősen kritizálták Molnár polgári attitűdjét, a színpadokról ezután többé nem lehetett leradírozni drámáit. Darabjai időtállóak, száz évvel ezelőtt írt mondatai érvényesek, nem csoda, hogy rangos és népszerű színházi előadások készülnek belőlük hazánkban és külföldön egyaránt. Halála után 65 évvel mi vele ünnepeljük a magyar dráma napját. Egyik számára is legkedvesebb színpadi művét, az Egy, kettő, három című egyfelvonásos vígjátékot kétszer is előadjuk ezen a napon, a színészbravúrt igénylő főszerepet, Norrison bankárt Alföldi Róbert játssza, az előadás rendezője Znamenák István. A két előadás előtt, alatt és után pedig, kuriózumként, régi, többnyire elfeledett magyar drámák példányait lapozgathatják az érdeklődők a kávézóban. Várunk mindenkit!
Molnár Ferenc, 1941
https://atrium.hu/eloadasok/egy-ketto-harom