Gingalló – első bábkoncertélmény óvodásoknak és szüleiknek

A Budapest Bábszínház 2016/2017-es évadának negyedik bemutatója, a Szalóki Ági dalaira épült meséből készülő Gingalló igazi családi előadás, amelyre óvodáskortól várják a nézőket.

Fotó: Éder Vera

A Budapest Bábszínház 2016/2017-es évadának eddigi bemutatói az alsó tagozatosoknak, a kiskamaszoknak, illetve a 16 éven felülieknek készültek. A következő premierrel az óvodáskortól ajánlott, családi előadások repertoárja bővül. A színház fennállása óta jelentős hangsúlyt fektet arra, hogy a legfiatalabb nézők, akik közül a legtöbben itt szerzik meg első színházi élményüket, kizárólag minőségi alapanyaggal találkozzanak. A Gingalló bábkoncertnél sincs ez másképp.

A Szalóki Ági lemezeire épülő előadás ötlete a színház azonos korosztálynak szóló két sikerprodukcióját, a Boribon és Annipannit, illetve a Nyúl Pétert is rendező Ellinger Edinától származik, aki így indokolta választását: „A Budapest Bábszínház közönségének igénye van arra, hogy kifejezetten kisgyermekeknek szóló, zenés, interaktív, koncert jellegű előadás legyen a repertoárunkon. A Gingallóval a színház ezt az igényt szándékozik kielégíteni. Úgy gondoltam, hogy egy olyan előadóművésszel lenne jó együtt dolgozni, aki tapasztalt ezen a területen, és a zenéje minőséget képvisel. Szalóki Ági gyereklemezeit sokat hallgatták a gyerekeim, és azt vettem észre, hogy én is szívesen hallgatom ezeket a dalokat, akkor is, ha gyerekek nélkül vagyok. Ági nem feltétlenül populáris énekesnő, de akárhányszor jártam a koncertjein, mindig a hatása alá kerültem a zenei világának a gyerekekkel együtt. Egyértelműen ő jutott eszembe, amikor ezen az új előadáson kezdtem el gondolkodni, és a megkeresésünket nagy örömmel fogadta.” A klasszikus és kortárs gyerekversekre született dalok köré a színház dramaturgja, több bábdarab és gyerekkönyv szerzője, Gimesi Dóra írt mesét.

Fotó: Éder Vera

A Gingalló különleges kaland, amelyben különleges társat kapunk a népszerű énekesnő személyében, aki az előadásban a történet címszereplőjét játssza. „Áginak jelentős színpadi tapasztalata van, hiszen több száz koncerten van túl. Ismeri azt az energiát, amivel végig kell húzni egy előadást. Ösztönösen jól hangsúlyoz, és szólal meg a színpadon. Ami a legfontosabb a közös munkánkban, hogy ezt a színpadi ösztönösséget tudatosságra fordítsuk, ami a színészi jelenlétet illeti. A Budapest Bábszínház társulata nagyon profin és türelmesen, dupla szereposztásban végzi a munkáját, és segíti Ágit. Ági pedig nagyon alázatosan viszonyul a mi sok időt igénylő műfajunkhoz. A próbák jó hangulatban és kölcsönös tiszteletben telnek” – avat be Edina a munka nehézségeibe.

Az előadás látványvilága szintén nagyon különleges, a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Intézmény tanulóinak rajzaiból készült. A választást a rendező így indokolta: „Olyan vizuális világot kerestem Ági dalaihoz, amely naiv tisztaságot hordoz magában. Így jutottam el a gyerekrajzokhoz. Amikor Ágival megosztottam ezt az ötletemet, ő javasolta az Igazgyöngy Alapítványt, és hívta fel a figyelmemet a munkájukra. Az a csodálatos számomra az L. Ritók Nóráék által vezetett művészeti képzésben, hogy Magyarország legszegényebb, legkilátástalanabb részein élő gyerekeknek ad hitet és önbizalmat a művészi önkifejezés lehetőségén keresztül. A kis alkotóművészek munkáival öröm volt együtt dolgozni, végignézni a sok-sok rajzot, válogatni közülük.” A rajzokból Michac Gábor tervező által született koherens látványvilág és jöttek létre a bábok, az animációt Wunder Judit és Takács Anikó készítette.

Arról, hogy milyen tehetséggel és kreativitással bírnak a gyerekek, más előadások nézői is meggyőződhetnek: a fővárosban először a Budapest Bábszínház Koós Iván Galériájában nyílik kiállítás az igazgyöngyös gyerekek munkáiból. „Reménykedem benne, hogy akik végignézik a munkáikat átérzik azt, ami engem is megfogott bennük,és ha tehetik támogatják az Alapítvány munkáját. A szórólapunkra is azért került rá az Igazgyöngy ismertetője, hogy a felnőtt nézők tisztában legyenek azzal, hogy az előadás vizualitása nem csupán a gyerekek fantáziáját közvetíti, hanem egy azon túlmutató lehetőséget. Az Igazgyöngy Alapítvány az esélyteremtésről szól, és számomra fontos, hogy a Gingalló előadással a Budapest Bábszínház odaálljon a mélyszegénységben élő gyerekek ügye mellé” – fogalmaz a rendező. A tárlatot február 11-én, 14 órakor nyitja meg Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Fotó: Éder Vera

GINGALLÓ
ZENE-BÁB-JÁTÉK
3 éven felülieknek

Író: GIMESI Dóra
Dramaturg: DOBÁK Lívia
Látványtervező: MICHAC Gábor
Animáció: WUNDER Judit és TAKÁCS Anikó
Koreográfus: SIPOS Vera
Asszisztens: CSONKA Margit
Rendező: ELLINGER Edina

Versek, dalszövegek: CSOÓRI Sándor, ERDŐS Virág, JÓZSEF Attila, NEMES NAGY Ágnes, SZABÓ T. Anna, TAMKÓ SIRATÓ Károly, WEÖRES Sándor

Zeneszerzők: SZALÓKI Ági, LAMM Dávid, FENYVESI Márton, KOVÁCS Zoltán, DÉS András

Szereplők:
Gingalló: SZALÓKI Ági m. v.
Cipity Lőrinc: SZOLÁR Tibor / TATAI Zsolt
Anyamadár, Macskaárus, Víziló: JUHÁSZ Ibolya / KOVÁCS Katalin
Tukánok, Pista bácsi, Elefánt: ÁCS Norbert / TESZÁREK Csaba
Páva, Marcsa néni, Orrszarvúlány: KOVÁCS Judit / PÁJER Alma Virág e. h.
Baglyok, Ica néni, Krokodil: BÁNKY Eszter / RUSZ Judit
Pufi, Lolo bácsi, Orrszarvúfiú: BARNA Zsombor e. h. / PETHŐ Gergő

Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Van, aki színésznő, van, aki tanító néni, és van, aki autóversenyző. Van, aki utazni szeretne, van, aki repülni, és van, aki rajzolni. Gingalló egy olyan lány, aki az útját keresi. A réten és a felhők között, városban és falun, a sivatagban és a tenger mélyén. Ahol jár, ott nem marad ugyanolyan a világ, és ő maga is mindig változik egy kicsit. Vajon az út végén megtalálja, amit keres? Erre az útra Szalóki Ági csatlakozik a Budapest Bábszínház művészeihez, hogy legkedvesebb dalait együtt egy mesébe szőjük, és azokat sok-sok bábbal, látványos elemmel keltsük életre.

Budapest Bábszínház, Színházterem

Bemutató: 2017. február 11.

Cipity Lőrinc figuráját Horkay Lili rajzolta.

Az előadás látványvilágához felhasznált rajzokat a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói készítették.

A Budapest Bábszínház nagyon büszke arra, hogy a Gingalló előadás vizuális világa az Igazgyöngy Alapítvány kis alkotóművészeinek munkáiból született meg. Akik a rajzokat készítették: Ajtai József, Antal Orsolya, Balogh Noémi, Bozár Annamária, Buti Blanka, Czirják Sára, Gajdács_Zita, Kiss Bence, Kiss Enikő, Kiss Zsófia, Krucsó Zsófia, Lakatos Mónika, Lesi Gréta, Miklósi Anna, Nagy Boglárka, Poka Krisztián, Radics Donatella, Rostás Natália, Sachetto Viktória, Sámi Ádám, Szabó Barnabás, Szabó Dániel, Szémán Anna, Tóth Tamás.

Szeretnénk, ha megismernék önök is az alapítványt és fő célkitűzéseit!

Illusztráció – Fotó: Éder Vera

Az Igazgyöngy Alapítvány

Az Igazgyöngy Alapítvány úgy indult, mint egy művészeti iskolát fenntartó civil szervezet. Aztán mégis más lett. Itt, ahol a tanulólétszám 70 %-a hátrányos helyzetű, mélyszegénységben, általában szegregátumokban él, zömében roma gyerek, muszáj tenni valamit. Valamit, ami túlmutat az oktatáson. Így kezdődött a munkánk. Azzal a felismeréssel, hogy ezeknek a gyerekeknek az integrációja, esélyteremtése sosem fog megoldódni az iskola falain belül.

Mert náluk a születéstől, vagy talán még előbb meghatározódik minden. Mert itt, ebben a társadalmi rétegben minden nagyon korán eldől. És a következő lépések sosem előre visznek. Ide egy sokkal inkább kiterjesztett, átgondoltabb és szisztematikusabb tevékenység szükséges.

Alapítványunk 1999 óta működik a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikében, Berettyóújfalu környékén. Egyik feladatunk a tehetséggondozás, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, roma gyerekekre. Ezt egy alapfokú művészeti iskola fenntartásával végezzük. Hat telephelyre, 600 gyerek jár hozzánk, tanítványaink 70%-a hátrányos helyzetű, közülük kb. 300 fő mélyszegénységben él. Köszönhetően a gyermekközpontú vizuális nevelésünknek, tanítványaink évente 500-nál is több díjat nyernek hazai és nemzetközi gyermek képzőművészeti versenyeken.

Az oktatás mellett, alapítványunk esélyteremtő munkát is végez. Komplex programunkban az oktatás-családgondozás, közösségfejlesztés és intézményi együttműködés hármas pillére a meghatározó. Mára az oktatás és az esélyteremtés teljes egységgé fonódott össze munkánkban, ami mérhetően pozitív változásokat mutat a mélyszegénységben élő családok életében.                                                                  

L.Ritók Nóra
szakmai vezető

További információk: www.igazgyongy-alapitvany.hu

http://nyomorszeleblog.hvg.hu/

Amennyiben támogatni szeretnék munkájukat, a következő módon tehetik meg: Igazgyöngy Alapítvány, 11738046-20048343 (OTP)