Egy legendás amerikai komponista, Christian Wolff zongoratriója élén, egy magyar kötődésű francia világsztár, Jean-Efflam Bavouzet és Baráti Kristóf zongora–hegedű kamaraestje, újromantikus magyar szerzők a Budafoki Dohnányi Zenekar koncertjén, Tihanyi László kettős opera-ősbemutatója a Müpában. Az október 7. és 23. között megrendezendő, 25. alkalommal életre hívott CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál jóvoltából ismét birtokba veszi Budapestet a kortárs előadóművészet legjava.
Október 10-én a BMC-ben egy legendás amerikai komponista, Christian Wolff zongoristaként lép a budapesti közönség elé. Az amerikai experimentális zene meghatározó zeneszerzője munkásságának hatása John Cage-éhez vagy Steve Reichéhez hasonlítható. A 82 éves mester előadóművészként ritkán lép fel, most triója élén hallható, és a koncerten elhangzó darabok között – világpremierként – egy Kurtág György tiszteletére írt kompozíció is szerepel.

Christian Wolff (forrás: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál)
Október 10. és 13. között a Várkert Bazár ad otthont annak a szemlének, amely évről évre a közelmúlt kiemelkedő magyar zeneszerzői teljesítményeit mutatja be. A számottevő múltra visszatekintő, Durkó Zsolt által alapított Mini Fesztivál életre hívója szándékához híven a legfiatalabbak, azaz a Kodály-ösztöndíjasok, valamint egy-egy kiválasztott külföldi nemzet – idén a lengyelek – munkáit mutatja be.
Jól ismerheti a budapesti publikum az október 11-én a BMC-ben fellépő Nik Bärtsch’s Mobile Extended névadóját. A svájci zeneszerző és zongorista 2015-ben rögzített stúdióalbumán akusztikus felállású együtteséhez vonóskvintett is csatlakozott. Az 1997-es alapítású Mobile zenei világa a jazzből, a funkból, a kortárs, a minimalista, a rituális és szakrális zenéből táplálkozik, szemléletében erősen kötődik a tradicionális japán kultúrához. Bärtsch repetitív muzsikája közel áll Ligeti György komplexebb zenei textúráihoz, nem véletlen, hogy legújabb projektjét is Ligeti 1968-as, csembalóra írt Continuum című darabja ösztönözte.

Nik Bärtsch’s Mobile Extended – Fotó: Christian Senti and Ronin Rhythm Productions (forrás: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál)
Október 13-án a Zeneakadémián napjaink egyik legjelentősebb és legfoglalkoztatottabb francia zongoristája, Jean-Efflam Bavouzet ad kamaraestet a Liszt- és Kossuth-díjas Baráti Kristóf hegedűművésszel. A páros 2015-ben lépett először színpadra, a CAFe Budapest fesztiválon a modern magyar zene lesz a közös nevező. Bavouzet-t nemcsak korunk egyik legjelentősebb Ravel- és Debussy-előadójának tartják, de Bartók-interpretációit is méltatják, és a Solti György által felfedezett zongorista személyében Kurtág György műveinek egyik legavatottabb tolmácsolóját is üdvözölhetjük.
Október 16-án a Zeneakadémián a minimálzene legjelentősebb élő képviselőjének 80. születésnapját ünnepli az Amadinda Ütőegyüttes, a Kelemen Kvartett, valamint a magyar komolyzene más élvonalbeli művészei. Az amerikai Steve Reich a kortárs komolyzene valóságos ikonja, fél évszázados életműve a modern zene csúcsteljesítménye. A New York-i városi zajokat zenekari partitúrába integráló, egyedi kísérletnek tekinthető City Life című darabot a hazai közönség most hallhatja első ízben. A koncert másik újdonsága Reich Radio Rewrite című kompozíciója lesz, mely két Radiohead-dal nyomán született.
Október 17-én a BMC-ben a több mint két évtizede működő Quatuor Habanera lép fel, akik Eötvös, Steve Reich, Zappa, Bartók, Philip Glass és Ligeti műveit játsszák, utóbbitól többek között a Hungarian Rock című, eredetileg csembalóra született darab átiratát. A legkülönbözőbb stílusirányzatok felé nyitott kamaraformáció a kortárs zenét ugyanazzal az elkötelezettséggel képviseli, mint az improvizáción alapuló muzsikát vagy épp a világzenét. Az együttes tagjai a Párizsi Konzervatóriumban végeztek, és igen korán rangos kamarazenei versenyeken arattak fényes sikereket.

Quatuor Habanera (forrás: CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál)
A Hollerung Gábor vezette Budafoki Dohnányi Zenekar évek óta úttörő szerepet vállal a kortárs magyar darabok megismertetésében. Október 18-i, Kortárs romantikusok című koncertjük azt a jelenséget járja körbe, hogy a 20. századi modern zene legtöbb irányzata nyíltan szembefordult a romantika esztétikájával, ugyanakkor ezzel párhuzamosan vissza is hódította magának a régebbi korok zenéjét, de az utolsó nagy korstílus, a romantika csak a legutóbbi évtizedekben került a zeneszerzői érdeklődés homlokterébe. A forradalmi pátoszt, a nosztalgiát és transzcendens virtuozitást három kiemelkedő kortárs magyar alkotás, Dubrovay László, Orbán György és Gyöngyösi Levente művei segítségével mutatja be a zenekar.
A Budapest Sound Collective Elemek című koncertsorozatának emlékezetes bemutatkozó eseménye a hang és tér kapcsolatát járta körül. A második rész október 19-én a BMC-ben a hangszín birodalmába kalauzolja a hallgatót. Az erős képzőművészeti párhuzamok segítségével a koncertet hallgató ember ráébred, hogy a zenei hang színének elképesztően gazdag skálája és világa van, és a koncert végére megtanul színnel hallani.
Rendkívüli hangszerpárosítás fémjelez egy varázslatosnak ígérkező koncertet a Vigadóban. Az Euridiké álma című, október 19-i esten a mágikus, mitikus, éteri hangzásokra képes hárfa két jeles művésze, a Fischer Annie-ösztöndíjas Razvaljajeva Anasztázia és Zuzanna Elster a hangszer duóirodalmának különlegességeit mutatja be. A műsoron többek között ősbemutatóként felcsendülő magyar és lengyel kompozíciók lesznek.
Október 21-én a Müpa Fesztivál Színháza két, a hagyományos operaműfaj kategóriáival nehezen jellemezhető hangszeres színházi (stage music) mű ősbemutatójának ad otthont. Az alkotások a magyar zenei élet egyik legaktívabb és legkeresettebb résztvevője, Tihanyi László tollát dicsérik. A Fehér rózsa cselekménye egy családi drámát körvonalaz, a színészek napló- illetve levélrészleteket mondanak el, ezekből alakul ki a történet. A Vörös izzás című darabra nagy hatással volt a japán kultúra, a hagyomány és a modernitás sajátos, a mindennapi életet is átható szimbiózisa.
További információ:
http://www.cafebudapestfest.hu/
Facebook: https://www.facebook.com/CAFeBudapestOfficial
Programsoroló
- október 10., 19.30
Christian Wolff Trio
Budapest Music Center – Koncertterem
A trió tagjai: Christian Wolff – zongora, Michael Riessler – klarinét, Robyn Schulkowsky – ütőhangszerek
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79407
- október 10., 19.30
Mini Fesztivál • 4.1
Várkert Bazár – Rendezvényterem
Közreműködik: Meláth Andrea [3] – ének, Lajkó István [1], Fülei Balázs [2], Szabó Ferenc János [3] – zongora, Pólus László [1] – cselló, Kruppa Bálint Kvartett [4, 6]
A vonósnégyes tagjai: Kruppa Bálint [5], Osztrosits Éva – hegedű, Kurgyis András [5] – brácsa, Fejérvári János [5] – cselló
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79628
- október 11., 19.30
Mini Fesztivál • 4.2
Várkert Bazár – Rendezvényterem
Közreműködik: Gábor Géza [3] – ének, Banda Ádám [4], Tuska Zoltán [7], Somogyi Péter [10]– hegedű, Dragony Tímea [1], Kéry János [2], Bozay Melinda [3], Kiss Péter [5], Borbély László [6], Pető Marcell [8], Lajkó István [10] – zongora, Rohmann Ditta [10] – cselló, Szűcs Péter [5] – klarinét, Seleljó Erzsébet [5] – szaxofon, Bakó Levente [1] – trombita, Varga Zoltán [9] – kürt, Lajhó Gyula – ütő [5]
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79630
- október 11., 19.30
Nik Bärtsch’s Mobile Extended
Budapest Music Center – Koncertterem
Az együttes tagjai: Nik Bärtsch – zongora, Sha – basszusklarinét, Nicolas Stocker – ütőhangszerek, Kaspar Rast – dobok
Közreműködik: Etienne Abelin, Ola Sendecki – hegedű, David Schnee – brácsa, Solme Hong, Ambrosius Huber – cselló, Adrian Hammer – bőgő
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79409
- október 12., 19.30
Mini Fesztivál • 4.3
Várkert Bazár – Rendezvényterem
Közreműködik: Sáfár Orsolya [2], Mondok Yvette [4], Dani Dávid [4], Philipp György [4], Varga Donát [4], Mikecz Kornél [4] – ének, Szuromi Borbála [1] – hegedű, Vámos Marcell [6], Onczay Zoltán [6] – cselló, Dienes Gábor [7] – oboa, Razvaljajeva Anasztázia [4] – hárfa, Emszt András [1], Nagy Míra [2], Körmendi Klára [5] – zongora, Somogyi Vonósnégyes [3, 7], Ewald Rézfúvós Együttes (művészeti vezető: Bakó Levente) [8]
A vonósnégyes tagjai: Somogyi Péter, Lendvai György – hegedű, Tóth Balázs – brácsa, Pólus László – cselló
A rézfúvós együttes tagjai: Bakó Levente, Tarkó Tamás – trombita, Kovalcsik András – kürt, Magyar Péter – harsona, Peresztegi Attila – tuba
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79631
- október 13., 19.30
Mini Fesztivál • 4.4
Várkert Bazár – Rendezvényterem
Közreműködik: Gradsach Zoltán [2] – ének, Osztrosits Éva [1], Kisfaludy Márta [2] – hegedű, Bársony Péter [1, 4] – brácsa, Ittzés Gergely [1, 3] – fuvola, Varga Gábor [4] – klarinét, Ivanyickaja Irina [2], Gulyás Márta [4], Holics László [5] – zongora, az MZT kamaraegyüttese [7, 8]
Vezényel: Sugár Miklós [7, 8]
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79638
- október 13., 19.30
Baráti Kristóf (hegedű) és Jean-Efflam Bavouzet (zongora) koncertje
Zeneakadémia – Nagyterem
http://cafebudapestfest.hu/program?id=76794
- október 16., 19.30
Steve Reich 80
Zeneakadémia – Nagyterem
Közreműködik: Balog József, Mali Emese – zongora, Amadinda Ütőegyüttes, Kelemen Kvartett, UMZE Kamaraegyüttes
Az Amadinda Ütőegyüttes tagjai: Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél, Bojtos Károly
A Kelemen Kvartett tagjai: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin – hegedű, Homoki Gábor – brácsa, Fenyő László – cselló
Vezényel: Rácz Zoltán
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79408
- október 17., 19.30
Quatuor Habanera
Budapest Music Center – Koncertterem
A kvartett tagjai: Christian Wirth – szopránszaxofon, Sylvain Malezieux – altszaxofon, Fabrizio Mancuso – tenorszaxofon, Gilles Tressos – baritonszaxofon
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79386
- október 18., 19.30
Kortárs romantikusok
Hollerung Gábor és a Budafoki Dohnányi Zenekar
Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Közreműködik: Pasztircsák Polina – szoprán, Gábor Géza – basszus, Balázs János – zongora, Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna), a Nemzeti Énekkar férfikara (karigazgató: Somos Csaba)
http://cafebudapestfest.hu/program?id=78845
- október 19., 19.30
Euridiké álma – Zuzanna Elster és Razvaljajeva Anasztázia hárfakoncertje
Pesti Vigadó
http://cafebudapestfest.hu/program?id=80410
- október 19., 19.30
Elemek Vol. 2 – Szín
A Budapest Sound Collective koncertje
Budapest Music Center – Koncertterem
Közreműködik: Budapest Sound Collective (művészeti vezető: Dubóczky Gergely), Kiss Beatrix, Amadinda Ütőegyüttes, Pawel Zalejski – hegedű, Schlanger Tamás, Dukay Barnabás – ütőhangszerek
Az Amadinda Ütőegyettes tagjai: Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél, Bojtos Károly
Látvány: Antal Csaba
Vezényel: Dubóczky Gergely
http://cafebudapestfest.hu/program?id=80553
- október 21., 19.00
Tihanyi László: Fehér rózsa / Vörös izzás – bemutató
Müpa – Fesztivál Színház
Tihanyi László: Fehér rózsa
Előadják: Máté Gábor, Fullajtár Andrea – próza, Meláth Andrea, Cser Krisztián – ének, Budapest Táncszínház
Közreműködik: Rohmann Ditta, Kántor Balázs – cselló, Fejérvári Zsolt – nagybőgő, Szűcs Péter – klarinét
Koreográfia: Földi Béla
Vezényel: Tihanyi László
Tihanyi László: Vörös izzás
Előadják: Fullajtár Andrea – próza, Á la cARTe Kamarakórus (karigazgató: Philipp György)
Közreműködik: Fazekas György – brácsa, Rohmann Ditta – cselló, Ittzés Gergely – fuvola, Szűcs Péter, Pálfi Csaba – klarinét, Eckhardt Gábor – zongora
Rendező: Máté Gábor
Vezényel: Tihanyi László
http://cafebudapestfest.hu/program?id=79420