Szerző: Stuhl Ágnes
Március 3-án mutatta be a Lengyel Intézet és a Manna Kulturális Egyesület támogatásával a Terminál Workhouse társulata Slavomir Mrožek Emigránsok című darabját a Stúdió K Színházban. Mucsi Zoltán első magyarországi rendezésében egy 70-es években írt, népszerű lengyel drámát állított színpadra. Az Emigránsok nem csak a magától értetődő okokból fontos és aktuális.
Terminál Workhouse, Emigránsok – Fotó: Kállai-Tóth Anett (forrás: Manna Kulturális Egyesület)
„Nem az a lényeg, hogy honnan mész el, hanem, hogy hová érkezel meg.” – hangzik el az Emigránsokban. Egy darab, aminek a szereplőit nem ismerjük, sem a nevüket, sem hogy honnan jöttek, sem azt, hogy pontosan hol vannak jelenleg és azt pedig végképp nem tudjuk, hogy hová tartanak. Élik egyik napjukat a másik után és mi éppen szilveszter napján kapcsolódunk be a történetükbe, már ha van nekik olyan.
Terminál Workhouse, Emigránsok – Fotó: Kállai-Tóth Anett (forrás: Manna Kulturális Egyesület)
Nyitójelenetként haloványan pislákoló fényben ülő férfit látunk, aki maga előtt tart egy könyvet, körülötte jegyzetek, írógép, fajsúlyos könyvek és még fajsúlyosabb porték a falon. Beckett, Nietzsche, Schopenhauer kiszólásai is többek között referenciát adnak a későbbi eseményekre. Egy másik férfi csörtet be a koszos, elhanyagolt helységbe. A romos, csövekkel hálózott pincét a két férfi egy-egy felségterülete osztja ketté. A karakterek lelkivilágának is egyfajta kivetüléseként is értelmezhető a díszlet kaotikussága, amit a konfliktust kiváltó esemény is alátámaszt. Felütésként a becsörtető férfi, akit akár XX-nek is nevezhetnénk, kiprovokálja a békésen olvasó férfitól, AA-tól, hogy elmesélhesse kalandját a pályaudvaron, ahol is megivott néhány pofa sört és későbbiekben magáévá tett egy nőt. Valami nem stimmel a sztorival. Példának okáért, hogy a csövekkel tarkított szoba vélhetőleg nem a szeretett, meleg otthona, ahova megérkezik a lyukas zoknijában és a bokalengető nadrágjában. Itt furcsán beszélnek, rossz az idő és valamiért nincsenek legyek. „Pedig emékszek, hogy otthon még mennyi légy van!” A hallgató társa hosszasan elemzi a hallottakat és kimerítő monológjában alapos részletességgel leírja, hogy mi is történt valójában: „Kilométerekről látszik rólad, ki vagy. Neked jogod van mászkálgatnod, nekik viszont joguk van megbámulni téged. És észrevenni a külföldi pofádat (…) nem vagy más, mint egy baktérium egy egészséges szervezetben.” Kíméletlenül rideg és könyörtelen leírása tűpontos képet fest a másik férfiról, mintha egy könyvből olvasta volna. A könyv címe mondjuk lehetne Emigránsok és játszódhatna mindez egy fütéscsövekkel átszőtt, kis dohos pincében is. Az önmagába harapó kígyó olyan komplex dramaturgiai szálat alakít ki, mely mindinkább aláhúzza azt a tényt, hogy bárhol, bármikor és bárki érezheti a kívülállás, az otthontalanság és tehetetlenség fájdalmas fogalmait. A két szereplő között feszülő húr pattanásig feszül és a feszültség test és elme, ráció és emóció között szinte már elviselhetetlenné válik. Olyan, mintha két személyiség versenyezne egymással az anyaméhben, amit az ablaktalan, csövekkel behálózott szoba még inkább alátámaszt és azért harcolnának, hogy a megszületendő gyermek milyen is legyen pontosan, mit képviseljen. A konfliktus ott oldódik fel igazán, hogy az amúgy is gyerekesen viselkedő, emóciót képviselő XX széttépi a plüsskutyájában elrejtett féltve őrzött pénzét, valamint AA a számára fontos tanulmányait, amit a társáról készített, majd örökérvényűen megállapítja, hogy mindenki rabja valakinek vagy valaminek: „Rablelkű dolgok rabja”.
Terminál Workhouse, Emigránsok – Fotó: Kállai-Tóth Anett (forrás: Manna Kulturális Egyesület)
Kiváló választásnak bizonyult a Studió K színpada a darabhoz, hiszen a díszlet azt az érzést kelti, mintha bekukucskálnánk a két emigráns mindennapjaiba, akik akár most is ott vannak a színházban, mintha az otthonunk lenne, mintha nem lenne díszlet, sem színház, csak az élet. A frissen alakult Terminál Workhouse társulat fiatal színészei alakítják a kétszereplős darab emigránsait. Molnár Gusztáv, aki szánni való, szánalmat keltő karakterének és Géczi Zoltán szinte fájdalmasan őszinte figurájának az összecsapása egy elképesztően erőteljes jellemfejlődésben csúcsosodik ki.
Terminál Workhouse, Emigránsok – Fotó: Kállai-Tóth Anett (forrás: Manna Kulturális Egyesület)
Mert ilyen ez a darab: nem szimplán megszólítja azokat, akik elhagyják az otthonaikat a szebb élet reményében, kiszól azoknak is, akiket elűznek otthonról, vagy másképpen mondva gazdasági bevándorló kontra menekült. Azonban több is ennél: azokhoz is intéz bőséges gondolatot, akik folyton csak várnak valamire és semmit nem kezdenek azzal, amijük van. De, hogy is mondja Beckett?! „Mindig a próba. Mindig a bukás. Sebaj. Kezdd újra. Bukj újra. Bukj jobban.”