Szerző: Marity Mira
Vérpezsdítő, felkavaró, indulatokat generáló Haramiák került a Pesti Színház színpadára, egy olyan impulzív adaptációban, mely kihagyhatatlanná teszi az előadást. A rendezést az a sziporkázóan tehetséges Kovács D. Dániel jegyzi, aki Junior Prima Díjas, és nem mellesleg a méltán híres underground, Szputnyik néven ismert színházi műhely oszlopos tagja. Habitusához nagyon is illik Schiller, a német romantika, a viharos Sturm und Drang mozgalom fenegyereke, aki 21 évesen írta lázadó és lázító drámáját a Moor fivérekről. A mű a maga korában hatalmas megbotránkozást váltott ki, és nyugodtan nevezhetjük a XIX. század Dühöngő ifjúságának és/vagy III. Richárdjának.
Friedrich Schiller, Haramiák, Pesti Színház – Fotó: Dömölky Dániel
A darab jó választás, aktualitását korunkban is aligha lehet tagadni. Divat az intrika, a gyalázkodás, a mások eltiprása és a könyöklés általi előrejutás, a jellemtelenség, irigység és gonoszság. Mindezt székhez szegező intenzitással kapjuk meg már a nyitóképnél. A minimalista, szürke betonfalakból álló díszlet, a nihilista zene, az elidegenítő effektek, tompa homályba szúrt erős fények mind-mind megerősítik bennünk: ez a darab a ma emberének szól. Minket pásztáz a fényszóró, beavatás van, nem lehetséges kívülállónak maradni, és nem is akarunk. „Hányok ettől a kiherélt századtól!” – hangzik el az egyik fivér, Karl Moor szájából. Király Dániel szájából olyan meggyőző, visszafojtott indulattól szétfeszülő monológ hangzik el, amely mellett Hamlet híres kesergése eltörpül. A nagyon éles, véresen aktuális társadalomkritika megalapozza a néző komor kedvét is. Ezt feloldandó lép színre lép Karl barátja, Spiegelberg, akit a sziporkázóan tehetséges Hajduk Károly alakít – aki bizony lejátssza Királyt a színpadról. Hajduk mesterien formálja a karaktert. Az ő önmagából kiforduló, cinkosból és barátból riválissá és ellenséggé váló parabolája a néző szeme láttára rajzolódik ki, színről színre. A harmadik főszereplő, Franz Moor mindeközben otthon a szülői házban áskálódik, III. Richárdot megszégyenítő módon. És ha mindeddig Shakespeare Richárdját vagy Macbethjét tartottuk színházi élményanyagunk archetipizált gonoszának, akkor bizony gyökeresen megváltozik a véleményünk, amikor Orosz Ákos a képünkbe fröcsögi a gyűlöletmonológját. A szereppel való teljes azonosulás iskolapéldáját látjuk. Utáljuk, csodáljuk, megvetjük és sajnáljuk Franzot, elsősorban azért, mert az őt játszó színész szuggesztív és (adottságainál fogva is!) autentikus alakítása hihetetlenül erős és ambivalens érzelmeket korbácsol fel bennünk.
Friedrich Schiller, Haramiák, Pesti Színház – Fotó: Dömölky Dániel
A darab minden színére általánosan jellemző ez a szinte hipnotizáló impulzivitás. Nagyon sokat tesz hozzá a kiváló érzékkel választott és frappánsan eltalált zenei anyag. Pont a megfelelő időben csendül fel Johnny Cash God’s Gonna Cut You Down-ja, de olyan színpadképpel, amitől percekig kiráz minket a hideg. A másik erős dramaturgiai eszköz a koreográfia. A lassított szcénák, a slow motion technikával eljátszott mozgások, az állóképek kellő ritmikát biztosítanak a jeleneteknek, és teljessé teszik a zsánereket és a cselekedeteiket. A formabontó megoldások szép lassan filmszerűvé teszik az egész előadást, amely kimondottan jót tesz egy ilyen klasszikusnak. A dráma díszletei, jelmezei és kellékei nagyszerű összhangban állnak azzal a törekvéssel, hogy a darabot éppen csak annyira szükséges modernizálni, hogy az behelyezhető legyen bármilyen évszázadba és társadalmi közegbe. Az egyszerű vonalú, elegánsan gyönyörű kosztümök, a hideg színek, feketék-fehérek, acélkékek és szürkék kellő atmoszférát teremtenek a dráma befogadásához.
Friedrich Schiller, Haramiák, Pesti Színház – Fotó: Dömölky Dániel
A Pesti Színház adaptációja a Haramiákról nem más, mint egy modernizált és agresszív moralitás játék. Zavarba ejtő tanmese testvéri intrikáról, tévutakról és kallódásról, a gyűlöletben talajt vesztett emberállat tehetetlen vergődéséről. Kovács D. Dániel rendezése egy mesterien kreatív, ám tudatosan és szépen megkomponált alkotás, amely fikarcnyi feloldozást sem kínál – katarzist viszont annál többet. Mindenki felismerheti benne elfojtott sérelmeit, eltitkolt vágyait, romboló és uralkodásra vágyó ösztöneit. A Vígszínház alkotói műhelye nagyon jól teszi, hogy fiatal tehetségekkel, művészi vérfrissítéssel kísérletezik, ezzel mindig újat, váratlant, vitakeltőt és felejthetetlent nyújtva közönségének. Mindez jellemzi a Haramiákat is, amit hogyha megnézünk, nagyon sokáig nem tudunk (fel)szabadulni a hatása alól. És hát mi más lenne a jó színház célja és értelme, ha nem ez…
Friedrich Schiller: Haramiák – Pesti Színház – Bemutató: 2015. december 19.