Szerző: Csikós Erzsébet
Szép számú közönség előtt mutatta be második lemezét a Rájátszás formáció Szegeden, a Belvárosi Moziban november 11-én. A Rájátszás egy rock és underground zenészekből, költőkből és írókból álló formáció, amelynek lényege, hogy a kortárs írók, költők szöveget írnak már meglévő dalokra, a zenészek pedig új köntösbe bújtatják a költők verseit, mindkét részről időnként egy kicsit átgyúrva, átkomponálva, és ezzel új értelmet adva nekik.
A Rájátszás először 2011-ben mutatkozott be műsorként a Margó Irodalmi Fesztiválon a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az akkor összehozott zenészekből és költőkből mára valódi összetartó, már-már szimbiotikusan létező csapat formálódott, ahol a közös alkotás, zenélés és a kortárs irodalom szeretete vált a legfontosabbá, valamint az, hogy a ma irodalmát minél több emberhez elvigyék és népszerűsítsék, amelyben az egymásra és a közönségre való hatás hoz létre egyedülálló élményt. A Szegedre eljött Rájátszás tagjai: Egyedi Péter, Grecsó Krisztián, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián, Jancsovics Máté.
A szegedi lemezbemutató koncerten elhangzottak az első Rájátszás lemezről már jól ismert dalok is, de az új album dalait is ismerheti a műfajt kedvelő közönség, hiszen az elmúlt két év termését már régóta játsszák a csapat tagjai a koncerteken szerte az országban. A dalok közötti átkötéseket a zenészek és kortárs költők spontán és humoros egymással való csipkelődései, Grecsó Krisztián szegedi egyetemi éveire való visszaemlékezései és fiatalkori anekdotái színesítették, megmelengetve a közönség szívét. Beck Zoltán sajnos nem tudott jelen lenni az előadáson egyéb kötelezettségei miatt, de zenésztársai élcelődései képzeletünkben odahozták jelenlétét a mozi vetítőtermébe.
A szegedi közönség hosszú percekig tartó vastapssal jutalmazta az előadókat, akiket kétszer csalogatott vissza a színpadra. A két ráadás szám után a zenészek kimentek a teremből, a szegedi közönség azonban még mindig nem akart mozdulni, és a kiürült színpad előtt még percekig hangosan kántáló tapssal hívta vissza a csapatot. Bár újabb ráadás nem következett, mégis hálásak voltak a közönség szeretetéért és a költők, zenészek is tapssal jutalmazták szerető közönségüket. A koncert után a mozi aulájában dedikálásra és egy kis beszélgetésre is lehetősége volt az érdeklődőknek.
A vidéki közönség láthatóan ki van éhezve a minőségi kultúrára, hiszen ma nem könnyű Budapesttől távol értelmiséginek lenni. Azt hiszem, mindenki nevében mondhatom, akik ott voltak a szegedi moziban szerdán, hogy ez a Rájátszás koncert nagyon sokat adott nekünk. Hallgatván a dalszövegeket és a számokon belül is egyre dinamikusabb, erőteljesebb előadásmódot, az embernek fények gyúltak lelkében és elméjében. Ráláthattunk a magyar valóságra, és arra, hogyan élünk most és valójában hogyan kellene élnünk a létezés minden szintjén. Igen, lett fény. Mert akik ott voltak szerdán, azok már megvilágosodtak és megvan az igényük arra, hogy a félretolt problémák és féligazságok helyett őszinte és tiszta valóságot teremtsenek maguk körül. A Rájátszás tagjai ezt a szellemiséget hozták el nekünk. A mának óriási szüksége van az ilyen ’kimondásokra’, hogy lelkünk mélyére lássunk és felfedjük valódi énünket, hogy az előadás helyszínén, mint valami szent forrásból megtisztulva és táplálkozva menjünk tovább utunkon vagy válasszunk egy elkanyarodó, ismeretlen utat, amelynek a végén önmagunkra lelhetünk, és úgy éljünk, ahogy számunkra a legjobb. A mondanivaló mindenkor erre buzdít. A vidéki értelmiségiek szomjaznak a kultúrára, ami a fővárosban szinte bármikor – hétköznapokon is – elérhető, ezzel szemben vidéken egy ilyen esemény szinte ünnep számba megy (főleg a kisebb településeken), oly ritka az ilyen jellegű előadás. Úgy hiszem, a vidék még több ilyet elbírna, nem csak csepegtetve, hanem töményebb formában is. Kedves Rájátszás, várjuk az ismétlést, a folytatást, mert nagyon kell ez a fény nekünk!
A „Legyen fény és lett” idézet Háy János Kicsinagy Isten című verséből származik.
Rájátszás: Szívemhez szorítom, Magvető Kiadó, 2015
