Szerző: Lanczinger Mátyás
Harold úr mélyen hisz a tradícióban és a minőségben. Büszke rá, hogy a várost, ahol él, az ő üzlete látja el míves, kézzel készített bútorokkal évtizedek óta. Egészen addig, amíg az Ikea nevű sorozatgyártó monstrum pont az ő boltja mellé nem óhajt telepedni, legyőzhetetlen konkurenciát szolgáltatva. Harold úr elfojt és vicsorogva tűr, amíg csendben csődbe nem jut, felesége sűrű káromkodások közepette jobb létre nem szenderül, tőle messze élő fia pedig a rögzítőjére érkező apai üzeneteket egyszavas válaszokra sem méltatja. Harold úr egyedül marad, vénségére mindent elveszít. Amit egy élet munkájával addig szerzett, szertehull, tradíció ide, évtizedek oda, kisöprik, mint a faforgácsot. Eldönti hát, hogy stílusosan elköszön a világtól, lángra lobbantva a bolttal együtt saját magát – de a sors és annak minden fintora közbeszól: bekapcsol a tűzvédelmi rendszer, hősünk pedig ott áll… lehűtve. Ha már a végzet ennyire nem engedte a felesége után, eldönti, hogy elégtételt vesz: elrabolja az Ikea igazgatóját, Ingvar Kampradot, aki őt idáig juttatta. Útja során egy 16 éves lány is a segítségére lesz és kiderül az is, hogy Kamprad elrablása sem megoldás minden bajra, még akkor sem, ha rengeteg pukkanós fóliával szerelkezik fel az ember (sőt).
Akármennyire teper is Hollywood, a jelenkori skandináv filmgyártásnak a nyomába sem érhet, hitelesség és karcosság terén. Mindig erre jövök rá, akárhányszor megnézek egy skandináv filmet, legyen az dráma vagy vígjáték. Vagy nem ritkán mind a kettő egyszerre. Mint esetünkben is, a Jön Harold! tele van helyzetkomikummal, miközben nüansznyi közlésekben rengeteg apró, de nagyon is életszerű és komoly drámai téma jelenik meg a szemünk előtt: öregség és magány, szeretteink elvesztése, ill. elhagyása, szerepcsere a családon belül, amikor a gyerek kényszerül szülővé válni, be nem teljesült álmok, amiért a gyerekünket (és az érte való kényszerű felelősségvállalást) okoljuk, illetve amikor a túsz elkezd kötődni a túszejtőhöz, pusztán azért, mert a saját életében már semmi izgalom sincs. Akár több filmre elegendő anyag, mesterkéltség és szirup nélkül. A végén pedig a konklúzió: a legjobb, ha megtanulunk két pofával nevetni a saját nyomorunkon. Ehhez viszont úgy tűnik, nem árt botladozva végigtaposni néhány taposatlan ösvényt, amolyan tisztítótűz gyanánt, a tradíciókat simán felülírva. Mindezt szikár, de pontos színészi játékkal, szűkszavú párbeszédekkel, helyenként western-re utaló zenei aláfestéssel, emberi, melegszívű gesztusokkal ábrázolva, pl. amikor az (elvileg) esküdt ellenségek kénytelen-kelletlen egymást ölelik, a megfagyást elkerülendő. A nézőtér pedig együtt kuncog a helyzeten a kamaszlánnyal, Ebbával.
Mindehhez a környezetet ismét a Corvintető biztosította (ingyen popcornnal, az első pár sorban pedig igazi moziszékekkel). Júniushoz képest csípte a vádlimat a cidri, de ez még passzolt is egy ilyen hófödte filmhez. Van egy különleges hangulata ennek a szabadtéri mozizásnak, néha felpillant az ember és ott virít az égen a hold, kellemes az egész. Azt gondolom (csatlakozva a korábbi Rooftop-cikkhez), hogy továbbra is minden rendben.
Jön Harold! (Her er Harold) színes, feliratos, norvég vígjáték, 2014 – Mától a hazai mozikban (Forgalmazó: Mozinet)