Ez a történet gyermekkorom első problémamegoldó története. Iskolás koromban egy évig Debrecenben éltem a nagynénémmel és a nagybátyámmal. Velünk lakott a nagymamám is. Ismered azt az érzést, amikor már megszoktad otthon a helyedet, és hirtelen egy másik családnál, másik otthonban találod magadat, ahol teljesen mások a szokások, amik neked furcsák? Én megismertem.
Illusztráció – Forrás: Fortepan
Bár sok szeretetben volt részem, a nagynéném nagyon „jól” akart nevelni, ezért szigorú volt velem. Nagymamám egyéb okok miatt még szigorúbban viselkedett. „Hogy állsz, hogy ülsz, miért pont oda ültél, húzd ki magad.” Nem vehettem fel azt, amit én akartam, hanem csak azt, amit rám adtak. Néha úgy éreztem magam, mint egy idegen ruhába bújtatott idegen gyermek.
Egy biztos, náluk nagyon jó tanuló lettem. A tanulás elsődleges szempont lett. Nagynéném mindent megtett annak érdekében, hogy a bizonyítványom remek legyen. Itt nem volt visszabeszélés, sőt a véleményemet sem mondhattam el. Fegyelmet tanultam. A szüleimnek írt leveleimet ellenőrizték, nehogy elszomorítsam őket. Így minden levelem csupa napfény és boldogság lett.
Én irigykedve néztem az utcán szaladgáló, nevetgélő gyerekeket. Volt egy számomra megfelelőnek ítélt „barátnőm”, csak vele beszélgethettem. A nekem szimpatikus emberekkel, gyerekekkel nem beszélgethettem, nem játszhattam.
Ettem, amit kaptam, tettem, amit mondtak egészen a szalámis esetig. Éppen uzsonnáztunk, én a zsíros kenyeremet ettem, amikor nagymamám valamiért bement az éléskamrába, ahová nekem tilos volt belépni. Megjegyzem, nem is akartam, mert ugye a „nem torkoskodunk” a nevelés egyik fő szempontja volt náluk. Kicsit olyan volt nekem ez a környezet, mintha a múlt századba csöppentem volna.
Akkor is csak azért mentem utána, mert valamit mondani szerettem volna a nagymamámnak, és megláttam az éléskamrában a rúdra akasztott téliszalámit. – „Nagymama” – mondtam – „kérek egy szelet téliszalámit.” – „Azt nem kaphatsz, az nem neked van” – mondta nagymamám.
Nem értettem, hogy miért nem kaphatok, én csak egy szeletet szerettem volna enni, már attól is nagyon boldog lettem volna. Másnap megint próbálkoztam, de megint nem kaptam. Ne kérdezd miért, én sem tudtam.
Ekkor itt elszakadt nálam az a bizonyos cérna. Ott van, és nem adnak. Ilyet a szüleim velem és a bátyámmal sohasem tettek volna. Szerettem volna elmondani a szüleimnek, de tudtam, hogy nem nem engednék, ezért „haditervet” dolgoztam ki. Titokban szereztem levélpapírt, borítékot, és megírtam a szüleimnek az esetet. Igen, de egy lépést sem tehettem nélkülük, és még bélyeget is kellett szereznem. Végül megoldottam ezt is, már csak be kellett dobnom a levelet úgy, hogy ne vegyék észre.
Sikerült!
Két napra rá váratlanul megérkeztek a szüleim. Nagy veszekedés tört ki. A nagynéném és a nagymamám csúnya árulónak nevezett, azért, amit a hátuk mögött tettem. A szüleim megvédtek, és még aznap hazavittek. Ha hiszed, ha nem, otthon már nem esett jól az a szalámis kenyér. Keserű lett az íze, hiszen én nem veszekedést szerettem volna, hanem csak egy szelet téliszalámit.
Ma már tudom, hogy milyen mély családi ellentét állt az eset mögött, melyet a tudtomon kívül tovább erősítettem.
Következő történetem, az első „szabad” évekről fog szólni, amikor bekerültem a gimnáziumba.