Szerző: Tóth Judit Nikoletta
A pünkösdi hétvégén a budapesti Zöld Macska Diákpince adott otthont a Hands Up Nauru! színházi alkotóműhely több napos fesztiváljának immár második alkalommal. A négy évvel ezelőtt alakult Társulat alapját a budapesti Weöres Sándor Gimnázium volt diákjai alkotják, akik a már korábban bemutatott műveik mellett premieres előadásokkal is készültek. Az egyik ilyen darab a programban az egyik legismertebb kortárs írónk, Závada Pál 1997-ben kiadott Jadviga párnája című naplóregénye alapján színpadra átdolgozott változata volt, amely a „Legvégül meg a hörgés…” címet kapta az alkotóktól.
Azt, hogy a színjátszás keretein belül és keresztül, a színházi munka minden egyes elemét megismerjék és végeredményként színvonalas darabot valósítsanak meg, mindig is alapvető volt a Hands Up Nauru! Társulat életében. De ezzel a feldolgozással most ezen is túlmutattak. A szerző által eredetileg napló formájában megírt, hét évtizednyi történelmet és történetet átölelő, három szereplő nézőpontján és érzelemvilágán keresztül is szemléltetett családi történetet ugyanis teljes forgató- és szövegkönyvvé majd színházi produkcióvá rakták össze az alkotó-szereplők. Munkájuk hatására sem a mondanivaló, sem a cselekmény, és még a több szemszögű megközelítés sem változott, „csak” egy másik dimenzióban, a színházi keretei között is egyszerre értelmezhető és értelmezhetetlen lett Osztatní András családjának a története.
Az eredeti műben a főszereplő az esküvője napjától kezdi írni azokat a bejegyzéseket, amelyhez később felesége Jadviga, és fia is hozzáír, és amelynek eredményeként három különböző szemszögből épül fel a cselekmény. A színpadi változatban maga a fiú, Miso, anyja temetésének napján kezdi el felolvasni és értelmezni apja megmaradt sorait, ezáltal próbálja megismerni és megérteni felmenői, így saját létezésének is rejtélyes történetét.
A színpadi változatot drámai hangulatúvá varázsoló többszörös szereplőcserék, időbeni ugrások, fény- és hanghatások, és a kántálás szerű énekek mellett a rendező élt a hirtelen mozgás vagy mozdulatlanság eszközeivel is. Így a „mellék”szereplők viszonya a címszereplőhöz, miszerint „Ti csak a rögeszméitek rabjai vagytok, aminek a neve az én nevem, Jadviga”, olyan hatást tudott kelteni, ami a színdarab szabott ideje alatt is visszaadta a napló sokszor oldalakon, módszeresen, át- és kidolgozott hangulatát. Egy több száz oldalas regényt színpadra átdolgozni komoly dramaturgiai feladat sok buktatóval, de itt eltalálták a különböző technikák alkalmazásának arányát a készítők, így nem volt hiányérzete a nézőnek még akkor sem, ha ismerte az eredeti művet.
Az adott történelmi háttér, a politikai berendezkedés és a nemzetiségi létből fakadó kérdések és problémák hiteles megjelenítése mellett tökéletesen kirajzolódtak azok az egyéni sorsok, amelyeket a közösségi háttér mellett a jellemük, leginkább hazugságaik, az eltorzult énképük és vélt vagy valós sérelmeik határoztak meg. Az örökös bizonytalanság nem csak a másikban – de sokszor önmagukban is – beteljesületlenné tette az emberi kapcsolatok alakulását minden téren. Nem csak a családtagok, a barátok, de a szerelmesek vonatkozásában is örök dilemma maradt ugyanis a: „Mást érez vagy pont ugyanazt érzi mint én?” és a „Magához enged, de nem magába.” problematikája. A testiséget sem tabuként kezelő színpadi feldolgozásban (is) sorra egyéni szintű bukások sorozatával szembesül a néző, de úgy, hogy rá van bízva, kinek mennyi felelősséget tulajdonít ebben a bukásban. De a regény alapján kiemelt – és két egy órás felvonásba belefért – szereplői monológok és párbeszédek alapján is kirajzolódik, hogy mik lehettek volna a személyes boldogságuk kialakulásának vagy megtartásának lehetséges eszközei. Azonban ebben az esetben sem sikerült az, hogy ne a párnájukat – szimbolizálva vele sérelmeiket, büszkeségüket, félelmeiket vagy éppen makacs ragaszkodásukat -, hanem hús-vér, hozzájuk őszintén forduló társaikat ölelgessék egy életen át.
A képzelőerőnknek biztosan jó szolgálatot tesz, ha előbb olvasunk el egy regényt, mint ahogy látjuk az abból készült adaptációt. Ez a feldolgozás viszont engem személy szerint rávett arra, hogy sok-sok év után újra kezembe vegyem Jadviga párnáját, amely hozzáállástól függően, nem meglepő vagy éppen megdöbbentő módon, többet tudott tulajdonosáról, mint a sok éve mellette, és mégsem vele élő férje maga.
Rendezte: Nagy L. Tamás
Játsszák: Barna Lilla, Boros Adrienn, Bredán Máté, Fülöp Noémi, Nagy L. Tamás, Owaimer Adrián, Öskü Bálint, Töreki Dávid
Hands Up Nauru!: https://www.facebook.com/handsupnauru/info?tab=overview