Február 25-én, szerdán este került sor a Hókirálynő című darab premierjére a Budapest Bábszínházban. Andersen meséjét ezúttal Jevgenyij Svarc feldolgozásában és Romhányi József fordításában, Fige Attila rendezésében állította színpadra a teátrum.
Hókirálynő – Budapest Bábszínház – Fotó: Éder Vera (forrás: Budapest Bábszínház)
Hans Christian Andersen 1844-ben publikálta a Hókirálynőt. Andersen a mítoszok és legendák, regék és mondák világából merítve alkotta meg meséit, ezekből választotta ki a karaktereket és alkotta meg műveinek főhőseit.
Jevgenyij Svarc színdarabjai és bábjátékai világszerte méltán híresek és népszerűek. A szerző mindig más szemszögből közelíti meg a történeteket mint amit megszoktunk, vagy várnánk. Műveinek sajátossága, hogy olyan módosításokat eszközöl, illetve gyakran olyan újításokat vezet be – legyen itt szó akár egy új karakter megalkotásáról -, amiknek hála saját korának eseményeit, a kor társadalmi és politikai helyzetét próbálja bemutatni. Mindettől függetlenül ne gondoljuk azt, hogy itt pusztán csak erről van szó. Mesterien csupaszítja le a történeteket és fosztja meg azokat a felesleges sallangoktól, és bár gyakran elveszi a nézőtől annak az élménynek az örömét, hogy maguk fedezhessék fel a rejtett mondanivalót, Jevgenyij Svarc inkább kiteszi, sőt egyenesen kitárja elénk és nyilvánvalóvá teszi azt, hogy miről is van szó, mi itt a lényeg. A tanulság attól még tanulság és az pedig nem maradhat el. A Hókirálynőt 1939-ben adaptálta színpadra.
A Hókirálynő történetét – ki így, ki úgy, de valamilyen formában szinte mindenki ismeri. Ebben a feldolgozásban Kay-t és Gerdát Nagyapa együtt neveli, és bár nem vérszerinti testvérek, Nagyapa sajátjaként szereti a kisfiút. Kay és Gerda nem csak a legjobb barátok, hanem lelki társak is. A kisfiú szemébe belefúródik egy, a Hókirálynő tükréből származó szilánk, ami miatt megfeledkezik arról, hogy ki is ő valójában. A messzi Északra megy hát a Hókirálynővel és annak palotájában él. Igazi természete még nem tűnt el teljesen, néha fel-felbukkan valódi énje. Gerda persze nem adja fel, nem hagyja annyiban, és barátja után indul. A darab legnagyobb részét ennek megfelelően Gerda kalandos útja teszi ki, aki nem csak egy királlyal és annak két gyermekével, de később rablókkal is találkozik, majd fogságba esik, ám a kislány a végsőkig kitart, hogy megmentse Kayt. Az úton nem csak ellenségekre, hanem barátokra is lel. A történet happy end-del zárul és minden jó, ha a vége jó.
Hókirálynő – Budapest Bábszínház – Fotó: Éder Vera (forrás: Budapest Bábszínház)
Kicsik és nagyok izgatottan várták a darab kezdetét. A lépcsőket kettesével szedő gyerekeket, a belőlük áradó nyugtalanságot, arcukon a kérdést látni: „vajon mi következik?”, nagy öröm volt nézni. Ez a lelkesedés mindenkire átragadt, mindenütt csak csillogó szemeket véltem felfedezni.
A színházi környezet, az előtérben várakozással és nézelődéssel töltött idő mindenkiből előhozta a kisgyermeket, a szülők arcán a lelkesedés legalább akkora volt, mint a gyerekekén. Csodás dolog a bábszínház, nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem lehet túl korán „elkezdeni” és itt és most megjegyezném, túl későn sem.
A terem szépen lassan megtelt és amikor kihunytak a fények, óhatatlanul is egyre csak a saját lányom arcát fürkésztem, vajon tetszeni fog neki? Miután az első 10 percet szájtátva, meredt tekintettel a színpadot bámulva töltötte, megnyugodhattam, jó helyen vagyunk és sikerül egy olyan első színházi élménnyel gazdagodnia, ami miatt örömmel és még sokszor fogunk visszalátogatni a Bábszínházba.
Hókirálynő – Budapest Bábszínház – Fotó: Éder Vera (forrás: Budapest Bábszínház)
A szereplők meglepőek, mulatságosak, a pozitív hősök nagyon szerethetőek, a gonoszak pedig igazán gonosznak is tűntek. A darab végére mindenkinek meglett a maga kedvence. A bábok igazán különlegesek, a Nagyapa például annyira szeretni valóra sikeredett, hogy szívesen látnám a polcomon játékfiguraként.
A karakterek egyediek, a színészek annyira jól megbújtak a figurák mögött, hogy tényleg az volt az érzésünk, hogy életre keltek a bábok. A darabban nem csak a megszokott egy, hanem több darabból álló bábokkal is találkozhatunk. Kiemelném a Tanácsos figuráját, akinek a feje, a teste, azaz a ruhája és a cipője is „külön mozgott”. Nagy örömömet leltem a cipő figyelésében, bizonyos érzelmeket, például az idegességében való topogást nagyon jól sikerült a speciális bábnak köszönhetően bemutatni.
Ami szintén különösen nagy hangsúlyt kapott a darab során az a megvilágítás, melyet olyan tökéletesen alkalmaztak, hogy új életet adott a történetnek, minden mindig ott volt, ahol annak lennie kellett.
Hókirálynő – Budapest Bábszínház – Fotó: Éder Vera (forrás: Budapest Bábszínház)
A taps mindenütt ugyanazt jelenti, nem csak köszönetet és hálát, de az örömöt és az elégedettséget. Az előadás végén ugyanúgy felhangzottak a „Vissza, vissza!” kiáltások, csak itt gyerekek szájából hallhattuk ezeket és szerintem így nyer igazán új értelmet a siker, a sikeres darab fogalma. Mikor kiértünk az előtérbe, kislányom csak annyit kérdezett: „Nem lesz ma már több bábozás?” Ez az egy mondat pedig többet mond ezer szónál.
Hurta Orsolya
Hans Christian Andersen, Jevgenyij Svarc: Hókirálynő – Budapest Bábszínház
Fordító: Romhányi József
Dramaturg: Gimesi Dóra
Bábok: Michac Gábor
Díszlet: Ondraschek Péter
Zene: Kiss Erzsi
Felvétel, keverés, mastering: Dudás Zsombor, Pápai István
Asszisztens: Bánky Eszter
Rendező: Fige Attila
Szereplők:
Gerda: Spiegl Anna
Kay: Hoffer Károly
Hókirálynő: Pallai Mara
Tanácsnok: Kemény István
Nagyapa, 1. rabló: Beratin Gábor
Klaus, 2. rabló: Szolár Tibor
Király, 3. rabló: Hannus Zoltán
Rablómama: Blasek Gyöngyi
Elza, Rablólány: Mórocz Adrienn
Holló, Rénszarvas: Juhász Ibolya, Kovács Katalin