„Csak fárasszátok ki, ne öljétek meg!”
Idézet a Timbuktu c. filmből
A mauritániai származású Abderrahmane Sissako 2014-es alkotása, a Timbuktu korábbi munkáihoz hasonlóan Afrika társadalmi problémáihoz nyúl. Sajnos (vagy talán nem) de mi un. nyugati nézőként fel sem foghatjuk, hogy mi is történik jelenleg az olyan városokban, mint Timbuktu, de talán egy kicsit közelebb kerülhetünk hozzá a legjobb külföldi film Oscar-díjára is jelölt Timbuktu című film segítségével (vagy talán mégsem?).
Abderrahmane Sissako: Timbuktu/Fotó forrása: Vertigo Média
Habár számos leírásban az olvasható, hogy a filmet az a valós történet ihlette, mikor egy fiatal, össze nem házasodott párt 2012-ben megköveztek Mali északi részén, ennek ellenére ez a momentum háttérbe szorul és előzetes várakozásunkkal ellentétben a hangsúly nem a megtörtént tragédián van. Sissako filmjébe sokkal több ellentétet és feszültséget zsúfolt bele, mint amennyit a vászon, a nézők vagy a kultúránk elbír. Egyrészről feleleveníti a hosszabb időre visszanyúló törzsek közötti ellentéteket, mint például a városon kívüli konfliktusokat, mikor is egy marha a folyóba gázolása közben szétszakítja egy halász hálóját, amire a halász bosszúból lemészárolja, majd a gulyás megöli a halászt, majd a szélsőséges iszlamisták által felállított rögtönzött bíróságon halálra ítélik. A történtek az előzmények fényében válnak súlyossá, mert egy tradicionális nomád család idillikus élete hullik szét pár perc leforgása alatt. A család előzetes harmóniájának bemutatása kezdetben reményt ad a nézőnek azzal szemben, hogy a dzsihádisták miképp tartják terrorban a városlakókat. Minden tiltott a város lakóinak – a zene, a jókedv, a cigarettázás, de még a foci is. A film néhány pontján az figyelhető meg, hogy a több különböző táborra szakadt ellentét közül Sissako nem foglal állást, hanem lebegteti a különböző nézőpontokat. Ez egy olyan távolságtartást eredményez, amelyet a film végégig kizárólag az arc közelik használatával tud részben feloldani. Ebből kifolyólag a megismert karakterekért habár valamennyire izgulunk, a nézőpontok váltogatásának hatására mégis egyfajta közöny, vagy beletörődés lesz úrrá a nézőn. Az ártalmatlan dolgok betiltása (a filmben pl. a dohányzás, focizás és különböző, nem vallási dalok éneklése is tilos) felidézheti a kelet-közép európai nézőkben az ötvenes-hatvanas évek elnyomását, amit Sissako még inkább kihangsúlyoz a hatvanas évek európai modernista filmművészetéből eredő eszközökkel. Ennek példája az a kép, mikor egy csapat gyerek csak úgy focizhat, ha mindössze mímelik a labda jelenlétét, mivel maga a játék tiltott. Hasonlatosan a labda hiányával operál Antonioni is Nagyítás című filmjében. Az ellehetetlenült kommunikáció, ami szintén egy modern filmes kellék, a filmben a nyelvek kaotikusságával (franciául, angolul, arabul és különböző törzsi nyelveken is beszélnek) és a folyton térerő problémákkal küzdő mobiltelefonokkal van jelen. Sissako korábbi filmjeiben (Boldogságra várva, Bamako) is előszeretettel vegyítette a saját életéből is fakadó kelet és nyugat közt feszülő ellentéteket, ugyanakkor komoly társadalmi feszültségekre hívja fel a figyelmet, de mégsem tudja ezeket a nézőhöz közel hozni. Az, hogy ez miért nem sikerül, arra választ a Timbuktu kezdő képsorai adhatnak: hosszú perceken keresztül egy antilopot öt felfegyverzett ember egy terepjáróval üldöz, miközben valaki azt kiabálja, hogy „csak fárasszátok ki, ne öljétek meg!”. Miközben az üldözés itt valójában a szórakozás egy formája és nem az ételszerzés, életben maradás eszköze és a film is inkább csak látványos képeket igyekszik felsorakoztatni, és nem motiválja a nézőt arra, hogy a látottaknál mélyebben elgondolkodjon a felvetődött kérdéseken, mint például azon, hogy a radikális iszlám állam képviselőit miért nem lehet kizökkenteni abból, hogy tetteiket a vallás nem képes legitimmé tenni.
Abderrahmane Sissako: Timbuktu/Fotó forrása: Vertigo Média
A kezdő sorokban felvetődött kérdőjelnek abból a szempontból van létjogosultsága, hogy a film néhány pontján határozottan ráirányítja a néző figyelmét a kép tudatos és olykor hatásvadász konstruáltságára és felhívja a figyelmet a film általános értelemben vett fikciós jellegére is. A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon két díjjal is kitüntetett film az idei Oscaron a legjobb idegen nyelvű film kategóriában indul, ahol ütőképes vetélytársakra akadt. Ilyen a zsidó családi tragédiával szembenéző Ida című lengyel film Paweł Pawlikowskitól, vagy a Pedro Almodóvar által felkarolt Damián Szifrón portugál filmrendező első nagyjátékfilmje, az Eszeveszett mesék, illetve Andrey Zvyagintsev Leviatán című keserédes orosz humorral átitatott filmje. Abderrahmane Sissakonak minden esélye megvan, hogy Oscart nyerjen, csak merjen többet vállalni, mikor nemcsak a fárasztásáért üldözi, hanem le is lövi az áldozatát.
Stuhl Ágnes
Abderrahmane Sissako: Timbuktu – Országos bemutató: 2015. február 12.