Rózsavölgyi Szalon, délután öt óra. Könyvbemutatóra várva harangszó hallatszik a szomszédos templom tornyából. Közben megelevenedik egy történet egy régi bajtársról.
Bereményi Géza – Fotó: Kaunitz Miklós
Nem. Ez még nem a könyv. Ez maga a szerző
„Rozner nagyon jó katonatársam volt. Mindenkire ragadványnevet aggatott a seregben. Mindig sokat olvasott. Ott lapult a zubbonya alatt a könyv, folyton azt bújta.” Meséli őszinte szívvel Höfle Béla egykor volt katonatárs. „Képzelje el, a rohampályát kiválóra futotta! Akkoriban az egy hét szabadságot jelentett!” Eközben fürkészi szemével a méltatottat, aki elfoglalja helyét a pódiumon majd suttogva hozzáteszi: „Még ha a sors más-más helyre vetett is minket, tartjuk a kapcsolatot. Ő egy nagyon jó ember.”
A könyvbemutatón a szerző messziről indít és saját nevének történetébe kezd. Vetróként született olasz apától 1946-ban, amikor – ahogy ő fogalmaz –, a bölcsője mellől hagyta el édesapja. Nevelőapja iránti tiszteletből sokáig Rozner néven ismerték, de amikor kilépett a nyilvánosság elé, anyai nagyapja után ismét nevet változtatott.
E pár érdekesség a szerző életéből nem pusztán tényhalmaz, hanem megelőlegezője egy életrajzi ihletésű könyv bemutatásának. A szerzővel Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője beszélget. A könyvbemutató során világossá válik, hogy az írás és az elbeszélhetőség nehézségeivel küzdő, a regényben Dobrovics Péter néven író főhős, tulajdonképpen, nem más, mint maga a szerző, Bereményi Géza.
farsangi-mulatsaga-magyar-mezogazdasagi-muzeum-vajdahunyadvar-2014-marcius-1-foto-batar-bea
A könyv
Tizenöt év telt el azóta, hogy Bereményi utoljára regényt írt. Most újra visszatért e műfajhoz, hogy feltárja Vadnai Bébi történetét, amelyet viszonylag rövid idő – egy év – alatt írt meg, hagyományos módon, ahogy mindig is írni szokott, golyóstollal, melynek használata – kézírásának külalakja alapján – megerősíti saját magát is abban, hogy a papírra vetett, jól formált, kerekded betűk, kőbevésett gondolatokat jelentenek. A regényben hasonlóan hangsúlyos vonás az írás milyensége, továbbá Dobrovics íráshoz való viszonya és Vadnai Bébi személyes történetének megírása.
Vadnai Bébi az egykor ünnepelt és misztikus szépség nem kitalált figura. A hetvenes években élt egy idős hölgy, aki elmesélte Bereményi Gézának az életét, őróla mintázta Bébi alakját. Negyven év elteltével az eltemetett történet újra megelevenedik. A regény egyik korszakában – a második világháború idején – kibontakozik egy gyűlöletszerelem története és ezzel párhuzamosan elkezdődik a hetvenes években egy kutatás, amely az író, Dobrovics és barátja, Doxa arcvonásainak hasonlóságából ered és elvezet egy titkokkal körülvett világba. A regény története e ponton is hasonlóságot mutat a szerző életével, hiszen Bereményi is elkezdett kutakodni egy Vetró nevű ismerősének kiléte után, akiről végül kiderült, a testvére.
Bereményi Géza részletek felolvasásával idézi fel a korabeli Budapest hangulatát és teszi mindinkább kíváncsivá közönségét. Darvas Ferenc zongoraművész pianínón repíti el a hallgatót a megidézett helyszín hol színes, hol tragikusan fekete-fehér forgatagába. Az Eldorádó című film felcsendülő témája – a Teleki téri piac sajátos nyomorúságával egyetemben – sejtetni véli, hogy a regényben is a filmhez hasonlóan, a rideg valóság személyes élménye lappang.
Bereményi Géza, Szegő János – fotó: Kaunitz Miklós
Az olvasó
Ferenciek tere. Este fél nyolc. Gondolatfoszlányok egy könyvbemutatóról hazafelé tartva. A dedikálás betűi szépek, vaskosak és kerekdedek. Kinyílik a könyv és megelevenedik egy történet egy régi bajtársról…
„Dobrovics végeláthatatlan esőben tartott hazafelé végeláthatatlan utcán.”…
Kovacsik Ágnes
Fotó: Kaunitz Miklós
Bereményi Géza, Vadnai Bébi. A kötet a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg.