Adventi programok Óbudán

Koncertekkel, gyerekműsorokkal és kézműves foglalkozásokkal várják az érdeklődőket december 1. és 23. között az adventi hétvégéken Óbudán.

Az óbudai Fő téren december 1-jén a Kaláka együttes, Malek Andrea és Korpás Éva, Bognár Szilvia és zenekara, valamint a Magma Tűzszínház szórakoztatja a közönséget. Másnap az Óbudai Népzenei Iskola műsora, Mikulásváró finn manódalok tanítása és a Bolyki Brothers koncertje szerepel a programban, de Joulupukki, az igazi finn Mikulás is ellátogat a rendezvényre – közölte az Óbudai Kulturális Központ az MTI-vel.

December 8-án az Eszter-lánc mesezenekar, Gryllus Vilmos és a Napra együttes ad koncertet, 9-én mások mellett Herczku Ágnes és zenekara lép színpadra. A harmadik adventi hétvége szombatján a Misztrál együttes műsorát élvezheti a közönség, emellett kihirdetik a karácsonyfa-díszítő verseny és a Te rajzolsz, én varrok rajzpályázat eredményeit. December 16-án egyebek mellett közös adventi éneklés, majd Ferenczi György és a Rackajam koncertje színesíti a programokat.

December 22-én Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell interaktív mesés játéka, a Romengó és a Sebő együttes koncertje, 23-án a Buda Folk Band és a Kaláka együttes koncertje várja a családokat.

A program résztvevői az első hétvégén adventi koszorút készíthetnek, a második hétvégén a gyertyamártogatással, a harmadik alkalommal a kovácsolással ismerkedhetnek meg, illetve december 22-én és 23-án karácsonyi mézeseket süthetnek és díszíthetnek.

A látogatókat hétköznaponként is számos program várja, így óvodások, iskolások és idősebbek előadásai, betlehemes játékok és ingyenes korcsolyapálya.

Forrás: MTI