Szerző: Lanczinger Mátyás
Úgy tudom, a Jackie Brown-t szokás Tarantino legérettebb filmjének tekinteni. Számomra ez volt az első filmje, amit annak idején moziban is láttam, viszont kifejezetten csalódásként éltem meg, ugyanis csak nyomokban találtam meg benne a Ponyvaregény csípőből idézhető mondatait, humorát, agymenését. Inkább olyan volt, mint egy Ponyvaregény-re emlékeztető, de annál halványabb, lassabb és végső soron unalmasabb film. Mindennek már jó pár éve és azóta sokkal több Tarantino-mozit is kaptunk már, mégis változatlanul azt gondolom, bármennyire is remekmű-közeli és egyedi hangú szinte minden filmje, bármennyire is csiszolódik a stílusa, mégis a Ponyvaregény-ben hangzanak el a legemlékezetesebb mondatok mindmáig, így ez kerül nálam mindig az első helyre. De ezzel a véleménnyel talán nem is vagyok egyedül.
Fotó forrása: Pannonia Entertainment
Végső soron ez volt az a film, amely 1994-ben Tarantino nevét örökre feltette a filmvilág térképére, Cannes-ban díjat nyert, Bruce Willis és John Travolta karrierjét újraindította, sőt, új sztárokat is kitermelt (pl. Samuel L. Jackson), önálló védjegy és márka lett. Kultstátuszba került, egy örökbecsű soundtrack-kel, beköpéseit pedig egyre-másra idézgetjük a mai napig (elég, ha csak elhangzik: „Hogy mi?”). Mi több, anno elindított egy hullámot is Hollywoodban: beindult a vicces dumás gengszterfilmek dömpingje, szinte mindenki egy kicsit (vagy nagyon) őt utánozta, a filmek véresebbek lettek, a pisztolyok sokkal hangosabban dördültek. Tarantino első filmje, a Kutyaszorítóban még szűkebb körben volt csak ismert, de hangulatában már megágyazott későbbi „nagy testvérének”. Ráadásul a Ponyvaregény immár széles körben vált kedvenccé egy olyan, linearitást felrúgó narratívával, mely ma már szinte fel se tűnik, de ’94-ben még sokan nem értették, hogyan lehet még életben Vincent Vega, ha egy korábbi jelenetben már meghalt (spoiler, duh!). Ennek a kifacsart történetmesélésnek a logikáját nem sikerült igazán megfejtenem soha, de számomra ez sosem csorbította e mű élvezeti értékét, mi több, ez is volt az egyik oka, az egyéb rejtélyek mellett, hogy a Ponyvaregény mind a mai napig érdekes tudott maradni. Tipikusan az a fajta film, amit újra és újra meg lehet nézni és mindig fel tud mutatni még egy újabb réteget.
Fotó forrása: Pannonia Entertainment
Ráadásul, maradva a személyes múltbeli élményeknél, világéletemben csak videón, tévében avagy dvd-n láttam csak (és legalább kétévente újra is nézem), de moziban eddig még nem sikerült. A helyzetet orvosolandó, a Pannonia Entertainment ismét bedobta magát és elhozta nekünk ezt a (már bátran állíthatjuk, hogy) klasszikus mozit, feliratos és szinkronizált változatban is. Megemlítendő, hogy ez a film az itthoni kultstátuszát feltehetően a zseniális szinkronnak és Schéry András magyar szövegének is köszönheti, amennyiben többek közt pl. a káromkodást valami egészen művészi szintre emelte. De a magyar hangok, pl. Balázsi Gyula, Für Anikó, Kránitz Lajos stb. is mind remekelnek. Az Ezékiel 25:17-et hallgatni a moziban, ahogy Gáti Oszkár egyre erősödő hanggal ránk ordítja, páratlan élmény, amit most mindenki bepótolhat, vagy újraismételhet. De például a Jack Rabbit Slim’s étterem miliője is sokkal jobban érvényesül a nagyvásznon. Mi több, egy apró bakit is csak most fedeztem fel a moziban: bár Marvin feje teljesen szétkenődik a kocsiban és Mr. Wolf is lejegyzeteli, hogy „no head”, mégis, amikor a takarítás után beteszik a hullát a csomagtartóba, van egy rövid snitt, ahol látszik a mi Marvinunk. Halottnak halott ugyan, de jé, megvan a feje.
Fotó forrása: Pannonia Entertainment
A film Facebook-oldala: https://www.facebook.com/PonyvaregenyMozi