Briliáns technikai felkészültséggel rendelkező csapatról van szó, akik mára meghódították a világ nagy koncerttermeit. A négy fiatal, tehetséges és lelkes muzsikusból álló együttes Párizs és Bécs és Köln zenei műhelyeiben tanult és 2006-ban megalakították a SIGNUM Szaxofon Kvartettet. Több rangos nemzetközi versenyen elért siker után az együttes a NewYork-i Carnegie Hallban debütált 2013-ban. Különleges és figyelemre méltó eredmény volt az Európai Hangversenytermek Szervezete (ECHO) által odaítélt Rising Stars 2014/2015 díj, amely a SIGNUM-ot az összes jelentős európai koncerttermekbe elvitte. A közelmúltban a SIGNUM elnyerte a rangos német fesztivál, a Festspiele Mecklenburg Vorpommern „Legjobb együttes” díját. A mecklenburgi fesztiválprogramban 2024-ben a számos koncerttel szerepelnek, többek közt majd szeptemberben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közösen lépnek színpadra.
Signum Saxophone Quartet, 2023 – Fotó: Nikolaj Lund
Ezt megelőzően a hazai közönség a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös koncertét Budapesten május 5-én, a Zeneakadémián és május 6-án, Békéscsabán hallgathatja meg.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a SIGNUM közös estje egy lebilincselő zenei utazásra invitál, ahol méltó partnerei egymásnak a két együttes. Nem ismernek lehetetlent, de miután meghalljuk őket, mi is szájtátva figyelhetjük majd, hogy a négy szaxofonos tulajdonképpen bármire képes. A műsor izgalmas megközelítésbe helyezi Bach átszellemült koráljait és népszerű d-moll toccata és fúgáját. És ha ez még nem lenne elég, a koncerten megszólal Schubert titokzatos módon befejezetlenül maradt, hol forrongóan drámai, hol játékos c-moll vonósnégyes-tétele, Jörg Widmann német techno által inspirált kamarazenekari műve, valamint magyarországi bemutatóként a világ egyik legjátszottabb, filmzenéiről is ismert amerikai minimalista komponista, Philip Glass 1995-ben keletkezett, szaxofonkvartettre és zenekarra írt versenyműve.
Művészeti vezető és vezényel: Várdai István
Koncertmester: Tfirst Péter
Liszt Ferenc Kamarazenekar – Fotó: LFKZ Kőhidai Szabolcs
Közreműködik: Signum Saxophone Quartet (Tagjai: Blaž Kemperle, Jacopo Taddei, Alan Lužar, Aram Poghosya)
Műsor:
Schubert: c-moll vonósnégyes-tétel, D703
Signum-átiratok Bach-korálokból:
- Was Gott tut, ist wohlgetan – szaxofonnégyesre és kamarazenekarra
- Nun komm, der Heiden Heiland – szaxofonnégyesre
- Sei Lob und Preis mit Ehren – szaxofonnégyesre és kamarazenekarra
- Bach: d-moll toccata és fúga, BWV 565 – Signum-átirat szaxofonnégyesre és kamarazenekarra
Jörg Widmann:180 Beats per Minute
Philip Glass: Versenymű szaxofonnégyesre és zenekarra
SIGNUM saxophone quartet – FOUR SAXOPHONISTS WHO ROCK THE HOUSE (signum-saxophone.com)
Forrás: Liszt Ferenc Kamarazenekar