Szerző: Tóth Judit Nikoletta
A 2011-ben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció, és 2019-ben a Színház és Filmművészeti Egyetem dokumentumfilm-rendező szakán diplomázott Bartha Máté nevével és alkotásaival két évvel ezelőtt, a KONTAKT című sorozatának bemutatásakor találkoztam a TOBE Galleryben.
A hanginstallációval kísért, társadalmi vonatkozású témákat körüljárt képei központi elemeként, így értelmezési fókuszaként a kétértelműséget helyezte akkor a fókuszába, a nagy méretben előhívott, természeti környezetben dokumentált, sok esetben kimondottan a szereplők arcára fókuszáló alkotói figyelem arra irányult, hogy a fokozott lelkiállapottal jellemezhető szituációkban megörökített alanyai milyen tapasztalatokra tesznek szert és hogyan élik át azt. Most az egyéni tárlat formájában megtekinthető sorozata, az „Amina Mundi” az anyagi világot átjáró, azt működtetni képes részeinek ad formát és funkciót. Mégis tele van érzelmekkel.
A különböző méretű, jórészt fekete-fehér, nagyrészt városok térbeli viszonyait megörökítő fotográfiákon ugyanis függetlenül attól, kirajzolódik-e maga az ember, mindenhol ott van a nyoma. Az ember fizikai környezetére, annak alakítására nem klasszikus értelemben vonatkozó tervezési, irányítási, gazdasági, sokkal inkább társadalmi karaktere. És ennek nagyon komoly, már-már nyomasztó jellege átsüt a tárgyi környezet összefüggésrendszerén, és érzelmi életet kezd élni.
Bartha Máté 2021-ben, Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíjasként így nyilatkozott alkotásairól:
„Sorozatom fókuszában az emberi természet megfigyelésekből struktúrát alkotó aspektusa áll. A kényszer, ami a jelenségekhez értelmet társít, köztük ok-okozatiságot feltételez. Célom egy városi vizsgálódásokból, a dokumentarizmus és megrendezettség mezsgyéjén billegő képekből rendszert, egyfajta metafizikai értekezést építő sorozat és könyv létrehozása, amely látszólag a világ működésének szabályait, valójában az összefüggések keresésének aktusát vizsgálja. A címben jelzett platóni világlélek számomra azon feltételezés szimbóluma, miszerint a valóság esetlegessége mögött tőlünk kvázi független, ám megismerhető rendszer és értelem húzódik. Képeimmel azt a kérdést fogalmazom meg, hogy ezt a rendet vajon nem maga a megfigyelés és gondolkodásunk működése teremti. Munkám aktualitásának a korunk számtalan bizonytalansága mentén ébredő, új iránymutatásra vonatkozó vágyat tekintem, és egy ezen igényt látszólag kielégíteni kívánó kézikönyvben szeretném összegezni.”
Az alkotói folyamat középpontjába került téma, az összefüggések rendszerének, az ok-okozatiságnak a megfigyelése nem ritka egyéb művészeti ágakban sem. De annak tárgyi környezetben történő megfigyelése és összegzése egészen új, már-már meghökkentő. Akkor is, ha a minket körülvevő épített környezetünk, életmódunk így gondolkodásmódunk lenyomatait, mint jeleket viselik magukon. A művész ennek megfigyeléséhez – ahogy arra utal is – Platón gondolkodásmódját a saját értelmezésének szimbólumaként alkotásaiba helyezi át. Egyéb művészeti ágakban is tapasztaltam már ilyen megfigyelést, konkrétan platoni eszmére vonatkoztatva is. Ljudmila Ulickaja egyik művében, a Jákob Lajtorjájában így értelmezi a filozófus egyik gondolatát:
„Hiszen a kapcsolatunk úgy alakul, mint két egyéniség kapcsolata, akiknek közös az érdeklődési körük, az pedig, hogy különböző neműek vagyunk, az, ami a kapcsolatunkban tisztán „nemi”, annak nincs különösebb jelentősége. Ez egy sajátos rabság, amelyet csak az egyesülés, a közös jelleg révén lehet leküzdeni. Hiszen ha jól értem Platónt, éppen ebben áll az „androgünitás” eszméje – olyannyira egy lénnyé válni, hogy a nemiség ne zavarja ezt az együvé tartozást …”
