Szerző: Tóth Judit Nikoletta
Nem elsőként találkozhat az akár az egymással is folytatott levelezéseikkel, de úgynevezett „nyolckezesként” mégiscsak elsőre vehet egy nagyon különleges hangvételű könyvet a Jelenkor Kiadó gondozásában a kezébe az olvasó.
A két házaspár: Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) és Lengyel Balázs (1918-2007), valamint Polcz Alaine (1922-2007) és Mészöly Miklós (1921-2001) a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattárában őrzött, a nevezett írók és az Újhold hagyatékából származó, egymással az ötvenes évek közepétől levelekben megosztott gondolatait időrendben lineárisan rendezte kötetté Hernádi Mária és Urbanik Tímea.
A fényképekkel, jegyzetekkel, utószóval, felhasznált irodalomjegyzékkel és a szerzők műveinek felsorolásával is ellátott baráti hangvételű, sok esetben valóban a házastárs által kiegészített gondolatokkal, érzésekkel írt irodalomtörténeti szempontból is nagyon jelentős levélfolyam a négy ember élethosszig tartó kapcsolódását „bizonyító” levelek mellett függelékében az alkotóktól származó, egymásnak ajánlott, egymásról szóló írásain keresztül is megerősíti az érintettek szakmai egymásra figyelésén túl a közöttük természetesen kicsit eltérő dinamikával jelentkező, mégis alapvetően mély lelki kapcsolódást is.
A sorszámozott, a keletkezés valós vagy vélelmezett dátumával ellátott, és másfél évtizedre meg is szakadt levelezésben minden változó életkörülmény (Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs válása), személyes ellentét (Mészöly Miklós és Lengyel Balázs szakmai és értelemszerűen emberi eltávolodása), az egyéb kommunikációs formák megjelenése (telefon), és a személyes találkozások beiktatása ellenére is magától értetődőek az egész életen átívelő, körülményektől független, változó dinamikájúak de folyamatos támogatási formák. Természetesen a személyes hangvétel egészen más lesz például a nők közötti kizárólagos levelezésekben, de a mondanivaló akkor is nélkülöz, vagy legalábbis kerül mindenféle személyeskedést még akkor is, amikor a két férfi szakmai okokból ellentétbe kerül egymással.
Nem csupán a több mint négy évtizedeken átívelő kapcsolódásnak köszönhető ez, az egész kötet átható értékes gondolati és érzelmi világ, de annak is, nagyon ritka, hogy barátok közt annak választott társát is ilyen egyenrangú félként tudja megítélni a „harmadik” és a „negyedik” is, amely itt minden irányból kölcsönös.
A négy érintett alkotó egész életművét is átható gondolkodásmódjához is illeszkedve el kell ismerjem, jómagam figyelmét is – a Mészöly Miklóshoz és Polcz Alaine-hez kötődő kapcsolódását kifejezve – Nádas Péter író szavai hívták fel a „jelenségre”, a 2017. decemberében a Könyves Magazin számára adott interjújában[1].
„Talán az első beszélgetésünkön Alaine nem volt jelen. Erre nem emlékszem pontosan, talán nem is tartózkodott a lakásban, talán csak néhány óra múltán érkezett meg. Munkából érkezett. Éppolyan ellenállhatatlan volt vele a kapcsolatom, mint Miklóssal, akivel szemben azért még erősen működött a tartózkodásom. Alaine-nal szemben nem volt ilyesmi. Két férfi között mindig komplikáltabb a viszony, mint egy férfi és egy nő között. Mindketten ugyanolyan erős hatást gyakoroltak rám, mindkettővel rögtön saját nyelven tudtam beszélni, illetve ők velem a saját nyelvükön. A két nyelvnek és a két viszonynak a fekvése nem volt mellérendelő, nem is volt felcserélhető. Önálló nyelvek voltak, ahogy ők egymás mellett is önállóak maradtak. Alaine-t nem azért érzem a mai napig közel magamhoz, mert Miklós felesége volt, s fordítva még kevésbé. Mindkettőjüket a maguk formátumában szerettem, vagy szeretem a mai napig, s ezzel így voltak ők is, ami igazán nagy ajándék volt az életünktől.”
A négyes levelezésen is – a korszakot, az egyéni szakmai életutakat és a mindennapokat is meghatározó eseményeken túl – mindent átitat nem csak az írásmódban is megnyilvánuló egyéniségük, de az érintettek között kialakult saját nyelv, de az az alapvetés is, hogy nem csak egymás párjaiként, de azon túl is közel érzik magukhoz egymást. És értelemszerűen a most már hátrahagyott, és a haláluk miatt teljes életművükön is visszatükröződik, hogy milyen pontokon és milyen módon határozták meg egymást.
Az élet természetéből is fakadóan a korántsem zavartalan, mégis folyamatos kapcsolódás nem csak a bizonyos értelemben közös életfelfogásukból, de az 1956-ban közösen átélt traumatikus élményükből is táplálkozott. A kötet függelékében mind a négy alkotó saját szemszögéből megismerhetjük annak az egyik, közösen átélt estének a történetét is, amelyet Lengyel Balázs így foglal össze:
„A további előzményeket legszívesebben elhagynám. Úgysem hiszi el senki. Mert hogy valakinek bizonyos előérzetei legyenek a jövő veszedelmeiről? Ugyan kérem! Azt mondja aznap estefelé Alaine – együtt voltunk akkor a mi Kékgolyó utcai lakásunkban -, hogy ma még valami baj történik velünk, nem nagy baj, de baj. S így lett, Úgy tíz óra felé tankágyúval kilőtték a lakásunkat. Az egyik ágyúlövés a dívány alatt törte át a falat, a dívány alatt, amelyen négyen kuporogtunk a házon kopogó gépfegyverzáporban. A másik az ablakkeretben robbant a fejünk felett. Ha csak két centivel arrébb jön és a szobában robban, egyikünk sem élne. De így, csodamód („baj lesz de nem nagy baj”) a hajunk szála sem görbült meg a ránk repült maltertól és üvegcseréptől.”
[1] https://konyvesmagazin.hu/nagy/nadas_peter_608.html
https://jelenkor.libricsoport.hu/fooldal/konyvek/szorongatott-idill/
